Keresés

Részletes keresés

tnsnames.ora Creative Commons License 2008-10-09 14:09:30 179
>valóban érdekel a téma?

Annyiban feltétlenül, hogy férfiként vonzódom a hölgyekhez és mindenképpen egyértelműbben mint ők felém. :o)


>Sehogyan. Viszont sikerül elvenniük más nőkét.

Na ez egy lényeges szempont, úgy általánosságban is. Hogyan tud az ember abszolút értékelni, mennyire befolyásolják a relatív értékek. És nemcsak a szépségnél van így, gondolhatunk a bérkérdésre egy állásinterjún és így tovább. Én igyekszem amellett a - gyemeki naivitásomat tükröző - elvem mellett minél tovább kitartani, hogy nem másokhoz képest viiszonyítom magam, hanem abszolút értelemben a magam értékrendjének szeretnék megfelelni. Ez nem mellesleg lényegesen kevesebb káros stresszel jár.


>Ráadásul nem csak külsőre elismertek, munkában is sikeresek, sőt biztosan a férfiak körében. Ennél több kell??? mi????

Belső harmónia és béke (önmagunkkal és a környezettel)?!


>Nehéz úgy átlagnőnek lenni, hogy minden médiában "tökéletes" nőket látunk

Idevonatkozó analógiát írtam a komolyzenés topikban nemrég. :o)
Én abban hiszek és bízok, hogy az egyre mesterkéltebb tökéletesség egyenes arányosan leplezi le önmagát (mármint a mesterkéltséget/műviséget), és máris szó nincs a tökéletességről, hiszen csorbul a dolog egy fontos jellemzője mentén. Rókafogta csukafogta róka...
Én azt szeretem ha sugárzik egy nő a maga természetes harmóniájában. Ezt keresem (kerestem világéletemben) és töredelmesen be kell valljam, egyre nehezebb véletlenszerűen ilyesmibe botlani. Ami mögött azt sejtem, hogy egyre kevesebben tudják ignorálni a külvilág felöl érkező negatív hatásokat.

>"saját testszagod, te nem érzed, de másoknak "visszataszító" lehet."
Ezt nem értettem: ki mondja kinek, mi alapján, és miért?

>Akár a testépítést is vehetjük.
Ez egy dologban alapvetően különbözik a mellplasztikától és szilikonszáj csinálástól.;) A testépítésnek van megmagyarázható természetes és vállalható alapja, csak a túlzásokat érdemes elkerülni (míg a másiknak semmiféle ilyene nincs).
Emlékszem gimnazistaként vadul testépítettem, amatőr módon persze, de azért rendszeresen. Elsősorban felsőtestre szerettem gyúrni, úgy voltam vele, hogy az egy méter mellbőség eléréséhez a fiúknak jobban meg kell küzdeni a lányokkal szemben :o)))

>...versenysport...
Engem kifejezetten taszít már az egész téma, annyira a pénzről, doppingról, presztizsről, a véletlenről szól. Vagy az ahogy Pekinget legitimálta az olimpia. A koncentrált dömping mennységet sem bírom elviselni.

>Rafael Nadalt
Nem tudom szabad-e ilyet írni, mert hogy lehet elriasztó lesz. Én kezdettől fogva Federer-párti voltam/vagyok őróla sokkal jobban elhiszem, hogy nem doppingol, és Nadalról meg hogy igen. És az csak megerősít benne, amilyen gyorsan látványos fejlődést produkált Nadal, illetve amilyen sérülékeny.
A hozzászólás:
Foeniculum V Creative Commons License 2008-10-09 10:14:13 178
Nők kontra Férfiak

(valóban érdekel a téma? tudok ám jó kis női ostobaságokat erről bőven :D )

>>Azt nem értem, hogy egy ilyen mellkitöméstől ettől hogyan jön meg az önbizalmuk.
Sehogyan. Viszont sikerül elvenniük más nőkét.

Néha a nők inkább más nők ellen teszik, amit, nem a férfiakért.
Mindenesetre én sem értem (még irigyelni sem tudom), hogy gyönyörű (eleve jó adottságú, elismerten szép) nők miért alakítgatják magukat folyamatosan, addig, míg végül önmaguk karikatúrájává válnak.
Ráadásul nem csak külsőre elismertek, munkában is sikeresek, sőt biztosan a férfiak körében. Ennél több kell??? mi????
Ez is a média túlzott erőltetett hatása (esetleg reklám a plasztikai sebészeknek(?))
Nehéz úgy átlagnőnek lenni, hogy minden médiában "tökéletes" nőket látunk, majd belenézünk a tükörbe, és elsírjuk magunkat (na nem mindig, néha én kimondottan tetszem magamnak ;D )

Különben valamilyen módon ez is a fogyasztás növelésére buzdít: vegyél ezt, és olyan leszel, mint a rekálmban/ vagy,ha nem az életérzést akkor is megkapod.
És a túlzó szövegek: egyik jelenlegi borzalom: ápolt csinos nő beszáll a liftbe, férfi gyorsan ki; szöveg: saját testszagod, te nem érzed, de másoknak "visszataszító" lehet.

Borzalmasan kiborítanak ezek a drasztikus túlzások.
Sportközvetítés: agyoveri; porig alázza; .... és csak egy egyszerű futás pl.
A legrosszabb a riporterek-újságírók sokszor azt sem tudják, mit mondanak: Szerintem nincsenek tudatában időnként a használt szó jelentésével.

Mellesleg a férfiak is bedőlnek: ugye végül néhányat te is felsoroltál válaszul a kérdésedre. Ki miben tud jobb lenni abban próbál. Akár a testépítést is vehetjük. Azt hiszed az tetszik a nőknek? Gusztustalan az akkora túlzott izom, ráadásul az sem természetes, hiszen vegyszerekkel érik el, ugyanolyan egészségtelen.
A legcsinosabbak az úszók, és a tornászok; az még a normél határán belül van.

Apropo: mesélek egy kis intim történetet.
Ki nem állhattam a teniszt.... míg egyszer véletlenül megláttam Rafael Nadalt (pedig ált. nem az esetem),.... no azóta imádok tenisz közvetítéseket nézni ;))) Bár a kedvenc jelenetem a pólócsere rész


Előzmény:
tnsnames.ora Creative Commons License 2008-10-08 19:39:07 159
Rómeó&Júlia:
A zongoraszólammal, amennyire egy ilyen (harsonás) felállásnál lehet, nemhogy ki voltam békülve, de kifejezetten tetszett. A zongorsta miatt direkt még egyszer megnéztem az egészet, de nekem semmi bajom nincs a sráccal. Mondjuk a tengerész orkándzseki szerűsége nem volt semmi. :o) Egy-egy kép-hang szinkronitási hibát persze vettem észre, amikor egy hatalmas akkordnál épp a levegőben a zongorista kéz, de erről nem ő tehet (elvben).

Ami érdekesség még eszembejutott, hogy egy zongorakísérő és koncertzongorista pályája mennyire eltér.
A főiskola után a vizsgán még mindkettőből egyaránt vizsgázik, ha nem a saját vizsgahangversenyén belül, akkor egy barátjáén/barátnőjéén. Aztán valaki vagy egyik vagy másik lesz (szinte), az alkalmi összeállásokon felül. És mondani sem kell, hogy presztizsokokból melyiket szeretik favorizálni a muzsikusok.
Vonosnégyesben lenni valahogy sokkal nagyobb sikk, akkor jöhet bőviben a kamarazene
Ez nem mindig volt így. Ma már szinte ismeretlen az a név, hogy Herz Ottó (azért a Google-ban utána lehet nézni), családunk jó barátja volt, szüleim nagyon szerették őt és én is máig őrzök egy tőle kapott mackót gyerekkoromból. Na ő a zongorakísérők "királya" volt, egyedül alig-alig adott koncertet, viszont ha kellett egy zongorista, akkor nagyon szerettek hozzá fordulni, márcsak idővel kialakult repertoárja miatt is. És persze tündéri személyiség volt, akivel öröm volt minden együtt eltöltött pillanat.

>önbizalomhiányos nők pedig úgyis mindig hivatkozni fognak hasonlókra.
Ezt én értem. de mióta a világ világ, a nők szinte mindenre hajlandók a szépségükért: hány meg hány horrortörténet van a témában. Azt nem értem, hogy egy ilyen mellkitöméstől ettől hogyan jön meg az önbizalmuk. Illetve mivel, hogy ennyi nyílvánvalóan nem elég a "boldogsághoz", azaz keresik tovább a szépség még bejáratlan útjait, hogy nem bír ez közös tapasztalatként kikristályosodni.
Te tudsz ilyen volumenü "baromságot" felhozni a férfiak térfelén?

>III. szimfónia, azt hiszem ezt tartják legtöbbre
Hát nem tudom, én azt szoktam hallani, hogy a páratlan sorszámúak az 'igaziak' és én ez ellen nagyon gyakran fellázadtam ifjúkoromban, mert nagyon szerettem a VI. Pastorale szimfóniát, igaz a második tétel nélkül (mert az kicsit nyúlósra sikerült. De hozzám nagyon közel áll a II, IV.(Furtwänglerrel milyen zseniális -> az egyik téma élvezetét ő tudja leghosszabbra megnyújtani, persze úgy, hogy tartja a tempót becsapva a hallgató fizikális időérzékét) és persze a VIII. is.

>anno direkt megvettem, de sehogy sem tudott eljutni hozzám, nem tudtam megszeretni.
Én az Eroicát Bruno Walterrel ismertem meg és nagyon szerettem vele -> valami olyat tudott megmutatni az első tételben, amit nagyon sokáig nagyon hiába kerestem más felvételekben (sajnos már nincs meg ez a lemezem)
Ha valaki nem szereti magát az egész szimfóniát, akkor érdemes lehet a IV.tétellel kezdeni a megszeretést. Pláne hogy az az 'ungherese'/'ungaresca' középrész nagyon ütősre sikerült. Karajan keze alatt úgy szól, mint a repülő... :o))
A stílust, Haydn, Mozart, Beethoven is alkalmazta bőviben, de mesteri tökélyre szerintem Schubert fejlesztette (pl.: négykezes 'magyar' zongoradivertimentó D.818/Op.54., rettenetesen rossz felvételei forognak közkézen, mert egyrészt nem mainstream darab, másrészt nem nagyon értik a lényegét az előadók (szerintem))
Másodiknak az első tételt írnám, de mivel azon nem sikerült vélhetően túllendülni, jöhet a harmadik tétel.
Harmadiknak még mindig nem a gyászindulót írom, noha az a legismertebb, hanem az első tételt. És végül persze a gyászinduló.
Ilyen esetben, amikor meg kell szeretni egy Beethoven-szimfóniát, mindig nagyon jó gyógyszer Karajan II. '63-as összkiadásának hallgatása (ami a legjobb felvételek egyike mindenféle szempontból, mint meg is egyeztünk a topiktársakkal a komolyzenés topikban.)

>(az az érzésem a balett nem áll igazán közel hozzád(?!))
Nincs titkom elötted?! :o)
Valójában semmi komoly ellenvetésem/ellenszenvem nincs a ballettel szemben (Csajkovszkij vonatkozó dolgait egyenesen imádom), mégis valahogy elkerült életem folyamán, egy-kettőt ha láttam. Valszeg az van mögötte, hogy nagyon nem érzékelem, nagyon nem tudom minőségileg élvezni a koreográfiát magát. Valahogy se érzékem, se semmim nincs meg hozzá. Ha láttam is egy kortárs balett(részlet)et, akkor láttam, hogy ez más, éreztem, hogy hatott rám, de sose tudtam kötni korábbi esztétikai tapasztalataimhoz, nem tudtam 'beágyazni' az élményt.

>Tényleg Te felismered a barokk zenében ,ismeretlen mű esetében, hogy éppen kinek a művét játsszák?
Nemhogy nem, de sokkal-sokkal rosszabb a helyzet. Többször is több előadóval is 'végigszántottam' már (az utóbbi hónapokban/években) Domenico Scarlatti csembalószonátáit (nemkicsi életmű 500 feletti szonátával). Elmondani nem tudom mennyire szeretem őt. De egyáltalán nem érzékelem például a szonáták közös 'metszetét', ami alapkövetelmény egy szerző-beazonosításhoz.
De Bachot is csak úgy ismerem fel, ha ismerem a darabját, és mivel elég sokat ismerek közülük, ezért és csak ezért jobb csak a felismerési hatékonyságom az ő esetében.
Händel: érzem, hogy nagyon sokszor nagyon zseniális, de hogy ezt fel tudjam használni a beazonosításához -> 'no way' mondja az angol.
És eddig csak a billentyűs művekről és a legnagyobbakról beszéltünk. Barokkba beletartozik egy Telemann is, aki egymaga többet írt, mint Bach és Händel együttvéve (kétezer feletti műdarabszámmal). Tanult zenész mivolt és szinte egy élet is kevés hozzá.
A barokknak is megvannak a maga slágerei, ami alapján rá lehet érezni az ízére. Ez egy érdekes és nagyon-nagyon hosszú beszélgetés témája lehet.

>Vivaldi
Aki belefárad Vivaldi hangszeres zenéjébe, annak ott van Vivaldi egyházzenéje; óriási és gyönyörűséges rácsodálkozásokkal kecsegtető kincsesbánya. Kár hogy elég sok mű elveszett.
Vagy ott van az - itteni topikban bőségesen vesézett - koncertáló hangszer nélküli Concertók & Sinfoniák. Máig nem tudok összkiadásukról, egyesével próbálom összeszedegetni innen-onnan, de még mindig nagyon sok hiányzik, arról nem is beszélve, hogy mennyi rossz felvétellel találkozom.
Ha azt kérnék tőlem nevezzek meg valamit a zenetörténetből, ami alapvetően determinált hosszú távon, akkor nagy valószínűséggel ezt a témát választanám, annyira hatott rám, annyira szeretem.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!