A teremtésnek kéne, hogy legyen valami célja vagy oka, és miért ne lehetne az, hogy a létrehozott univerzum visszahasson az alkotóra.
Ez igen nagyszabású, szellemes frivol, ugyanakkor mély és istenközeli gondolat. A "názáreti sztorit" persze nem keverném bele, egyrészt saját jogán tartom érdemtelennek erre, másrészt pedig azért, mert ugye nem tudhatjuk, hogy miképpen fog kijönni a Teremtő a teremtés történetéből és nem is vindikálhatjuk magunknak a jogot ennek tudására, márpedig ha a kiindulóponmt után megjelölünk egy másikat, az a fejlődésnek egy adott irányát mégiscsak kijelölné, az pedig a végpont felé mutatna, ami pedig nyilván takarva rész szerinti tudásunk elől.
Az idézett mózesi szövegből - ez nem áll összefüggésben a te iménti megjegyzéseddel - én a 28,65-öt tartom egészen hátborzongatóan izgalmasnak, pontosnak, modernnek, egzisztencialistának: felsejlik mögötte a huszadik század első felének űzött, kafkai, Lukács György-i, Pap Károly-i, Woody Allan-i galuti zsidó arca, amelyből megváltó megszabadítás a fellázadt cionizmus:
28,64 És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, a kiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ.
28,65 De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz a te talpadnak nyugodalma; mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ád ott néked az Úr. |
