|
|
 |
waxxablaze
 2009-01-29 13:54:55
|
12937
|
| http://www.buddha-tar.hu/hun/szkita.php |
|
A hozzászólás:
 |
kótyom fitty
 2008-09-22 02:07:59
|
12932
|
A szkíta–hun–magyar folytonosság
I. A Kárpát-medence az újkőkorban és a rézkorban
I.1. A Kárpát-medencéből indult el a vonaldíszes kerámia, a földművelés, a házépítés Európába i. e. 5700 körül
T. Douglas Price és munkatársai tollából (Price et al., 2001) alapvető jelentőségű munka látott napvilágot a nagy tekintélyű Antiquity című régészeti szaklapban. Ebben a szerzők a legújabb stroncium izotópos (izotóp: ugyanazon kémiai elem kicsit más atomsúlyú változata) vizsgálatokkal kimutatták, hogy a történelem előtti Európa első magas műveltsége, a vonaldíszes kerámia kultúrája a mai Magyarország területéről indult ki i. e. 5700 körül, mégpedig nem egyszerűen a kultúra terjedt el, hanem a népesség, bár csak szórványosan, kis csoportokban kivándorolva. A Rajnához pl. i. e. 5500 körül érkezett meg. A vándorlók többsége magas tudással bíró fiatal nő. Ez a tény a korabeli Kárpát-medencei társadalom anyajogú (idegen szóval: matriarchális) jellegére éppúgy utal, mint a kimagaslóan magas tudás meglétére. A kimagaslóan magas tudással bíró személyeket az ős- és az ókorban mágusoknak nevezték. Ha tehát a korabeli Kárpát-medencében ki-magaslóan magas tudású nők éltek, akkor itt volt a mágusnők európai központja. A mágusok a médektől (Hérodotosz, i. e. 440/1989, 266.), illetve a szkítáktól (Dodds, 2002, 115.) erednek. A nők kiemelkedő szerepe a tudományos és vallási életben szintén a szkíta kultúra jellemzője (Davis-Kimball, 2001, 243.). Könyvünk eredményei szerint a legújabb régészeti tények azt mutatják, hogy a vonaldíszes kerámia kultúrája a mesterségesen szűk időkorlátok között (pl. i. e. 800–450; Kemenczei, 2002, 67.) elgondolt szkíta kultúra lényeges jegyeit hordozza. Tekintettel arra, hogy a szkíták egyik fő központja éppen a Kárpát-medence volt, felmerül a gondolat, hogy az itt élt nép legalábbis évezredes múltra tekinthet vissza. Ezt a gondolatot már régebben felvetettük (Grandpierre, 1979). Ezzel összhangban, az újabb kutatások egyre határozottabban támogatják a népek folytonosságának elméletét (Alinei, 2005).
Nem kétséges, hogy a tartózkodási hely változtatása a vonalkerámia népének jelentős meghatározója. Price és munkatársai (2001) megírják, hogy Európa a vonaldíszes kerámia népének köszönheti többek között a földművelés, a házépítés, a temetkezés, a kifinomult fazekasság, a magas színvonalú kőmegmunkálás tudományait. A stroncium izotópokkal a csontvázak anyagát megvizsgálva ki tudták ugyanis mutatni, hogy milyen klimatikus és táplálkozási viszonyok között nőttek fel a kultúra tényleges hordozói, az emberek. Az egyes tájakra, körzetekre más és más stronciumizotóp-arány jellemző, és ennek alapján az egyes emberek vándorlása is nyomon követhető a stroncium izotópok vizsgálata alapján. A vonaldíszes kerámia hordozóiról Európa-szerte kiderült, hogy túlnyomó részük a Kárpát-medencében született és nevelkedett, és ezeket a fizikai vizsgálattal megállapított tényeket régészeti leletek is bőségesen alátámasztják.
A legtöbb kutató a vonaldíszes kultúrát a mai Észak-Szerbia és Magyarország területén élt Starcevo-Körös kultúrából származtatja. Haak és munkatársai (2005) szerint pedig a Linearbandkeramik és az alföldi vonaldíszes kerámia forrásterülete a mai Magyarország és Szlovákia. Tekintve, hogy Szlovákia és Észak-Szerbia nem létezett a szóban forgó korszakban, az i. e. VI. évezredben, helyesebbnek és korhűbbnek látjuk, ha a Kárpát-medencei eredet elnevezést választjuk. Érdemes megemlíteni, hogy az első európai civilizáció templomépítő népének eredetét ugyancsak Észak-Szerbia és Magyarország területén, azaz a Kárpát-medencében találták meg (lásd alább; Keys, 2005). Jó néhány kutató a vonaldíszes kerámiát a helyi, Kárpát-medencei őslakosság alkotásának tartja (Linear Pottery Culture, 2006).
Legújabban (Burger et al., 2006) huszonnégy közép-európai csontváz gene-tikai vizsgálata részben mintha arra mutatna, hogy a vonaldíszes kerámia népe alig hagyott genetikai nyomot Európa modern népességében. A mitokondriális N1a-t a 24 csontvázból hatban találták meg (25 százalék). Ez a genetikai jellemző a mai Európában a népesség százötvened részében fordul elő (0,7 százalék). Ez persze meglepő eredmény annak fényében, hogy a vonaldíszes kerámia kultúra Európa kultúrájára és környezetére milyen jelentős hatást gyakorolt. Burger és munkatársai véleménye szerint (i. m.) a vonaldíszes kerámiát magukkal vivő nők (a mitokondriumokat a nők hordozzák) genetikai jellemzői feloldódhattak az őslakosságban. Másrészt az is lehetséges, hogy a vonaldíszes kerámia korában a Közép-Európát lakók magas tudású fiatal nőinek egynegyede maga is bevándorlóként érkezett a Kárpát-medencébe, hiszen abban a korban régészeti tények szerint igen szoros kapcsolat állt fenn a Fekete-tenger-melléki, a kaukázusi, közép-ázsiai kultúrákkal (Govedarica, 2004).
I. 2. A rézkori Szkítia – körárkok, kőkörök, kurgánok, fémművesség
I. 2. 1. A körárkok a Kárpát-medencéből terjedtek szét
Az i. e. 6000-től kezdődő Kárpát-medencei újkőkorban (Kalicz, Raczky, 2002, 45.) az áldozati helyek körül különleges formájú és funkciójú gödrök létének nyomaira bukkantak. Ezek legtöbbször a házak közvetlen környezetében vagy azokon belül helyezkedtek el, és ismétlődően agyaggal lezárt rétegekben faszenes, hamus égett betöltésük, illetve a különleges összetételű leletek utalnak nem hétköznapi használati módjukra (i. m.). A rézkorban (i. e. 4800-tól) a mély áldozati aknák köré kör alaprajzú, tehát különleges formájú építményt emeltek, s ezeket a kiemelkedő szentély-áldozati hely előzményeinek tekinthetjük (i. m.). Ilyen körárkok találhatók Polgár-Csőszhalomnál is, ötszörös körárokrendszert alkotva. A legbelső kör átmérője 70-75 méter, a legkülsőé 180-190 méter. Az üregek 7-10 méter szélesek és 3,8-4,2 méter mélyek a mai felszíntől mérve. Három cölöpsor veszi körbe a központhoz közelebb álló, 15-17,5 méter széles gyűrűt. A cölöpsor faoszlopai 30-40 centiméter széles gödrökben álltak. A körök köz-pontjában negyven méter széles, kör alakú terület fekszik dombokkal a közepén, ahol 13-16 ház és egy központi szentély található. A házak sugarasan a kör középpontja felé rendezettek. Nemrég egy hatodik belső kört is felfedeztek (Makkay, 2001, 52; Raczky et al., 1994, Raczky, Mündliche Mitteilung; Mesterházy, 2003, 324–325.).
A Polgár környéki leletegyüttes (ún. Polgár–Ferenci-hát) legkorábbi, a körárokrendszer létesítését megelőző megtelepedési időszakát a vonaldíszes kerámia kultúra legkorábbi fázisa (Szatmár II) jellemzi, melynek egy gazdag mellékletű sírja i. e. 5480–5320 közötti C14-es időintervallumot körvonalaz. A település mérete 28 hektár, a központi, kultikus célokat szolgáló körárokrendszeré négy hektár (Raczky, Anders, Nagy, 2005). Kilencvenhét, hossztengelyében kelet–nyugati irányú, cölöpszerkezetes házat találtak, 88 sírt, gazdag sírmellékletekkel, hatalmas mennyiségű, többségében díszített kerámiát (Hajdú, Nagy, 1999). Polgár újkőkori városának minden egyes háza keletre néz, emiatt önmagában is szakrális építmény (Raczky és munkatársai, 1999), jelezve a Nap-kultusz központi szerepét a közösség életében. A körárokrendszeren belül igen intenzív települési nyomokat sikerült megfigyelni. A feltárt területen több sírcsoportot körvonalaztunk, melyek a körárok irányában sűrűsödtek. A település e centrális részén az egymásra rakódott rétegek hasonló folyamatra utalnak, mint ami az Alföld déli részén a késő neolitikus tellek kialakulásához vezetett, illetve végeredményében Polgár-Csőszhalom település létrejöttének előzménye is. A körárok környezetét számos „különös” régészeti momentum jellemzi: J. Kozlowski és M. Kaczanowska megfigyelése szerint többek között az itt talált igen nagyszámú kerek gödörben gyakran fordultak elő őrlőkövek, amelyeket vörös festék porítására használtak, majd célzatosan összetörtek. A körárok közelében igen gazdag mellékletű sírok csoportja is napvilágot látott. Ezekben az obszidián nukleusz, spondylus és a vörös földfesték előfordulása olyan népességet sejtet, akik e cserekapcsolatok tevékeny bonyolítói, „haszonélvezői” voltak. A Polgár–Ferenci-háton feltárt gazdag sírok legújabb C14 adatai i. e. 5320 és 5030 között szóródnak (Raczky, Anders, Nagy, 2005).
A halottról való gondoskodás a legősibb időktől kezdve a vörös színű földfesték változatos sírbéli alkalmazásában, így a halott testrészeinek vörösre festésében nyilvánult meg. Előfordult az is, hogy a vörös festéket kis edényben tették a sírba, például Polgárnál, de a jelképeket alkalmazó temetkezéseknél a test alakját idéző folt jelzésére is alkalmazták (pl. Aszód-Papi földek, Polgár-Csőszhalom)– írja Kalicz Nándor és Raczky Pál (2002, 42.). Polgár-Csőszhalomnál rengeteg agyag napkorongot is találtak (Kalicz, Raczky, 2002, 43.), ami ismét a Nap-kultuszra enged következtetni. Pusztaszikszónál és Szarvas közelében is kör alap-rajzú építményekre, szentélyekre bukkantak a régészek. Minden jel szerint Polgár-Csőszhalom egy világviszonylatban is kiemelkedő, ősi tudományos-vallásos központ volt. Kör alakú cölöpsorai világosan jelzik körárokrendszerének kapcsolatát a kőkörökkel. És ha a 2500 évvel később épült, jóval kisebb Stonehenge világhírű építmény, érdemes meggondolni, nem lenne-e ésszerű az annál jóval nagyobb jelentőségű polgár-csőszhalmi vallási központ helyreállítása. Polgár-Csőszhalom jelentőségét az is mutatja, hogy kisugárzása nyomán évezredeken át világszerte hasonló, facölöpsoros körárokszentélyek és kőkörök épültek Nagy-Britanniától Kínáig és Indiáig (lásd például Bakay, 2005, III, 303.).
A kőkörök is gyakran koncentrikus körárokrendszert alkotnak (lásd: Kalicz, Raczky, 2002, 42.). A körárokrendszerekben található kör alakú cölöpsorok mellett ez is mutatja a körárokrendszerek és a kőkörök rendkívül szoros kapcsolatát.
Zalai-Gaál István, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa az 1990-ben az Archeológiai Értesítőben megjelent, A neolitikus körárokrendszerek kutatása a Dél-Dunántúlon című tanulmányában megjegyzi: „A közép-európai vonaldíszes kerámia utódkultúráinak elterjedési területein szinte mindenhol nagyobb számban találtak árokrendszereket, körárkokat légifotózással.” Makkay János (2001) könyvében hatvan körárokrendszer, kőkör légi felvételeit vagy régészeti feltárások során talált építmények rajzait mutatja be a Kárpát-medencében és környékén. Kimutatja azt is, hogy a vonaldíszes kerámia kultúra, a Lengyeli kultúra és a kőkörök kapcsolata szoros.
I. 2. 2. A kőkörök a Kárpát-medencéből terjedtek szét
Bejárta a világsajtót a hír 2005 júniusában, hogy 7000 éves civilizáció nyomait találták meg a mai Ausztria, Szlovákia, Csehország és Kelet-Németország területén, egy templomépítő népét, amely óriás, 150 méter átmérőjű, kör alakú cölöpökkel csillagászati megfigyelésekre is alkalmas, a kőkörökre emlékeztető templomokat épített. Ez a templomépítő nép már 300 embernek óriási, Stonehenge-hez hasonló építményeket emelt. Ebben a könyvben (lásd a kőkörökről szóló fejezeteket az I. részben) kimutatjuk, hogy a kőköröket Angliától a Kárpát-medencéig és tovább, az egész ókori Szkítia területén, az Eurázsiai-sík-ságon és távolabb, Kínában és Indiában – a szkíták-hunok-magyarok építették. A The Independent két cikkében azt is megírta, hogy ez az európai civilizációt megteremtő nép a Kárpát-medencéből (a mai „Észak-Szerbia és Magyarország területéről”) indult ki i. e. 4800 körül (Keys, 2005; Milmo, 2005). Ezek a cikkek megállapítják, hogy „ez a régészeti felfedezés átírja a történelmet”.
I. 2. 3. A kőköröket világszerte a szkíták építették
Már az is kíváncsiságra ad okot, hogy a nyugat-európai kőkörök építőit mindmáig nem tudták azonosítani. Általános a vélemény, hogy a Bell Beaker nép jöhet elsősorban szóba, de ennek a népnek a kilétét nem tudták megfejteni. Mielőtt erre sort kerítünk, érdemes figyelembe venni, hogy léteznek olyan kőkörök a világon, amelyekről mindenki tudja, kik építették őket. Annál is inkább, mert ha egy helyen tudtak ilyen rendkívüli, máig meg nem fejtett módon épült kőkört építeni, akkor kézenfekvő feltenni, hogy máshol is ez a nép építette a kőköröket. Ilyen, biztosan ismert eredetű kőkör például a közép-ázsiai Minuszinszki-medencében található, Salbyk nevű Nap-templom, amely az i. e. V. században épült, és amelyről biztosan lehet tudni, hogy melyik nép építette: a szkíták. Ha világszerte a szkíták építették a kőköröket, akkor évezredekkel a nekik megállapított korszakon, az i. e. 800–i. e. 450-ig terjedő évszázadokon kívül is kellett létezniük. Ezt a kérdést is rögtön közelebbről megvizsgáljuk. Addig is bocsássuk előre, hogy a világnak azon a részén, ahol az utóbbi évszázadokban egyre nagyobb mértékű nyugati történelemhamisítás még kevésbé pusztított, sok jelét találni annak, hogy a kőköröket világszerte a szkítákhoz köti a hagyomány.
Így például Chauhan (1999, 4. fejezet) megírja, hogy amikor a jezsuiták kőköröket találtak a Kárpát-medencétől Kínáig ívelő területen, a kőköröket a körzet szkíta öröksége bizonyítékának tekintették. India északi részén, Radzsisztánban is nyilvánvalónak tartják: a kőkörök mindenhol a szkíta uralom tanúbizonyságai. Metcalfe báró, az indiai brit kolónia ügyintézője szerint „nem kell nagy találékonyság ahhoz, hogy párhuzamra, vagy egyenesen közös ős létére következtessünk a druida kőkörök és az indoszkíta építészet maradványai között” (Metcalfe, 1818/1982). Az első számú jelölt a közös ősre a szkíta építészet.
Számunkra, magyarok számára különösen fontos lenne néphagyományaink, krónikáink szerinti őseink, a szkíták magas fokú építészeti tudományának ismerete és ismertetése. Világos: ha a hagyományaink és krónikáink szerinti őseinket, a hunokat törököknek tekintik, és őseinket, a szkítákat indoeurópainak, miközben minket, magyarokat újabban finnugorokként tartanak számon, akkor hagyományainkat, krónikáinkat figyelmen kívül hagyják. Az idegen szemléletű történetírás erőlködése nyomán a megrontott köztudatban őseink a lehető legtávolabb kerültek tőlünk. A szkítákat alig néhány személynév alapján igyekeznek indoeurópainak feltüntetni. Ezzel szemben figyelemre érdemes, hogy az évszázados európai manipulációs küzdelmekből jórészt kimaradt kínai tudósok a hunok és a szkíták kultúrájának feltűnő egyezéseire hívják fel a
figyelmet. Az indiai egyetemeken pedig egyértelműen a szkíta–hun–magyar folytonosságot tanítják.
A genetikai bizonyítékok azt mutatják, hogy az R1a1 specifikus haplocsoport Közép-Ázsiában a legjelentősebb, aztán Nyugat-Ázsiában, Indiában, az ókori Szkítia területén, alig kimutatható Nyugat-Európa olyan országaiban, mint pl. Franciaország vagy Nagy-Britannia bizonyos részei, viszont 23,6% Norvégiában, 18,4% Svédországban, 16,5% a dánoknál, 11% a lappoknál (Zanotti, 1982). Az R1a1 Közép- és Kelet-Európában a legjelentősebb. Ezzel ellentétesen változik az R1b, amely pedig Nyugat-Európában jellemzően a legnagyobb. Az R1a Semino et al. (2000) Eu19, az R1b Semino et al. (2000) Eu18 változásának felel meg. Az Eu19 Európában a legjelentősebb Magyarországon (60%), Lengyelországban, Ukrajnában, Dél-Oroszországban; jelentős még Indiában, Pakisztánban, Indiában, Közép-Ázsiában (Semino et al., 2000). Ezek az eredmények teljes mértékben megegyeznek a hunokról ebben a könyvben alkotott képpel. A hunok (elsődleges) őshazái közé tartoznak a Kárpát-medence, Etelköz, Levédia, Szkítia, Közép-Ázsia, a Minuszinszki-medence, Ordos, Dél-Kína, India folyamköze. Az ősi-ókori Szkítia Norvégiától és a Kárpát-medencétől Kelet-Kínáig terjedt.
És még valami: ha a nyugat-európai kőköröket kelták építették volna, és a kelták – szinte kötelezően – indoeurópaiak a hivatalos történetírás szerint, akkor kézenfekvő a kérdés: miért nem épített más indoeurópai nép kőköröket? Miért épp a keltáknak lett volna fontos, hogy a világ nagyobb részén a szkíták által létrehozott kőkörökhöz hasonlókat építsenek? Vagy a kőkörök mégsem a kelta, hanem a szkíta kultúra termékei? Kérdések, amelyekre ideje választ keresni.
I. 2. 4. Módszertani észrevételek a szkíta kultúra időhatárainak megállapításáról
Az utóbbi évszázadokban a nyugati és a hivatalos magyar történetírásban általános szokássá vált a szkíta kultúrát néhány évszázados időkorlátok közé szorítani. Ez manapság leggyakrabban az i. e. VIII–V. századot jelenti (Kemenczei, 2002, 67.). Ennek módszertani okai vannak. A régészet a tárgyi emlékek jellemző tulajdonságai után ítél. A technológiák fejlődésével, új anyagok, anyagmegmunkálási eljárások, divatok felfedezésével új jellemző tulajdonságok tűnnek fel. Ennek alapján azonban ugyanazon nép egységes kulturális életét is fel lehet aprózni. Például a mai Magyarországot lehetne akár a 4 GB (gigabyte)-os Flashdrive (hordozható számítógépes memória, pendrive) népének nevezni, a néhány évvel ezelőttit a 128 kB-os pendrive-ok népének és így tovább. Valóban, a kultúrát szokták is tagolni. Nagy vonalakban ilyen tagolás például az őskor, ókor, újkor, legújabb kor, a legújabb koron belül még kisebb időszakokra tagolás is gyakori. Mi azonban szeretnénk kiemelni, hogy a módszertani beidegződés nem homályosíthatja el a különböző tárgyi jegyek, divatok mögötti népi, történelmi és kulturális egységet. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Kárpát-medence kultúrája legalábbis az utóbbi ezer évben alapvető folytonosságot mutat, sőt, könyvünk egyik fő kérdése, hogy meddig terjeszthető ki ez a kulturális (és népesség szerinti) alapvető folytonosság.
A régészet szemszögéből az egyes kultúrák tárgyi jellemzőkhöz kötése kikerülhetetlen szükségszerűségnek látszik. Tárgyi, anyagi jellemzőkre kell támaszkodni, ezek közös jegyei alapján kell az egyes kultúrákat osztályozni. Kiváló és rendkívül alapos régészünk, Bakay Kornél a szkíta-szaka kultúra legfontosabb ismertetőjegyeit így adja meg (Bakay, 2005, 42.): 1. a kurgános temetkezés, 2. a kocsik eltemetése, 3. nagyállattartás, 4. viaszveszejtéses, magas színvonalú fém-művesség, 5. a vas elsődlegessége, 6. állatábrázoló művészet, 7. szarvaskultusz, 8. Napisten-hit, Nap-szentélyek, 9. halotti maszkok, 10. europid embertani jelleg, 11. vérszerződés szokása, 12. nehézfegyverzetű lovasság, 13. reflexíj, 14. nemzet-közi kereskedelmi utak kiépítése és használata, 15. kardkultusz, 16. szőnyegek, textíliák sírba temetése, 17. rituális edények: csészék, tükrök, ivókürtök, üstök.
Ebből a meghatározásból úgy tűnik, hogy a szkíta kultúrát ezen jellemzők mindegyike egyszerre jellemzi. Érdemes azonban észrevenni, hogy az egyes jellemzők külön-külön más-más időszakokat jelölnek ki. A Napisten-hit, a Nap-kultusz évmilliós múltra tekinthet vissza. Az europid jelleg és az állatábrázoló művészet legalább 40-45 ezer éves (Poikalainen, 2001). A kurgános temetkezés az i. e. V. évezredtől már kimutatható (Kurgan hypothesis, 2006). A magas színvonalú fémművesség szintén az V. évezredtől (Kalicz, Raczky, 2002, 40.), a vaskorszak viszont csak az i. e. VIII. századtól indul (Kemenczei, 2002, 67.). A régészet és így a történelem egyik alapkérdése, hogy milyen alapvető ismertetőjegyek alapján jelölhetők ki az alapvető népi egység időhatárai. Az alapvető kérdés: mitől lesz egyetlen egységes egész egy nép, egy kultúra? Ahogy nem kérdéses a magyarság folytonossága az utóbbi ezer év alatt, mert ugyanaz a nép él itt, ugyanazt a nyelvet beszéli, alapvető értékei, világszemlélete, történelem-felfogása, intézményrendszereinek folytonossága, többé-kevésbé, de biztosítják az összetartozást, az egység fennmaradását. Világos, hogy a Bakay által felsorolt jellemzők valóban helytállók, de az is világos, hogy nem mindegyik tekinthető alapvető, az egységet végső soron biztosító jellemzőnek. Könyvünk egyik fő fel-adata, hogy megtalálja a szkíta egység alapvető jellemzőit. Amíg ezek a jellemzők nem állnak rendelkezésre, az eddigi korszakolást nem tekinthetjük másnak, mint a szkíta népi és kulturális egység időszakát a valódinál szűkebbnek mutató osztályozásnak. De hogy mekkora a szkíta népi és kulturális egység valódi időtartama, azt csak az alapvető jellemzők megállapítása után leszünk képesek felbecsülni (lásd II. fejezetünket).
A magyar krónikák (Tarih-i Üngürüsz, Anonymus, Kézai Simon stb.) a magyarság szkíta eredetéről számolnak be. A szkíták pedig az ókori szerzők egész sora és a történelmi elemzés (G. K. E., 1996 a, b, c) szerint az emberiség ősnépe. Ha a magyarok és a szkíták történelmében nem állt be alapvető ellentétbe állító törés, akkor, minthogy a két elnevezés ugyanannak a népnek két neve, egyetlen átfogó elnevezés alá vonható. Felmerül egy ilyen egységes elnevezés szükségessé-gének kérdése. Úgy gondoljuk, ez a kérdés mindmáig tisztázatlan. Ezt jelzi a tény, hogy az iszfaháni kódex szerint a hunok eredetüket 28 000 évre vezetik vissza. A görög történeti források természetszerűen csak az időszámításunk előtti első évezredben beszélhetnek szkítákról, hiszen az első görög történetírók ekkor éltek. Így pedig, ha vizsgálatunk megerősíti a szkíta–hun–magyar folytonosságot, alapvető egységet, új helyzet elé kerülünk. Manapság ugyanis a szkítákról az idő-számításunk előtti évszázadokban-évezredekben, hunokról az időszámításunk utáni évszázadokban beszélnek, és így a két elnevezés időben jól szétválasztható. Ha viszont a hunokat nem felszíni jellemzőik, hanem alapvető tulajdonságaik alapján akarjuk megérteni, könnyen előfordulhat, hogy évezredekre rúgó folytonosságra bukkanunk. Ha pedig az is bebizonyosodik, hogy a hunok és magyarok alapvető jellemzői azonosak, ebben az esetben éppúgy beszélhetünk szkíta, mint hun vagy magyar népről, mégpedig évezredes távlatban. Ha pedig meg akarjuk különböztetni ennek az alapvetően egységesnek bizonyuló, sok évezredes szkíta–hun–magyar kultúrának a korszakait, akkor őskori, ókori, középkori vagy újkőkori, rézkori, bronzkori, vaskori stb. magyarságról beszélhetünk.
A szkíta–hun–magyar folytonosság |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
