Keresés

Részletes keresés

aiol19 Creative Commons License 2008-08-15 22:05:20 146
Örülök, hogy eredménnyel jártam és sikerült menteni a menthetőt! Valóban nehéz lenne már a továbbiakban a fagytűrő...-ben szerepelnünk, mert tegnapi-mai hozzászólásaim után is láttuk, hogy nem való ez a játszma az olyan konfliktuskerülő embereknek, mint mi vagyunk. Írtam is, hogy egyesek nem értették meg azt, hogy ezt a topikot békés, hasznos célért alapítottam, még akkor sem értenék, ha "a fejemet verném a falba". Ugyanaz a személy aki békére intett és azt íta, "maradjunk a régi címnél" a másik "szakadár" topikba ugyanakkor pedig készségesen ír. Jobb lenne, ha ezeket a napokat el is lehetne felejteni. Bánom azt, hogy sokan talán rám is haragszanak, de egyszerűen úgy érzem, nem engedhettem volna meg magamnak, hogy ezt a lépést ne tegyem meg. Ha nem tettem volna meg, elvesztettünk volna egy szakembert és tudását. Nem volt más választásom gondolataim, értékítéletem szerint. Nem igazán tervezek már oda beírni, mert legutóbb is láttam, hogy Valakinek lételeme a kötekedés. Soha nem lenne vége, úgysem bírná ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Ezért mostmár ott nem tudom megvédeni magam, mert szót szó követne.
H.J Creative Commons License 2008-08-15 21:26:42 142
Kicsit késtél.-Már vártunk.:)))))
valila Creative Commons License 2008-08-15 21:22:53 141

Ninovarga, Isten hozott!, vagy Aiol, gyakorlatilag mind-Egy, fő, hogy számíthatunk Rád!

 

A hozzászólás:
ninovarga Creative Commons License 2008-08-15 20:34:46 140
Nem méltó méltatlan dolgot méltatásra méltatni.
Ezért igyekszem a Fagytűrő... topicban való szereplésem kapcsán kialakult konfliktussal csak alig többet foglalkozni, mint amennyit megérdemel. Ezt is csupán azért teszem, hogy magyarázatot adjak azoknak, akiket érdekel, mi az oka, hogy itt folytatom a fórumozást a jövőben.
A régi fórumban az utolsó megnyilvánulásom egy humorosnak szánt görbetükör jellegű szarkasztikus hozzászólás volt, amire az intollerancia és a kritika el-nem-fogadásának olyan soha nem látott reakciója volt a válasz, amely technikai kivitelezésének részleteiről még érintettként sincs lelkierőm beszélni. Mindenesetre olyan mértékű antipátiáról tanúskodik, amit még szándékos gonosztételekkel is nehéz lenne kivívni.
Ugyanabban a fórumban a konfliktus utóéleteként további nyílt vagy burkolt vádak érnek engem(!) mások (ki és milyen) véleményének el nem fogadása miatt. Az egész akció további lépései is alatta vannak egy etikai szempontok szerint történő szóra méltatás minimális kritériumainak.
Mindezen szempontokat figyelembe véve és a rengeteg biztató és vígasztaló tartalmú magánüzenettól új erőt merítve, (amelyek szerzőinek most itt külön is köszönetet mondok), úgy döntöttem, hogy itt, 'A nálunk...' topicban állok a továbbiakban azok rendelkezésére, akik igénylik a társaságomat, vagy segítségemet és akiket nem a harag és gyűlölet vezérel a velem folytatott párbeszéd kezdeményezésében. Nálam jobban senki nem vágyik a békére! Azért vagyok most itt.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!