Keresés

Részletes keresés

missparker Creative Commons License 2008-07-04 09:00:13 37178
Ebből tanulság, hogy a felmondás protokollját is be kell tartani, pont úgy mint a váltás protokollját. Én pl. mindig négyszemközt közöltem azzal a felettesemmel, aki a "legközelebb állt hozzám", hogy ez a szándékom, és ez megmásíthatatlan (naná, már megvolt a szándéknyilatkozat a következő helyről). Tettem ezt azzal a céllal, hogy legyen alkalmam elmondani, miért döntöttem így, és ne vegye személyes sértésnek. Volt, hogy bejött, volt, hogy nem. Megnyugvás, hogy aki jól megsértődött, azzal most együtt (és nem egymás ellen) üzletelünk, akkor tehát mégsem sértettem meg annyira, mint mutatta :)

Ezen beszélgetés után lehet elmenni a munkáltatói jogok gyakorlójához a cégnél, és papíron átvetetni egy db felmondólevelet (ami nincs tele mindenféle sérelmek leírásával, mint sértődött alkalmazottaknál szokás). A felmondólevél egy sima jogi közlés, miszerint felmondom a munkaszerződést. Ezen a beszélgetésen el lehet mondani, hogyan állapodtam meg a felmondási időről a közvetlen felettesemmel, általában jóváhagyja a munkáltató is. Így szent a béke a jövőre nézve is.

Nekem egyszer volt asztalborogatós, ügyvédes-üvöltözős felmondásom, akkor viszont nem én mondtam fel, hanem egyszerűen lehetetlenné vált a további közös munka (rendkívüli felmondás éppen nem lett belőle). Nem emlékszem vissza jó szívvel a dologra, ellenben mint kiderült az összes velem azonos munkakörben lévő ember eljött onnan, utánam 1-2 hónappal.

A hozzászólás:
KissMe Creative Commons License 2008-07-04 07:36:51 37176
Én jártam úgy, hogy egy magántulajdonban lévő cégtől mentem államihoz dolgozni, és a magáncégtől a felmondásom után kirúgtak. Az államitól szóbeli ígéretem volt október vége óta azzal, hogy januárban kezdhetek. A magáncégnél november közepén adtam be a felmondásom, hogy legyen idő helyettest keresni, átadni a munkámat, stb., jó fej voltam, hogy erre gondoltam. Aztán rá egy hétre, hétfő reggel nem tudtam bemenni az irodámba, mert a főnök bezárta, és nála volt a kulcs. Behívatott az irodájába, és négyszemközt olyan vádakkal illetett, amik nem voltak igazak, illetve nem úgy, ahogy ő mondta. (Nem részletezem, ő is sáros volt, kis híja volt, hogy nem csináltam bírósági ügyet belőle.) A lényeg, hogy november végén kitiltottak az egész cég területéről, a leszámolós papírjaimért december közepén, egy megadott napon és időben mehettem vissza, biztonsági őr kísért be, ügyvéd jelenlétében kaptam meg és írtam alá őket. A munkaviszonyom még dec. 21.-ig tartott, addig kaptam fizetést, miközben otthon voltam. Január 5.-én pedig kezdtem az új helyemen, ahol már vártak.
Fogalmam sincs, mit csináltam volna, ha az új munkahelyem visszalép.
Előzmény:
minimal Creative Commons License 2008-07-03 23:19:53 37173
Nyilván én sem kezdenék sehol aláírt szerződés nélkül, de itt nem erről van szó. Ha megkapsz egy állást, arról rendszerint telefonon értesítenek. Minőségi helyen ez adott szó, azaz fel lehet rá mondani.

Mivél én is külföldön dolgozom, mondhatom, hogy máshol is ezt tapasztaltam.

A kirúgásról nem tudok nyilatkozni, amit eddig láttam az mind konfliktus eredménye volt, nem alkalmatlanságé.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!