|
|
 |
missparker
2008-07-04 09:02:24
|
37179
|
Ez ostobaság. Az adott szó a bíróságon semmit sem ér. A telefonos közlés arra való, hogy az illető ne futkosson tovább más lehetőségek után. Ha te felmondasz erre, ám legyen a te hülyeséged, de azért másokat erre ne biztass.
Egy komoly szándékú cég alapból aláírat előszerződést, vagy még inkább írásban tesz ajánlatot, amit írásban fogadsz el. |
|
 |
KissMe
2008-07-04 07:36:51
|
37176
|
Én jártam úgy, hogy egy magántulajdonban lévő cégtől mentem államihoz dolgozni, és a magáncégtől a felmondásom után kirúgtak. Az államitól szóbeli ígéretem volt október vége óta azzal, hogy januárban kezdhetek. A magáncégnél november közepén adtam be a felmondásom, hogy legyen idő helyettest keresni, átadni a munkámat, stb., jó fej voltam, hogy erre gondoltam. Aztán rá egy hétre, hétfő reggel nem tudtam bemenni az irodámba, mert a főnök bezárta, és nála volt a kulcs. Behívatott az irodájába, és négyszemközt olyan vádakkal illetett, amik nem voltak igazak, illetve nem úgy, ahogy ő mondta. (Nem részletezem, ő is sáros volt, kis híja volt, hogy nem csináltam bírósági ügyet belőle.) A lényeg, hogy november végén kitiltottak az egész cég területéről, a leszámolós papírjaimért december közepén, egy megadott napon és időben mehettem vissza, biztonsági őr kísért be, ügyvéd jelenlétében kaptam meg és írtam alá őket. A munkaviszonyom még dec. 21.-ig tartott, addig kaptam fizetést, miközben otthon voltam. Január 5.-én pedig kezdtem az új helyemen, ahol már vártak. Fogalmam sincs, mit csináltam volna, ha az új munkahelyem visszalép. |
|
 |
nyman
2008-07-04 01:08:42
|
37175
|
Persze telefonon ertesitenek - vagy az interju vegen megmondjak - de azert azt kovette vmi irasos megerosites. Itt nem munkakezdesrol van szo, hanem az elozo helyen torteno felmondasrol.
Mindegy ragozhatjuk ezt tovabb, en azert ugy vagyok, hogy jobb ha le van irva vmi, mielott felmondok vhol. |
|
A hozzászólás:
 |
minimal
2008-07-03 23:19:53
|
37173
|
Nyilván én sem kezdenék sehol aláírt szerződés nélkül, de itt nem erről van szó. Ha megkapsz egy állást, arról rendszerint telefonon értesítenek. Minőségi helyen ez adott szó, azaz fel lehet rá mondani.
Mivél én is külföldön dolgozom, mondhatom, hogy máshol is ezt tapasztaltam.
A kirúgásról nem tudok nyilatkozni, amit eddig láttam az mind konfliktus eredménye volt, nem alkalmatlanságé. |
|
Előzmény:
 |
nyman
2008-07-03 20:26:54
|
37170
|
Egy normalis (jonevu) ceg lehet, hogy alapbol megteszi.
A jelenlegi helyem a 3. kulfoldi munkahelyem, minden esetben megkaptam irasban a szerzodestervezetet mielott el kezdtem volna dolgozni. Volt olyan, hogy a szemelyzetis ceg 'ragaszkodott' hozza, hogy postan is, alairva elkuldje azt, amit mar megtett emailben.
Volt tobb kulfoldi allasajanlatom 60%-ban rovid idon belul leirtak azt, amit szoban megbeszeltunk, volt hogy Dubaibol DHL-lel kuldtek a szerzodest, hogy ne csak egy 'kamu' email legyen. A maradek 40%-ban valoszinu azert nem, mert mar telefonban visszautasitottam az ajanlatot, igy gondolom feleslegesen nem rugoztak tovabb. Amit megkaptam es visszautasitottam, az a gondolkodasi ido utan tortent.
Szerintem ez ad valamekkora komolysagot az ajanlatnat, ha leir nehany sort a kedves munkaado, a fobb parameterekkel, ber, kezdesi ido, egyeb juttatasok, munkaido, meg hasonlo, ami egyebkent is benne lesz a szerzodesbe, csak ott nehany dologgal kiegeszitve.
Persze sok minden ellen meg igy sem nyujt vedelmet, mert adott esetben ugyis ki lehet rugni a delikvens a probaido alatt. De ha az ember ugy all fel, hogy nem nagyon akar, akkor mint korabban irtam kerjen batran kompenzaciot. Jo tudom, ez nem az a kategoria, hogy van az embernek munkaja, vagy nincs. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|