Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
theow Creative Commons License 2008-06-23 22:54:26 170
És micsoda felfordulás volt attól a vonaltól délre...nagyapóm szegény de sokat mesélt...
Előzmény:
rtuztr Creative Commons License 2008-06-13 12:58:56 145
...Már nem törődtünk semmivel.
Vártunk valamit. S ez a valami a levegőben volt, úgy hevert fölöttünk, mint tikkadt mezők fölött a záport hozó felleg...

Aztán megszólalt a rádió. Éreztük... nem: tudtuk, hogy valami nagyot fog mondani. Egy pillanatig olyan volt, mintha meredek szikla tetején álltunk volna, mely alatt fekete mélységben hömpölygött a semmi, s a szikla inogni kezdett...
Nagyot mondott: a bécsi döntést mondta. Felugráltunk. Tülekedtünk a térkép körül, kezünk reszketve markolta a ceruzát, azt hittük, elpattannak az idegeink. S egy női hang mondta az új határt:
- Kötegyán... Várad alatt... Gyalu alatt... Kolozsvár alatt...
- Kolozsnál északkeletre fordul... Szentgotthárd alatt...
Falunk nevére még a csend is jégtömbbé fagyott... s mondta tovább...
- Köbölkút... Bánd... Nyárádtő... Balavásár...
Már akkor jéggé s kővé fagyva álltunk. A könny is, mely elindult, szemünkbe dermedt. Soha ennyi súlyos érzés nem viharzott át egyszerre szívünkön. Ekkora öröm, s ekkora fájdalom. Hallgatott rég a rádió, s a falunk neve még ott sajgott a szoba négy falán, szúrt és égetett, s mi álltunk kereken a térkép körül, izzó, könnyes szemmel, csak néztük egymást és nem szóltunk semmit.
Aztán megfordultam és az ablakhoz mentem. Nem tudtam, hogy mi az, amit érzek: öröm vagy fájdalom. Éreztem, hogy rohanni kellene, kirohanni a mezők közé, s végigkiáltani rajtuk riadó szóval, hogy öltözzenek csupa virágba, mert újra magyar föld lettek! Az erdőig szaladni és felverni a fákat, hogy énekeljenek a boldogságtól! De ugyanakkor meg kellett volna állni szemközt fordulva a déli dombvonallal, levett kalappal, s lehajtott fejjel.
Nem lehetett csinálni semmi mást, csak állni az ablakban mozdulatlanul, nézni északnak, keletnek, délnek, átölelni egyetlen pillantással a testvérdombokat, átölelni és egybeszorítani őket, hogy ne tudjanak egymástól soha elszakadni...
Azon az éjszakán nem aludtunk. Csak feküdtünk nyitott szemmel a sötétben, s a gondolataink - fekete szárnyú baglyok - végiglátogattak barátot, rokont, ismerőst...

A román csapatok tizennégy nap alatt ki kell ürítsék az átadandó területet...
Tizennégy nap... milyen végtelenül hosszú idő! Huszonkét év eltelt valahogyan, de ez a tizennégy nap, úgy éreztük, nem fog eltelni soha.....

 

Wass Albert: Jönnek

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!