|
|
 |
tubi57
2008-06-11 20:49:09
|
291
|
Helló!
Köszi a megértést!
Végül is tényleg nagyon boldogok voltunk és nagyon jó férjem,társam volt.Illetve VAN, csak most egy kicsit másképp.Igyekszik most is mindenben próbál megfelelni a maga módján.De látni rajta, hogy akar gyógyulni és nem feldja. Csak sajnos sok kudarc éri és az lehangolja.A rehab, szerintem nagyon lassu. Rendszeresen maradnak el órái. napi félóra ilyen esetben nem elég. Megigérnek neki külön súlyzós edzést másnapra. Reggel korábban mentünk. Állt ott a liftnél, hogy jönnek érte a gyógytornász lány és az elfelejtette. Olyan csalódás volt neki. Nem tud beszélni, nem tudja megkérdezni, nem mondják neki, hogy Te menj a helyedre mert nem jönnek érted. Ezek olyan szívtelenségek.Azt mondták mindenütt szakember hiány van, de ilyen helyre csak az menjen aki elhivatott és emberséges.
Bennt van 8-tól 3-ig és talán 2 órát foglalkoznak vele.A többit nézi a plafont.A szoba társa másban sérült az tud beszélni és elmegy a társalgóba.
Valamit lépnünk kell, majd keresgélünk, de mindenütt nyári szabadságolások vannak.
A lányom is nagyon nehezen viseli. Imádják egymást, apuka szeme fénye.Mindig lógnak egymás nyakába. Már férjnél van, de a mai napig átjön és beül az apja ölébe.
Most nem annyira, de majdnem.
Írj magadról is, mi van Veled?
Szia
Tubi |
|
A hozzászólás:
 |
Melles-leg-nő
2008-06-11 08:37:12
|
290
|
Szia!
Neked sem volt zökkenőmentes az életed,de azokat a nagyon nehéz próbákat is kibírtad,és helytálltál.Persze az idő előrehaladtával az ember egyre inkább úgy érzi,hogy minden küzdelem egyre nagyobb terhet ró rá,és már már összeroppan a súlyuk alatt.
Semmi sem lesz olyan,mint régen volt sajnos.A sikeres rehabilitáció hozni fog sikereket,és remélhetőleg javul a beszéde is.Ezekből az apró sikerekből kell építkezni!
Gondolj azokra a szép együtt töltött évekre,és meríts erőt a továbbikahoz.
Neked megadatott,hogy szerető társad volt,van akinek soha nem adatik meg hasonló.Perzse ez nem vígsz a történtekre.Ha van ambíciód hozzá,írd ki magadból az érzéseidet,és a gondolataidat.Amikor majd visszaolvasol,mindent más szemszögből fogsz látni,és segít feldolgozni a történteket.
A lányod hogyan viseli ezt a helyzetet?
Mi ujság a rehabilitációval?
Sok-sok erőt a továbbiakhoz! |
|
Előzmény:
 |
tubi57
2008-06-08 14:41:37
|
289
|
Szia!
Tényleg nagyon nehéz,olyan sok mindenben igazad van. Aki nem volt ilyen helyzetbe nem is tudja elképzelni ezt az egészet.Vannak időszakok amikor nagyon nehéz, szinte ki szeretnék futni a világból és az mondani, hogy nem csinálom tovább. De akkor mi lesz vele.Alányomra sem hagyhatom, de én sem vagyok fábol és ugy érzem még viszonylag fiatal vagyok ehhez az életvitelhez.Aztán meg tudom, hogy Ő meg pláne nem tehet róla, hisz amikor jó volt olyan figyelmes odadó volt. Most meg mint egy kis autista gyerekhez hasonló.A beszédje is zavaros mintha nem is ő lenne.Meg olyan gyerkesen vicces az egész. Ha tudnám, hogy jobbra fordul idővel és lesz még egy pár szép évünk együtt, ott egye me a fene. De ilyen állapotba még csak ki sem mozdulhatunk a lakásból, hogy elmenjünk valamerre.Tudom, hogy ő is akar, igyekszik,de látni borzalmas. Az, hogy mi lett volna jobb a fene tudja. Én már végig csináltam anyukám haldoklását egy évig mire teljesen tönkre menve utolsó pillanatatig ép ésszel, és csak 59 éves volt.Aztán apukám haldoklása, az sem volt piskota.Aztán a lányom egy évig volt nagyon beteg. Most jobb lenne erre most a férjem Én most vagyok 50, tervezgettük,hogy kirándulgatunk, most kicsit könnyebb lesz erre tessék.Gondolom sok embernek volt nehéz élete, de miért?
Na bocs a panaszkodásért.Megpróbálok kitartani és csak ott sírok ahól nem lát senki.
Szia |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|