Sziasztok!
26 éves vagyok. Részleges szűkületem volt. Merev állapotban a makk alá tudtam húzni a bőrt -aminek ugye teljesen hátra kellett volna csúszni-, de gyűrűszerűen ott maradt egy része, ami használatközben feszült. A szexben nem volt gond (barátnőim mindig elégedettek voltak), a fityma makk alá húzása kisebb, használat utáni vissza helyezése kicsit kellemetlenebb volt, fájdalmaim nem voltak. Beszéltem erről egy orvos ismerősömnek, a körülmetélésről beszélt megoldásként. Ettől megriadtam, kérdeztem tőle, hogy valamilyen krémmel lehet e segíteni, elmagyarázta, hogy a körülmetélés a legjobb, mert most lehet, hogy elboldogulok, de mi lesz 20-30 év múlva. Megértettem, hogy igaza van szörnyű lett volna 20-30 éven keresztül állandó aggódással, sérülés veszély tudatával szeretkezni -tönkre tett volna mindent. Elmondta, hogyegy alaklommal a kis gyűrű úgy beszorulhat, hogy csak urológus tudja kiszabadítani, beszélt a sérülésekről, fertőzésekről, fitymarákról - meggyőzött.
Orvos ismerősöm egy urológushoz irányított (TB alapon), aki megvizsgált, -mutattam neki néhány képet a reggeli szokásosról, közölte, hogy enyhe szűkületről van szó, de km-t javasol, a későbbi problémák elkerülése érdekében. Elfogadtam. Egy hét múlva került sor a műtétre.
Ez volt tegnap. Előtte este felkerestem a barátnőmet, hajnalig szeretkeztünk, úgy mentem a műtétre, hogy egy percet sem aludtam. Ez azzal az eredménnyel járt, hogy rendkívül fáradt, ugyanakkor felszabadult voltam, vidámságom a műtősökre és a dokira is átragadt. Mielőtt elindultam volna a műtétre gondosan leborotváltam a szőrzetet, a szerszámom mozgásterében, tehát a belső combtőnél is.
Lekötözés - ami nem szoros- egyébbként hasznos, mert a feltétlen reflexem, egyszer megmozgatta a lábaimat, miközben a doki éppen dolgozott. Zöld textillel a teljes testem beborították. Metszés előtt betadinos oldattal ecsetelés, elfüggönyözés. Jó munkát kívántam a dokinak, és magamnak:) Lidokainos injekció kellemetlen egy picit, hasonló mint a fogorvosnál, nem vészes. A metszést nem éreztem, a varrásnál voltak érzékeny pontok, de elviselhető volt az is. Közben a dokival -akit a függyöny miatt nem láttam- beszéltünk a fociról, geotermiáról, a munkámról. Jófej volt. Azért vicceket nem mondtam -a saját érdekemben:). Műtét közben rendesen leizzadtam. Igyekeztem az izmaimat tudatosan lazítani, mert ösztönösen megfeszülnek az izmok, és ez túl sok energiát emészt fel. Többször feszültek az izmaim, de mindig sikerült lelazítani. Az egész kb. 30 percig tartott.
Visszatoltak a kórterembe, saját lábamon feküdtem ágyba. Néhány perc után fel is keltem, a terem másik végében lévő szekrényből előkerestem a telefonomot és elintéztem egy két hívást. A lényeg nem olyan gáz ez a műtét, ahogy gondoltam. Az első vizelés picit kellemetlen volt, csípett, a megszokottnál vékonyabb vízsugárral tört elő, a kötés is átázott, hiába próbáltam ügyelni rá. A kötésem át is vérzett legalább 40%-osan. A műtét után lehetett inni, a cukor bevitel jót tett. Audtam egyett, jól esett. Kértem egy fájdalomcsillapítót -egy 500 mg-os paracetamol tablettát kaptam, ami gyenge és közepes fájdalmakra jó, tehát messzi van a cataflamtól-, de megakartam várni a lidokain hatásának megszüntét, így vártam vele vagy 3,5 órát, akkor vettem be, de akkor sem fájt elviselhetetlenül. Ez volt az egyetlen fájdalomcsillapító amit bevettem. A doki a műtét után 4 órával lecserélte a kötést -meg dolgozot még rajta, ez nem volt kellemes, beleizzadtam - de viselhető volt. Egy órára rá hazaengedett. Amikor a nővérektől búcsúztam, az egyikük azt mondta huncut mosollyal, hogy szívesen letesztelné néhány hét múlva:)
A kötés sajnos étvérzett itthon, egy centis csíkban, 4-5 centi hosszan. felhívtam a dokit, azt mondta, elég másnap, azaz ma levennem a kötést. Ma reggel levettetem, úgy, hogy kamillával feláztattam a beszárradt véres részt, gond nélkül lejött.
A volt fékkel szemközti oldalon részbeben duzzadt, bevörösödött -ödémás- bőr fedi a makkot. Ezt nem tudtam, hogy fel kell e húzni kamillázáskor, felhívtam a dokit, azt mondta, hogy ne feszegessem, majd visszahúzódik. A kamillázást, úgy oldom meg, hogy vattával csorgatom rá, jó érzés. A makk most természetesen érzékeny. Ha hozzáér a gatyámhoz, nem kellemes. De bízom benne, hogy hamar megszokja. A nap legnagyobb részében szabadon tartottam, hagy érje a levegő, a doki szerint ez segíti a gyógyulást. Krémet kérdeztem, de ő azt mondta, hogy csak kamilla -naponta ötször. Fogok használni még Bioptron lámpát is, a hozzá való spray-el, sebgyógyításra ez nagyon jó. A sebgyógyulást jelentősen befolyásolja a zink és a c-vitamin, valamint az A vitamin is. Ezért érdemes valami multivitamint szedni. Lehet kapni Cetebe folyamatos felszívódású 500 mg-os C vitamin-zink-et, szerintem ez jó dolog.
Holnap egy komoly nyilvános feladatot kell teljesítenem, de nem aggódok miatta. Szóval akinek gondja van, annak azt ajánlom, hogy menjen urológushoz, kérjen véleményt, és ha kell csináltassa meg, ne tegye tönkre az életét az aggódással, és esetleg fájdalommal. Nem vagyok grafomán, azért részleteztem a dolgot, mert ez tényleg kényes téma, ami feszélyezi az embert, így a sorstársak történetei segíthetnek, ha egy valakinek segítenek az általam leírtak, akkor nem írtam hiába:)
|