|
|
 |
Anelin
2008-05-17 20:19:15
|
294
|
Szia!
Köszi a jótanácsokat! Így már nyugodtan veszünk majd mellé egy kis barátot. Nem tudom pontosan, hogy mennyi idős! Mint már említettem, három hete van nálam, és az állatkereskedésben azt mondták, hogy egy-két hetes lehetett, mikor vettük, tehát ő is valahol az ötödik hét körül tarthat. Hogy mit adok neki enni? Ó, hát el van látva minden földi jóval. Kap magkeveréket, vettem neki magrudat, amit a papagájoknak is szokás, minden második nap kap egy kis gyümölcsöt, esetleg sajtot, némi tejet, ilyesmit. Szóval elvileg jó dolga van, még vitamint is locsolok a vizébe. Ennek ellenére úgy látszik, valami mégsincs rendben, mert ma reggel, mikor be akartam kenni a bolhairtóval (a bolhákat még a kereskedésből hozta), akkor észrevettem, hogy nagyon levert. Már az is gyanús volt, hogy nappal ébren van. Megállás nélkül tüsszög, vagy ha azt mégis abbahagyja, akkor kattog. Nehezen veszi a levegőt, étvágytalan, és ami a legfurcsább, hogy egyáltalán nem akar kimozgulni a házikójából.
Szerinted mi lehet vele a probléma? Annyira szeretnék rajta segíteni, mert látom, hogy szenved, de hiába olvastam el róla minden cikket, semmi használhatót nem találtam! Vigyem állatorvoshoz?
Előre is köszönöm, rendes Tőled, hogy segítesz! |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2008-05-17 10:31:59
|
293
|
| szia! üdv az egeresek között. nekem voltak fiúkáim együtt és csak kezdetben volt bunyó. hamar eldöntötték, ki az úr és onnéttól béke volt. nappal mikor meg akartam őket nézni vagy csak játszani velük, felébresztettem őket. egy idő után megszokták és nappal is ébren voltak. igaz nem végig. mit adsz neki enni?mennyi idős?nálam most 2 db 6 hetes lány és 1 db 5 hetes fiú van. |
|
Előzmény:
 |
Anelin
2008-05-16 08:38:56
|
291
|
Sziasztok!
Immár két és fél hete rendelkezem én is egy apró fehéregérrel, és szeretnék tanácsot kérni!
Nekem mindenki azt mondta, hogy azonos nemű egereket, főleg fiúkat nem szabad összezárni, mert abból csak bunyó lehet. Lány egérkét meg nem szeretnék betenni mellé, mert egy kis ideig még nem akarok kisegereket. Mégis úgy sajnálom szegénykét, hogy egyedül van. Bár nagyon rendes, nyugodt egérke, remekül eljátszik egyedül, meg persze szereti, ha kézbe vesszük, de azért mégis sokat van egyedül.
A másik dolog, amivel kapcsolatban tanácsot várnék, hogy normális-e, ha éjszakai életmódot él? Nappal mindig alszik, és rendre este nyolckor felkel, onnantól aztán nincs megállás. Nem zajos, meg semmi ilyesmi, csak azért szeretnénk napközben is látni!
Előre is köszi, és bocs a sok szövegért!
Ui.: Az is problémát jelent, hogy nem találunk neki rendes nevet, mert annyira aranyos, hogy egyik név sem elég jó hozzá! |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|