De onnan gondold inkább le, hogy hova süllyedt le a Fradi-tábor, hogy már minden néger bemutathat nekik?
Semmilyen tisztelet nem övezi őket, a játékosokon lehet látni, hogy milyen undorral, csak kötelességszerűen mennek ki hozzájuk a meccs végén és nem szívből és örömből.
76-ban a Fradi-Dózsa 3-0-ás meccsen volt először ( totál teltház, baszott nagy Fradi-tábor, a 8-3 után az első meccs), hogy kijött a csapat a táborhoz ( az összes újság tele volt vele, fényképem is van róla, nem akartak hinni ők sem a szemüknek ) szóval kijöttek a Nyílék, egymás válát átölelve felsorakoztak a kanyar elött és teljesen váratlanul -ilyen soha nem volt még - meghajoltak.
Hihetetlen, soha nem látott gesztus volt ez a részükről.
Nem integettek, hanem mint a színházban a társulat a függöny elött.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy volt idő, amikor nem csak tessék-lássék módon jött oda a csapat, nem csak tessék lássék kapcsolat volt a közönség és a csapat között ( ekkoriban nyilatkozta a Nyíl, hogy nem tudja eldönteni válogatott játékosként, hogy mi a fontosabb, a pályán gólt rúgni, vagy a táborban szukolni a Fradinak) ,hanem kitaláltak valamit, valamit, amitől lement hídba az a hetvenezer. |