|
|
 |
cukibogi
 2008-04-16 09:24:52
|
48065
|
| Elég ijesztően hangzik ez a dolog. Függetlenül az unokahúgommal való viszonyomtól, szerintem nem sokat tudok tenni azon kívül, amit eddig is tettem. A nővéremnek is említettem, hogy ő se fogyjon már többet, erre mutatja a majdnem befelé növő hasát, hogy de hát ez... rögtön csípőből jött a letorkolás hogy ezzel a hülye hozzáállásával erősíti a saját lányában, hogy tovább kell fogynia. Kicsit megtorpant, de most először nem lett ideges a témától, remélem kezd elgondolkodni, mert egyedül én sem vagyok képes csodákra. Most kicsit kivárok, addig is gondolkozom hogyan szólhatnék én ebbe bele jobban. |
|
A hozzászólás:
 |
|
Törölt nick
2008-04-12 13:57:33
|
48055
|
Először is: az unokahúgod meg fog halni!
Ez gondolom nem újság, mert mindenki meg fog halni - sokaknak nem mindegy mikor. Azt nem lehet neten keresztül látni - sőt még személyesen sem a laikusoknak -, hogy milyen súlyos az ügy, pláne azt, hogy mi lesz a kimenetele ha semmit nem tesznek. A statisztika azt mondja, hogy az összes anorexiás 8%-a 10 éven belül meghal, 20%-a 20 éven belül. Sok rákbetegségnek kisebb a mortalitása, és arra nemigen mondaná senki, hogy "majd kinövi" ... stb. Ez most azt jelenti, hogy 20%-az esélye, hogy az unokahúgod a 36. évét nem éri meg. Bocsáss meg, hogy így kiélezem a dolgot, de a statisztikai esélyekhez tartozik ez is.
Hogy tényleg anorexiás-e?
Amikor a környezet (pl te) el kezdi méricskélni, hogy talán anorexiás-e, akkor legtöbbször már igen. A szölő érthető okból maga előtt is tagadja a problémát - nem kell szembenéznie (egyelőre) se a tényekkel, se a várható következményekkel.
Az anorexia ugyebár nem olyan mint az influenza, hogy egyik percről a másikra megkapja valaki oszt jónapot, hanem szép lassan kialakul (fél év, egy év), aztán nagyon gyakran súlyosbodik míg valóban egy részüknél spontán javul sok év alatt. De még a javult esetek is képesek az egész életre nehatívan rányomni a bélyegüket. A 18 év körül kialakuló esetek sokkal nehezebben gyógyíthatók mint a 14 év körüliek, és a benne eltöltött időnek kb duplája szükséges a terápiához (ezért minden elvesztegetett nap duplán számít).
Mivel ma te (ti) vagytok a családban az egyetlen aki a problémát a maga súlyosságában látni lehettek képesek, rátok hárul az a dilema és felelőség, hogy "megmentsétek" az unokahúgot és a nővéredet és a sógort (a szülőket is, mert bizonyos stádiumban nagyon lehangolóan néznek ki ők is). Ezért se hálát, se köszönetet nem várhatsz ... egyelőre, hanem inkább bántást, hogy miért szólsz bele az életükbe, veszekedést, mert egyébként is idegesek lesznek. Ugyanis ők meg vannak róla győződve (okkal), hogy a lehető legjobbat adják a lányuknak, viszont vastagon részesek a kialakuló helyzetben, és nagyon megkönnyíthetnék a rendezést - de ez utóbbi kínszenvedéssel jár.
Tulajdonképen itt tudsz valamit tenni, hogy valahogy (?) olyan irányba befolyásold őket, hogy szakemberhez forduljanak - nem feltétlenül odaküldéssel, inkább azzal, hogy problémának tekintsék a helyzetet, vészhelyzetnek a gyerekük állapotát.
Azt jónak gondolom, hogy beszélgettek az unokahúggal. Személyesen is ismerek olyan példát, amikor az odafigyelés vissza tudta fordítani a folyamatot.
Egy fontos dolog (bár ezt inkább a szülőknek mondanám) - tökmindegy az unokahúgod, a nővéred, a sógordod, a szomszéd néni ... stb ... mit gondol és mit mond a jelenségről, mit határoz, mire tesz esküt, itt egyetlen egy objektív mérce létezik, a mérleg. |
|
Előzmény:
|
|
cukibogi
2008-04-10 10:27:21
|
48048
|
Sziasztok!
Információra, segítségre lenne szükségem. Nővérem lánya 16 éves, és az utóbbi 1 évben nagyon lefogyott. Elöl deszka hátul léc. Eltűnt a csípővonala, és ránézésre gyerekméretű ruhákat hord. Szerintem kb. 10 kg-ot fogyhatott, 50-55 között volt, és kb. 160 cm magas. A soványságát mutatja, hogy többen kérdezték már tőlem és nővéremtől, hogy anorexiás-e a lánya. Probléma a nővérem is, mert akárhányszor próbálom felhozni a dolgot hogy ez így nem egészséges már, rögtön felkapja a vizet, és magyaráz, hogy ilyen alkat, és hogy eszik a lánya maximum kevesebbet. Nem tudok vele értelmesen beszélni ebben az ügyben. Tegnap eljött velem a leányzó hozzánk, ahol a férjemmel hármasban kötetlenül beszélgettünk, azt mondta nekünk, hogy az iskolában ez tetszik mindenkinek, ha már kicsit is hízna, lekövéreznék. Ettünk is, evett rendesen, de ettől nem lettem nyugodtabb. Elmesélte azt is, hogy ha este 8 után akar enni, rászól az anyja, mert ha a két öccse meglátja hogy eszik, akkor a nővéremnek nekik is készíteni kell mégegyszer vacsorát, és ehhez lusta. Plusz, hogy ne szokjanak rá a késő esti evésre, mert az nem egészséges. Nem tudom, hogy unokahúgom veszélyeztetett-e, hogy ez csak átmeneti időszak, vagy már baj van? Gőzöm sincs mit tegyek, mert a nővérem nem partner, sőt! (jó viszonyban vagyunk egyébként) Sógorom reggel megy, este jön, tulajdonképpen nem is vesz részt nagyon a családi életben. Mit tehetnék? Vagy várnom kellene 1-2 évet, hátha ez csak egy amolyan tini rémes időszak? Nem veszekszem a lánnyal, inkább biztosítom afelől, hogy hozzánk bármikor fordulhat, elmondtam neki hogy milyen következményei lehetnek a kóros soványságnak, de tulajdonképpen mindig is bizalmas viszonyban voltunk. De ez most valahogy nem elég, úgy érzem. Tudtok tanácsot adni? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
