meg azért azon is el kell gondolkodni, hogy itt mi vagyunk a betegek, a mi világunk más, és azok az emberek a normálisak, akik bármikor meg tudnak enni mondjuk egy szelet csokitortát úgy, hogy ne legyen miatta lelkifurdalásuk. én el tudom képzelni, hogy milyen lehet - tök ugyanolyan, mint amikor mondjuk én eszem egy almát. na attól aztán biztire tudom, hogy nem fogok hízni semmit sem. más meg azt veszi biztosra, hogy a szervezete nem csapja be, és ha egy csokitortát akar enni, akkor az kell neki.
mondjuk ilyen szempontból nekünk már csalóka kicsit a helyzet, mert befolyásol minket a "valami", hogy mi esik jól és mi nem. én pl. sok-sok idő után ettem vasárnap paradicsomlevest, de nem esett jól, nagyon nem, erre még enyhén szólva nem vagyok kész - mármint hogy tudjak tésztát enni. úgyhogy nem is erőltetek már továbbra semmit sem, megy annyi, amennyi, és kész, úgy legalább nem idegelem magam ezen is, és igyekszem úgy tenni, mintha nekem is a mindennapi életembe tartozna az, hogy levágom a fenekem az asztalhoz, és reggelizem, ebédelek, vacsorázom. |
