|
|
 |
Zicherman Istvan
 2008-03-19 03:06:33
|
4
|
/Folyt./
.....................
Egy évvel Hitler hatalomra jutása előtt a fiatal hadnagy, befolyásos protekcióval a háta mögött, beosztást kapott a német követség katonai attaséjának hivatalában. A doszié iratai a német hadsereg külföldi titkosszolgálat általi beszervezés meglehetősen banális történetéről számoltak be. Túlságosan is sok csábítás volt külföldön az akkoriban igen alulfizetett német altiszt számára. Nők. Drága éttermek. Játékbarlangok. Az ügyesen csőbehúzott Hert a végén eljátszotta a hivatal pénzét és... A dosziéban szerepeltek a jelentései másolatai és az eredeti elismervények, saját kezű aláírásával,, hogy pénzt vett át az elvégzett munkája ellenértékében. Ezek igen jelentős összegek voltak, mivel az általa betöltött katonai attasé titkári állása betekintést biztosított neki a német követség titkaiba. A hírszerzés igen intenzívet alkalmazta Hertet, de 1933 elején ő hírtelen elutazott Németországba, nyomát vesztették, és azóta a kapcsolatott nem építették ki újra.
Andrej alaposan szeműgyre vette Hert tíz évvel ezelőtti fényképét. Fiatal, világos szőke tiszt, egy jellegzetes heggel az arcán, amit diákpárbajban szerzett.
Sok minden megváltozott azóta. 1942-ben a hitleri Németország még győzelmei mámorában úszott, hadserege megszállta Franciaországot, Belgiumot, Norvégiát, Hollandiát, Dániát, Ausztriát, Csehszlovákiát, Lengyelországot és Jugoszláviát. Keleten seregei Moszkva és Leningrád alatt álltak. Ezek a sikerek természetesen mindenképpen komoly hatást gyakorolhattak Hertre, aki elfelejtette, vagy szerette volna elfelejteni a Németország számára nehéz időkben elkövetett bűnbeesésének történetét. Alfrednek igaza volt - a német nem lépett volna kapcsolatba velük, egy legyőzött ország titkosszolgálatával. És a szovjettel? Erre a kérdésre nehéz volt választ adni. Mégis, Andrej nem hagyhatta ki annak lehetőségét, hogy munkára kényszerítse Hertet, és ami a legfontosabb, nem akarta kihagyni, bár az ügy nehéznek ígérkezett, és kizárólagosan kockázatos volt az egész csoportjára nézve.
Hogyan lehetne előre kitalálni Hert viselkedését? Lehet-e arra számítani, hogy az nyugodtan, mint elkerülhetetlen dolgot, fogadja majd az emlékeztetőt a hajdan tett kémkedési ígéretére? Beleeggyezik-e az együttműködésbe? Nem, ezt szinte ki lehetett zárni. A múlt feltámasztásának bármely kísérletére akár milyen reakcióra lehetett számítani, beleértve arra, hogy hejben agyonlövi az őt felkereső személyt! Egy valamiben Andrej viszont határozottan biztos volt: semilyen mély elvi meggyőződés sem vezette Hertet a múltban, és most sem vezérlik ilyenek. Éppen erre épült az ő terve.
A nácizmus lényege, a politikai és morális koncepciói, amik az emberiség korai középkor állapotaihoz történő visszatérésére irányultak, magára a hitleri államrendre nézve is komoly veszélyeket rejtettek. A nácizmus ideológiájára elsősorban a kalandor, karierista egyének voltak fogékonyak, és az ezeréves fenmaradásába, amit a führer hírdetett, a náci párt tagjai addig hittek, amíg a német hadsereg nem szenvedte el első vereségeit a Keleti-fronton, és nem szenvedett súlyos vesztességeket nekiütközve a szovjet nép szilárd és szívós kitartásának. A győzelmek mámora kezdett elpárologni, még a legkeményfejűbbeket is arra késztetve, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mi is lesz velük, ha Németország vereséget szenved. Ezek a gondolatok pedig egyre jobban és jobban előjöttek annak függvényében, ahogyan nőtt a szovjet csapatok ellenállása a Keleti fronton, illetve rombadől a vezérkar ama számítása, hogy Németország győz a villámháborúban, és ha nem is az egész világra terjeszti hatalmát, akkor legalább Európa egészére biztosan.
Készülve a Herttel történő találkozásra, Andrej ezeket a gondolatokat sem hagyta figyelmen kívül.
Andrej csoportja nyolc emberből állt: maréknyi harcos, minden, ami megmaradt az ő internacionalista csapatából. Ők a Madridi-fronton harcoltak, utánna a spanyol főváros utcáin, amikor az árulók - Casado és Miaja tábornokok, aljas felkelést kezdtek a köztársaság ellen, és kapituláltak Franco előtt. Jelenleg ezek az emberek: három spanyol - Carlos, Juan, az öreg Ventimilla és egy bátor katalán lány, Lola; franciák - Michael, Gaston, Pier és a bulgár Taba mindenhová követték őt.Nekik kellett őt kiszabadítani egy letartóztatás esetén vagy, legrosszabb esetben, ki kellett nyomozniuk, hogy hová vihették őt a gestapósok. Ilyen biztosítás nélkül Andrej nyomtalanul eltűnhetett volna, mint egy vízbe dobott kő. Most pedig ők fogják biztosítani az ő találkozóját Herttel.
.........................
/Folyt.köv./ |
|
A hozzászólás:
 |
|
Zicherman Istvan
2008-03-19 02:25:20
|
3
|
/Folyt./
..............................
A SZAKADÉK SZÉLÉN
1942. január 4. Nyugat-Európa.
Délután kettőkor Andrej megjelent a megbeszélt helyen: az iparművészeti iskola épülete melletti kis parkban. Andrej bal karja egy fekete, nyakába kötött kendőbem pihant, a jobb kezében egy gyümölcsös kosarat, és egy törött nyelű esernyőt tartott. Megviselt, viharvert kék zakó, szürke nadrág, fekete barett - egy ilyen ruházatot viselő ember semmiben sem különbözött a gondterhelt arckifejezéssel dolgaik után igyekvő járókelőktől.
Kettőt ütött a városháza tornyában lévő óra. Andrej leült a főbejárattól sorban a második padra, balra a park sétáló ösvényétől. Egy perccel később odajött hozzá egy vékony, törékeny lány. Leült melléje, kotorászot a ridiküljében, kivett onnan egy órát, és a kezében tartva megkérdezte:
- Mondja meg, kérem szépen, a toronyóra jól jár? Félek, hogy lekésem a vonatomat...
- Nem, a toronyóra hét percet késik, ezért jó lenne önnek sietnie. Az ön órája most mennyit mutat?
- Az enyém is hét percet siet, - sóhajtott fel megkönnyebbülten a lány. A jelszóváltás megtörtént.
Andrej szemügyre vette új ismerősét. Valószínűleg lehetett vagy 19-20 éves, bár első látásra inkább kamaszlány benyomását keltette.
- Hogy hívnak?
- hívj engem Klarának. Ez az igazi nevem, de az apám mindig Fra-nak nevezett engem.
- Rendben. Ha megengeded, akkor én is Fra-nak foglak hívni.
Kisétáltak a parkból, lementek a folyópartra, majd, átsétálva a hídon, felmentek a dombra, a régi várromhoz. Alattuk nyüzsgött a város. A szűk kis sétány, amit ősrégi fák szegélyeztek, körbefutotta a dombot. Felmentek a tetejére, és megálltak az erődnél.
- Szóval, Fra, mit üzent nekem Rick bajtárs?
A lány lassan kezdett el beszélni, igyekezett ki nem hagyni még a legapróbb, jelentéktelennek tűnő részletet.
- Rick megkért, hogy tájékoztassam magát egy emberről. Nagyon jól ismerem, és a bajtársaink már leellenőrizték. Itt, ebben a városban lakik egy volt iskolatársnőm, Pandora családja. A bátyja, Alfred, őrnagyi rangban álló tiszt, mielőtt a hitleristák megszállták országunkat, a katonai felderítésnél szolgált... Jelenleg a szomszédos üdülőváros önkormányzatánál szolgál. Most, a vereség után, oda telepítettek néhány állami hivatalt, mivel a fővárosunkat megszállták a németek. Néha idelátogat, hogy lássa a családját... Alfred hazafi, a megszállók, és mindazok ellensége, akik velük együttműködnek...
- Akkor miért nem szökött el a szövetséges csapatokkal?..
- Eleinte a körülmények szerencsétlen összejátszása nem tette ezt lehetővé... Az is elképzelhető, hogy félt a családját érinthető represszióktól, de az is lehet, hogy más okoból maradt itt. Egyszer valamikor rákérdeztem erre. ,,Korábban kellett menekülni", - válaszolta nekem.
- Nem áll kapcsolatban a szövetségesek ellenállásával? Úgy értem, az angol vagy az amerikai katonai hírszerzéssel?
- Nem tudok erről... Lehet, hogy igen... Bár, gondolom, az angolokkal nem áll kapcsolatban. Gyűlöli őket...
- Miért? Mi a véleménye az amerikaiakról?
Kissé elgondolkodva, Klara válaszolt:
- Azt hiszem, hogy az amerikaiakat sem szereti túlzottan. Úgy gondolja, hogy Anglia és az USA szatelitt-állam szintjére fogják süllyeszteni dicső országunkat.
- Nos, lehet, hogy vannak neki erre meggyőző érvei, - mondta elgondolkodva Andrej. - Viszont mit is üzent nekem Rick bajtárs ezzel az őrnaggyal kapcsolatban?
- Azt tanácsolja, hogy használja ki a tiszt kiterjedt kapcsolatait... Összehozhatom önöket egymással.
- És biztos vagy abban, hogy nem fogja elutasítani az ismerkedést velem? Hiszen még ha nem is mondod meg neki, hogy ki vagyok, előbb vagy utóbb úgyis kíváncsi lesz rá.
- Azt hiszem, hogy elmondhatjuk neki. Alfred egyenes jellemű ember, többször mondta, hogy csak is a Szovjet Oroszország képes megverni a német hadsereget, és leszámolni a nácikkal.
- Gondolkodom az önök javaslatán és, mondjuk, három nap múlva adok választ neked.
- Rendben, - bólintott Klara.
- Három nap mulva itt fogsz majd várni rám, ugyan ebben az időpontban, - mondta Andrej, elbúcsuzva az Ellenállás összekötőjétől.
...A rakparton, a híd mellett, saját kis teherautóján várt rá Karlson. Együtt megebédeltek egy kicsiny, külvárosi étteremben, majd elhagyták a várost. Andrej rádióadója mesterien el volt rejtve a kisteherautóban. A Moszkvával fenntartott kapcsolatot más-más helyszínekről valósították meg, amik több tucat kilométerre voltak egymástól, így az adót nem volt könnyű bemérni.
Moszkva a megfelelő módon értékelte a kapott információt. Lehetőség nyílt megbízható forrásból információt szerezni a német csapatok mozgásáról nyugatról a Keleti-front irányába.
Három nappal később Andrej ismét ott volt a dombon, a régi erőd mellett. Klara már várt rá.
- El tudsz még ma utazni abba a városba, ahol Alfred jelenleg szolgál? - kérdezte a lánytól.
- Természetesen.
- Akkor utazz el az éjszakai vonattal. Én holnap délben érkezem. Délután egykor legyél vele a folyópart melletti parkban. Semmit se mondj neki a találkozónk időpontjáról és helyszínéről. Ha nem jön közben valami előreláthatatlan akadály, jelt adsz nekem, én majd odamegyek hozzátok, és az bemutatkozás megtörténik. Ha valami közbejön, visszatérek ide, és majd itt találkozunk.
...Egy kicsiny üdülővároska, amely hírnevet szerzett magának ásványvizes forrásaival, mintha az ország ideiglenes fővárosává változott volna. A hotelek sokaságába beköltöztek a kormányhivatalok. Köztük - a biztonsági hivatal, amely a legszorosabb együttműködésben dolgozott a német állami megtorló szervekkel, és, lényegében, ezek fiókintézetévé vált. A városba szigorú szabályokat léptettek életbe. Kétségtelen, hogy Andrejnek nem lett volna szabad hoszabb ideig itt időznie, az ittéjszakázásról már nem is beszélve. Amig Karlos a piacon nagy lelkesedéssel árulta a portékáját - gyümölcsöket és tyúkokat -, Andrej sétát tett a parkban.
Az ismerkedésük fölösleges ceremóniák nélkül zajlott, és a kölcsönös bemutatkozás mellőzésével; mindketten elég jól ismerték a konspirációs munkát ahhoz, hogy meglegyenek a lényegtelen és fölösleges információ nélkül.
Már a legelső beszélgetés is alátámasztotta Andrej, Klara elbeszélése alapján erről az emberről alkotott feltételezéseit. Alfred, mint az európai kapitalista hadsereg tisztjeinek többsége, nem éppen haladó gondolkodásáról volt híres. Ellenben a náci Németország elkötelezett ellensége volt, iagzi hazafi, nemzete fia, aki, mint honfitársainak többsége, szintén nem szerette az angolokat és az amerikaiakat. Az érveléseivel egyet lehetett érteni - nem kívánta, hogy a háború után hazája másodlagos szerepet kapjon volt szövetségeseitől.
A felderítő tiszt valószínűleg rögtön megértette, hogy kinek a képviselője is Andrej. Bár, Andrej ezt nem is titkolta.
- Megfelel önnek a kölcsönösség alapjára épülő együttműködés? - kérdezte kertelés nélkül új ismerőse.
- Mit ért ez alatt?
- Információcserét.
- Nem, nem felel meg nekem.
- Tekintsem a válaszát a bizalmatlanság jelének? - kérdezte szárazon Alfred.
- Egyáltalán nem. De milyen kölcsönösségről beszélhetünk, amikor az én országom hadban áll, a magáé pedig kapitulált a németek előtt? Hiszen maga csupán az Ellenállás hazafias csoportját képviseli, amelynek egyenlőre nincs sem reális ereje, sem komolyabb lehetőségei...
- Tudja mit, igazat adok magának, - mondta őszíntén némi gondolkodás után az őrnagy. - De mi mindössze rendszeres híreket szeretnénk kapni a maguk frontján zajló eseményekről.
- Ehhez elég, ha meghallgatják a Szovjet Információs hivatal ráadiójelentéseit. Ezeket minden nap, napjában többször sugározzák szinte az összes, európai nyelven.
Andrej észrevétlenül figyelte beszélgető partnerét. Annak gondterhelt volt az arckifejezése, rideg, kissé nyugtalan tekintete. Mint ahogyan az egy felderítőtől elvárható, beszélgetés közben Alfred visszafogott volt, nyilvánvalóan igyekezett nem mondani semmi fölöslegeset, és többet szeretett volna hallani.
- Magát elsősorban - természetesen - a német csapatmozgások, és a Keleti-frontra történő útbaindításuk érdekli? - kezdte Alfred.
- Hiteles információ mindenképpen jól jönne...
- Mi, természetesen, kimerítő híreket kapunk a német hivatalok mozgásáról... De ez még nem minden, - Alfred kutatóan Andrejre nézett.
Nem tudva, hogy mire céloz az őrnagy, Andrej válaszát egy semleges mondatra korlátozta:
- A nagyobb dolgokra soha sem szoktunk nemet mondani...
- Az, amire én gondolok, jóval értékesebb, teljesen hiteles, kizárólagosan fontos információt adna önöknek. Viszont nem titkolom el ön előtt: a megszerzésük rendkívül komoly kockázatot jelent egy olyan ember számára, mint aki abban a helyzetben van, mint maga. Itt viszont semmiben sem tudok segíteni, kizárólag saját magára számíthat csupán, saját erejére és lehetőségeire...
Alfred szavaiban ismét valami bizonytalanság csengett, ami feszültté tette Andrejt.
- Az én helyzetemben minden kozkázatos, - mondta egyszerűen. - Tulajdonképpen miről lenne szó? Mondja ki nyiltan...
Alfred hallgatott egy darabig, majd elkezdett beszélni:
- Rendben. Felvennék-e maguk kapcsolattartásra egy rági ügynökünket, aki még jóval a háború előtt dolgozott a mi hírszerzésünknek?
- Attól függ, hogy kit...
- Egy német nemzetiségű ügynökünkről van szó. Akkoriban fiatal tiszt volt. Most időről időre megjelenik a városban és hoszabb időre itt marad, valószínűleg valami különleges feladatokból kifolyólag. Kétség sem férhet hozzá, hogy a hadnagy, aki ez alatt a kilenc-tíz év alatt a Luftwaffe főparancsnokság hírszerző részlegének ezredesévé vált, meglehetősen értékes információ forrása lehet az önök számára.Nos, szóval, nem-e kíván kapcsolatba lépni, pontosabban, újjáéleszteni helyettünk vele a munkaügyi kapcsolattartást?
- Ezek szerint, maguknak most már nincs kapcsolatuk vele?
- Hát éppen ez az...
- Miért?
- Kapituláltunk, és nem fog velünk együttműködni, bármennyire is nagy összeget ajánlanánk fel neki, amelyet, mellesleg, jelenleg nincs is lehetőségünk előteremteni és kifizetni neki. Maga meg, gondolom, megkockáztathatná...
Andrej elgondolkozott.
- Mielőtt választ adnék, - mondta végül, - szeretnék megismerkedni az aktájával...
- Előre láttam, hogy ezt fogja kérni. Holnap megkapja.
- Nem lehetne inkább ma? Nem kéne nekünk másodjára is találkoznunk. Ez a város nem a leg megfelelőbb találkahely a konspiratív munka számára. Kérem, a dosziét, zárt borítékban, adja át Klarának; mindketten megbízunk benne.
- Rendben. Még ma megteszem.
Kezetfogtak, majd elváltak egymástól.
Még aznap, Andrej és Karlson visszatértek az utazásból. Útközben Andrej figyelmesen áttanulmányozta a ,,Hert" fedőnevű ügynök aktáját.
/Folyt. köv./
|
|
Előzmény:
|
|
Zicherman Istvan
2008-03-19 00:58:46
|
2
|
/Folyt./
................................
ISMERETLEN TERÜLET
/1942. február 15. Balhas tó./
A tó nyugati partját alig lehetett megsejteni a sötétben. Időközönként szétolvadt az északról lecsapó hópamacsok zuhatagában. A laposfenekű uszályt vonató motoros hajó éppen óvatosan megkerülte a Kosz-Agacs félszigetet. Ezután majd be kellett mennie a Tas-Aral kicsiny sziget mögött található átjáróba. Ott viszonylag nyugodtabb a víz, és a partra is, különösebb nehézségek nélkül, ki lehet szállni. Partra szállni annak a háromnak, illetve a velük együtt utazó kicsiny, élelmiszer-javadalmazást szállító málhás csacsiknak, kirakodni a lőszert, rádió adóvevőt, és más, nélkülözhetetlen felszerelési tárgyat.
Szerafim Markin őrnagy, az operatív csoport vezetője, a motoros hajó kapitánya mellett állt és próbált bármit is kiszűrni a partszakasz hófedte kontúrjaiból. A téli Balhason folytatott háromnapos hajóút, ezen a hatszáz kilométeres tengeren, a homoksivatagok és csupász hegycsúcsok között, fárasztó volt. Most már a vége felé közeledett.
Egy gumicsónak segítségével néhány ember kiért a partra és csörlővel odahúzták az uszályt. Hajnalig még vot egy egész óra, miután befejeződött a kirakodás, és a motoros hajó, az uszállyal együtt, elpöfékelt az átláthatatlan, sűrű éjszakába.
Ottmaradtak a barátságtalan parton, a jéghideg szél szaggató, tépő csapásai alatt. Külsőleg mind a tizenegy csekista a tavon dolgozó halászok benyomását keltette. A csoportban valóban volt egy kazah halász, aki úgy ismerte az itteni partokat, mint a saját jurtáját. A napkelte lassan tört magának utat a hófellegek vastag rétegén át, amikor acsoport, felmálházva a szamarakat, útnak indult, az egyik halászkunyhó irányában. A térképből ítélve, a kunyhó valamivel délebbre volt, mint az a pont, ahol partra szálltak, a Kalmak-Kurgan tektonikus képződménynél. Hamarosan megtalálták a bedeszkázott, vert agyagból készült építményre, ami óvóhelyként szolgált a tavi halászok számára a tomboló viharok idején.
Amíg felforrt a kanna, Markin a térképet tanulmányozta. Az alacsony parti dombvonulat mögött kezdődött egy pásztorösvény, amin nyáron terelgették a birkanyájakat. A tótól tovább, több száz kilométeres körzetben, olyan vidék terült el, amelyről jóformán semmit sem lehetett tudni. Minden, amire a kartográfusok csak képesek voltak, hogy itt-ott ráírták a térképre - ,,ismeretlen terület".
Markin az alkóvban hagyott három ember, arádió mellé. A feladat - felderíteni a partot északi és déli irányban, de egy napi járóföldnél nem nagyobb távolságra. A többieknek nyugati irányban kellett behatolniuk a terepre. Természetesen nem volt egyszerű feladat átfésülni egy olyan négyzet-területet, melynek egy-egy oldala 50 km hosszú volt, miközben a végrehajtandó misszió jellege megkövetelte a maximális titoktartást és álcázást.
Kivirradt. A szükséges holmit felmálházták két szamárra és, átkelve a dombokon, elindultak nyugatra.
Az operatív csoport egész nap lágyan emelkedő és süllyedő, egyenetlen terepen vonult, időközönként utat vágva a mély, dombok közti völgyeket elzáró hótorlaszokban.Jéghideg, maró szél fújt. A látási viszonyok rosszak voltak. A sötétedés, majd az utánna beköszöntőő éjszaka gyorsan érkeztek. Végrehajtva két egyórás pihenőt, Markin folytatta a menetelést és éjfélre kijutott a meghatározott fordulási pontig.
Az első félszáz kilométert már maguk mögött hagyták. Megparancsolta, hogy szedjék elő a hálózsákokat és három órát adott a pihenésre. A száraz szesz kockáin az emberek egy-egy csésze teát forraltak maguknak. Átmelegedve bemásztak a hálózsákokba. Hajnalban lecsapott a burán (hóvihar - Z.I.), és miatta kénytelenek voltak elhalasztani az indulást. Végre a vihar elcsitult, és a csoport folytatta útján, most már egyenest délnek, Bajgora irányába. Az egyetlen ponthoz, ami be volt jelölve a teljesen fwhér térképszakaszon.
...A negyedik nap estéjén a csekisták kijutottak a Balhashoz, az Ucs-Aral szigettől nem messze. Itt, a magányos agyagkunyhóban, négy megdermedt, meztelen holtestet találtak. Kétségtelen, hogy a kazah halászokat közvetlen közelről lőtték agyon. A ruhájuk eltűnt. A hullák mellett néhány kutyatetem feküdt. A döngölt földpadlón bordázott lábnyomok látszottak. Valószínűleg sártalpú, szegecselt talpú katonai csizmák lehettek, tételezte fel Markin. Most kezdődik a feladat fontosabb része, gondolta, és kilépett a kunyhóból. Körülnézett. Igen, pont ezt kereste. A szél még nem takarta be egy nehéz málhát cipelő teve és egy szamár nyomait, illetve két ember lábnyomát, akik - a lenyomatból ítélve - kazahok lehettek. Hová tűntek hírtelen a bordázott lábbelik? Mi történt itt?
..............................
Folyt.köv./ |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
