Keresés

Részletes keresés

il1321 Creative Commons License 2008-03-07 17:29:11 31
Én értelek mindkettőtöket. Azonban valami még sincs itt rendben. Megértem, hogy valakinek nem tetszik, hogy egy nyilvános fórumban valaki nem hajlandó párbeszédre. Elhiszem a jószándékát a topicnyitónak is, de ha nem hajlandó kommunikálni a többiekkel, akkor nincs értelme ide bemásolni a könyvet, mivel ez egy fórum, itt általában párbeszédek zajlanak. A kérdésekre pedig válaszolni illene, és nem leinteni a kérdezőt, hogy várjon a sorára, míg valami logikát is nélkülöző sorrendben hajlandó bemásolni. Azért az oviból már kinőttünk. Várjál fiam a sorodra?:) Ha már egy helyre bemásolta, ide felesleges, elég lenne egy link. (Esetleg kevés az ottani rajongó?) Ha minden áron közzé akarja tenni, akkor az eredeti formában, a szerző által megalkotott szerkesztési módon töltse fel egy tárhelyre. Ennyi erővel bármelyikünk válasz helyett elkezdhetne bemásolni szakkönyveket. (most szerzői jogról nem beszélek) Ha pedig nem értek a témához, ne akarjak szakértőnek látszani. Még úgy sem, hogy bemásolom. Ráadásul magát cáfolja azzal, hogy nem olvasta végig, ugyanakkor ha kérdez valaki az a válasz, hogy majd később. Bár a Gazra már bemásolta. Keressük ott, vagy annak az archívumában. Én bizony nem keresgélek. Akkor olvasta, vagy nem? De a kérdező nem tud lapozni. Ha a könyvben írtakat akarja megosztani, akkor a kérdezőnek válaszoljon a könyv alapján. Ez nem baj, hiszen erről a könyvről szól(na) a topic. Ezzel az idelátogatók is meg vannak tévesztve, ha azt hiszik, kérdezhetnek. Ha bemásolta a könyvet, akkor vége? Ha a könyvre kíváncsi vagyok, akkor megveszem, mert kapható. A könyvről annyi a véleményem, hogy sok jó dolog van benne, de helyenként zavaros, a gyakorlatban bizonyos részek nem igazak.  Ez is csak egy vélemény volt. Ahogy Anikó javasolta, nem kell olvasni ezt a topicot, akinek nem tetszik. Én ezt alkalmazom ezután.
A hozzászólás:
vm.aniko Creative Commons License 2008-03-07 15:48:45 30

értem amit mondasz de ezért nem kell megkövezni,hiszen csak segiteni akar másoknak,nekem legalábbis ugy tűnik,hogy csupán ez a másolás célja.

legalább nem álságoskodik,hogy kérdezzünk csak nyugodtan,mert ezt ő mind fejből tudja és keni-vágja ami a könyvben van.legalább leirta,hogy ez egy könyv és ő csak átmásolja,hogy mások is elolvashassák.

ha valaki olvas egy könyvet még nem biztos,hogy mindjárt minden kérdésre válaszolni is tud ami ebbe a témába vág.

ezt ő irta is mindjárt az elején,hogy ezt még nem olvasta de ez is sorra fog kerülni-a könyven amit most olvas és bepötyögi ide.

nem azért nem válaszolt neked mert annyira pökhendi,hogy majd csak akkor ha ő ugy gondolja,hogy sorra kerül,hanem mert  ezt a részt még nem olvasta el.

 

 

Előzmény:
qqxx Creative Commons License 2008-03-07 14:31:54 29
Legalább el is lesz olvasva akkor a könyv, és esetleg lehet beszélgetni is a témáról. Mert az nem fórum, ahol más nem szólhat, mert támadásnak veszi a fórumnyitó.
Igen, én is bemásoltam egy cikket, és v.színű, hogy még fogok is. Mert maga a cikk legalább olyan érdekes, mint az, hogy egy könyvet másolunk. De nem is az a probléma. Más is próbálkozott, de nem sikerült beszélnie, mert az nem követi a könyv tartalomjegyzékét.

A komposztálás mehetett volna a komposztos témába, mert ott tapasztalatot is lehet cserélni. A veteményes a veteményesbe, stb, és lehet tapasztalatot cserélni, beszélni róla.

Itt mit lehet? Végigolvasni, és kész.

Támadó a hozzászólásom? Most erre mit mondjak? Támadó.

Csak ismételni tudom önnmagam:

Baromi érdekes, de legalább TE végigolvasod a könyvet, hogy :
anyoka írta:
Őszinte leszek, én évek alatt nem olvastam át szóról szóra ezt a könyvet, mindig csak éppen azt kerestem ki ami aktuális volt.
Nagyon tanunságos ez így, mert az összefüggések teljesen más értelmezért kaptak.


Akkor most miről is van szó?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!