Keresés

Részletes keresés

Kis Ádám Creative Commons License 2008-02-22 10:13:37 521

Kedves Malaczky!

 

Nem vagy kicsit telhetetlen?

 

Kertész az önözés kérdésével a következő fejezetben foglalkozik, a kegyedezéssel együtt. Most nem volt időm ennek kivonatolására, röviden csak annyit, hogy az ön valóban Széchenyi tudatos alkotása, 1830 körülről.

Törölt nick Creative Commons License 2008-02-22 10:00:31 520
Ja, bocsánat: a német T/3. magazási forma tkp. lehetett az "Önök kérték" típusú magyar T/3 magázás forrása, hacsak ez nem a hazai kifejlesztésű E/3. magázási forma pluralizálódásának eredménye szintén belső fejlődés alapján.
A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2008-02-22 09:53:59 519

Kedves Kis Ádám!

 

Köszönöm a sok érdekes infót. Tudtam, hogy Tőled e kérdésben is sokan sokat tanulhatunk. Persze, ahogy Te is utaltál rá, sajnos Kertész alapján sem teljes a kép.

 

Ha szabad egy-két megjegyzést tennem: az E/3. forma elterjedésére nézve a latinban és több élő európai nyelvben is nyilvánvalóan kiindulópontként  funkcionáltak a "maiestas tua" 'felséged' típusú alakok, amelyek 3. személyű szerkezeteket vonzottak. Ehhez képest furcsa, hogy a németben az E/3. forma éppenséggel egyfajta csendőrpertu célját szolgálta,* , míg a tisztelettudó magázásra előbb a T/2., utóbb — ma is — a T/3. használatos. Ebben a körben tehát a német nem aligha lehetett minta, a latin és az olasz már inkább szóba jön, ha nem éppen autochton fejlődéssel állunk szemben. Az "Ön" használatát tudtommal Széchenyi István szorgalmazta, az állampolgári jogegyenlőség elvének érvényre juttatása céljából. Kissé csalódást okoz ezért nekem Kertész megfigyelése, nem is annyira kronológiai szempontból, inkább az önözés kezdeti funkciójára nézve. Summa summarum, meg kellene nézni vmi további szakirodalmat is. Ezt persze nem kérem Tőled, ez csak afféle jámbor óhaj-sóhaj.

 

*) Legalábbis a XVII. században, nota bene, ezen forma használatának történetét illetően a német wikipedia fent már idézett Duzen címszava (ld. ) http://de.wikipedia.org/wiki/Duzen) nem teljesen világos, sajnálatos módon realizálva a "brevis esse laboro, obscurus fio" horatiusi tételét (a.m. 'tömörségre törekszem, homályos leszek').

Előzmény:
Kis Ádám Creative Commons License 2008-02-22 09:21:29 517

A magázás történetét Kertész Manó írta meg a Szállok az úrnak c. kötetében, 11 oldalon.

 

Megpróbálom - esetleg több hozzászólásban - összefoglalni.

 

Kertész megerősíti, hogy a harmadik személyű megszólítás nem természetes, és kiindulásként nem kapcsolja össze a tisztelettel. Az imádságok szerinte ezeréves nyelvállapotot őríznek, és az Istenhez való fordulás tegező. A XVI. században KM szerint még mindenki mindenkit tegezett, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. - főként a levelek tanúsága szerint.

 

A XVI. században terjedte el a Kegyelmed típúsú megszólítás, amely után az ige 3. személybe került. Volt olyan mondat, ahol gyakorlatilag minden "te" helyén ilyen megszólítás van (Uraságod stb.), és 3. személyű ige, viszont, ha nincs megszólítás, akkor a beszédforma visszavált 2. személyre. A 3. személyű ige nemcsak az e.sz. 2. sz., hanem a t. sz. 2. személy után is megjelent, eleinte e.sz. 3.sz., csak később alakult ki a "kegyelmetek jöjjenek" forma.

 

A XVIII. században alakult ki az a foma, hogy a főnéven és az igén levő személyrag egyaránt 3. sz. lett, de még akkor is sokáig megmaradt kiegészítésként egy "kegyelmed" kiegészítés. (Maradok Uramnak, kldk köteles szolgaja batja).

 

A XVIII. sz. végén, XIX. sz. elején, K.M. szerint német hatásra, a nemesség nyelvhasználatában a kegyelmed megszólítást felváltja az Úr (der Herr). Emellett megjeleni az Asszony is.

 

K.M. megjegyzi, hogy míg az Úr, az Asszony megszólítás a magyarban a XVIII. sz. cégén a nemesség körében, a XIX. sz. elején már a honoráciorok körében általános és semleges presztízsű volt, a német minta ekkorra a németek körében már gorombaságnak számított.

 

Az Úr/Asszony megszólítással természetesen már csak 3. személyű ige lehetett.

 

A maga megjelenésének első nyoma Baróti Szabó Kisded szótárában van (Maga (Kelmed)). K.M. megfigyelése szerint ez a megszólításmód azonban nem jelent meg az arisztokrácia és a középnemesség levelezésében, ezért, úgy gondolja, hogy ez az alacsonyabb rangúak megszólítására szolgált. (A méla Tempefőit hozza fel példának, ahol a műveletlen grófkisasszony magáz, a művelt sosem teszi ezt.)

 

Az 1860-as évekből datál egy olyan megfigyelést, hogy a magasabb rendűek között a kegyed és az ön járja, de egymás között az alacsonyabb rendűek sem használják, csak ha felsőbb rendűekhez szolnának.

 

Ekkortájt jelent meg a negédes magácska, amely arra vall, hogy a maga a társasági nyelvben terjedt el. Ekkortájt, érdekes módon, a fiatalok használták egymás között.

 

Érdemében ennyit tudtam Kertészből kibányászni. Nem teljes, de fontos adalék, azt hiszem.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!