Keresés

Részletes keresés

Kis Ádám Creative Commons License 2008-02-22 09:21:29 517

A magázás történetét Kertész Manó írta meg a Szállok az úrnak c. kötetében, 11 oldalon.

 

Megpróbálom - esetleg több hozzászólásban - összefoglalni.

 

Kertész megerősíti, hogy a harmadik személyű megszólítás nem természetes, és kiindulásként nem kapcsolja össze a tisztelettel. Az imádságok szerinte ezeréves nyelvállapotot őríznek, és az Istenhez való fordulás tegező. A XVI. században KM szerint még mindenki mindenkit tegezett, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. - főként a levelek tanúsága szerint.

 

A XVI. században terjedte el a Kegyelmed típúsú megszólítás, amely után az ige 3. személybe került. Volt olyan mondat, ahol gyakorlatilag minden "te" helyén ilyen megszólítás van (Uraságod stb.), és 3. személyű ige, viszont, ha nincs megszólítás, akkor a beszédforma visszavált 2. személyre. A 3. személyű ige nemcsak az e.sz. 2. sz., hanem a t. sz. 2. személy után is megjelent, eleinte e.sz. 3.sz., csak később alakult ki a "kegyelmetek jöjjenek" forma.

 

A XVIII. században alakult ki az a foma, hogy a főnéven és az igén levő személyrag egyaránt 3. sz. lett, de még akkor is sokáig megmaradt kiegészítésként egy "kegyelmed" kiegészítés. (Maradok Uramnak, kldk köteles szolgaja batja).

 

A XVIII. sz. végén, XIX. sz. elején, K.M. szerint német hatásra, a nemesség nyelvhasználatában a kegyelmed megszólítást felváltja az Úr (der Herr). Emellett megjeleni az Asszony is.

 

K.M. megjegyzi, hogy míg az Úr, az Asszony megszólítás a magyarban a XVIII. sz. cégén a nemesség körében, a XIX. sz. elején már a honoráciorok körében általános és semleges presztízsű volt, a német minta ekkorra a németek körében már gorombaságnak számított.

 

Az Úr/Asszony megszólítással természetesen már csak 3. személyű ige lehetett.

 

A maga megjelenésének első nyoma Baróti Szabó Kisded szótárában van (Maga (Kelmed)). K.M. megfigyelése szerint ez a megszólításmód azonban nem jelent meg az arisztokrácia és a középnemesség levelezésében, ezért, úgy gondolja, hogy ez az alacsonyabb rangúak megszólítására szolgált. (A méla Tempefőit hozza fel példának, ahol a műveletlen grófkisasszony magáz, a művelt sosem teszi ezt.)

 

Az 1860-as évekből datál egy olyan megfigyelést, hogy a magasabb rendűek között a kegyed és az ön járja, de egymás között az alacsonyabb rendűek sem használják, csak ha felsőbb rendűekhez szolnának.

 

Ekkortájt jelent meg a negédes magácska, amely arra vall, hogy a maga a társasági nyelvben terjedt el. Ekkortájt, érdekes módon, a fiatalok használták egymás között.

 

Érdemében ennyit tudtam Kertészből kibányászni. Nem teljes, de fontos adalék, azt hiszem.

 

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2008-02-21 17:21:57 511

Addendum: épp el kellett rohannom, így csak most, utólag említem, hogy előbbi hsz.-omban természetesen a német nyelvű wikipediára utaltam, a címszó itt elérhető: http://de.wikipedia.org/wiki/Duzen

Van egyébként egy érdekes angol nyelvű "pókhálótelek" (website) az olasz fejlődésről is: http://italian.about.com/library/weekly/aa092999a.htm

Ebből meg lehet tudni, hogy az olasz nyelvben először a Voi jelent meg magázódási formaként (a középkorban, vö. a németeknél is az Ihr-rel kezdődött a történet), és csak a reneszánsz korban kezdték használni a Lei-t (amely csak látszólag felel meg a német Sie-nek, minthogy az utóbbi nem az egyesszám, hanem a többesszám mintája szerint használatos). Érdekes még, hogy Mussolini a Lei alakot férfiatlannak tartotta, és a Voi használatát szorgalmazta.

Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2008-02-21 12:46:21 507

Kedves Kis Ádám!

 

A történeti alakulásra való utalásod bátorít arra, hogy felhívjam a figyelmet a wikipedia Duzen (tegezés) címszavára, amelyet röviden ismertetek, remélve, hogy többeknek érdekes.

 

Az nem új információ, hogy az ókorban csak a tegezés létezett, a folytatás viszont érdekes. A németeknél már a VIII. századtól kialakult az "Ihrzen" szokása, vagyis hogy feudális méltóságokat nem tegeztek, hanem az Ihr 'ti' személyes nvévmással szólítottak meg őket. Ez természetesen egyoldalú volt, hiszen lefelé maradt a tegezés (vö. "csendőrpertu"). Ez a forma a pluralis maiestatis használatának tükörképeként alakult ki.* Azt sem tudtam, hogy a XVII. és a XX. század között létezett egy olyan forma, amellyel a magasabb rangú illette az alacsonyabb rangút, ez volt az "Erzen", az er 'ő' személyes névmás használatával.

Az Ihrzen kiveszőben van (itt-ott még létezik). A fentiektől eltekintve a tegezés (Duzen) maradt általános egészen a XIX. századig, amikor is elterjedt a Siezen, a mai németeknél ismert szokásos magázási forma, a Sie 'ők' személyes névmás használata. Ez a szokás a városi polgárság köreiből terjedt el, és vált általánossá, hátterében a polgárosodás, a nemesi előjogok megszűnése állt.

 

*) A franciában, az oroszban és részben az olaszban ma is ez a magázás formája (vous, vü, voi), csak persze általában már oda-vissza irányban. Mindazonáltal az olaszban léteznek egyéb magázási formák is: 'Ön' jelentésű szóként Ella, Lei (tkp. 'ő' nőnemben) alakban is mondják, az "Önök"-et pedig olykor Loro-val mondják (tkp. 'ők')

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!