Teljesen egyetértek veled abban, hogy a tegeződés nem feltétlen tiszteletlen, és a magázódás sem fveltétlen a tisztelet kifejezése.
Nem vagyok benne biztos, hogy a magázódás az úr-szolga viszony mentén jött létre, ez a megállapítás inkább az egyoldalú tegezésre igaz, ahol a tegezés mindig legele, a magázás felfele irányul. Ez az életkor mentén természetesnek tűnik, de ismerjük a csendőrpertu kifejezést is.
Az, hogy a tegeződés nem tiszteltlenség, igazolja pl. a Himnusz, ahol a költő Istent tegezi.
A történeti alakulás engem is érdekel, azonban a mai állapot elemzéséhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a kérdés sokoldalúan bonyolult. Például, az egyetemen a tanár-diák viszonyban érdekes volt már a múlt század közepén is, hogy a fiatal tanárok még hallgatóként tegeződtek későbbi tanítványaikkal, és ez - legalábbis nálunk - megmaradt. Más részről, amikor kikerültem az egyetemről, elmentem egy iskolába tanítani, ahol tegeznem kellett a nyugdíjas korú igazgatót. Most más a problémám, elsőéveseket tanítok, akik - meg ne sértődjenek - még gyerekek. Általában nem probléma magázni őket, de néha becsúszik egy-egy tegezés... én érzem kellemetlennek (nagy részüket biztosan nem zavarná, ha tegezném őket). Régen sem volt probléma, pl. Zöldhelyi Zsuzsa és D. Bartha KAtalin tegezte a hallgatókat (még viszonylag fiatalok voltak). Nem emlékszem, hogy valakit zavart volna.
Más részrő, mint ősi internetlakó össze-összefutok a tanteremben olyan fiatalokkal, akiket innen ismerek. Itt mindenkivel tegeződöm, és természetesnek vettem ilyen esetekben, hogy in vivo is folytassuk.
Összegezve, én azt hiszem, hogy valóban a tisztelet a fontos (oda-vissza), és ennek ma két alaptézise van, (1) a nagyjából azonos szinten álló emberek (kor, társadalmi pozíció) tegezik egymást, (2) a tegeződést az ajánlhatja fel, aki magasabb hierarchikus szinten van (az idősebb, a magasabb rangú, a nő - NB. esetemben ez az utóbbi a legmagasabb hierarchikus szint), (3) Az egyoldalú tegezés csak igen nagy korkülönbség esetén fogadható el. |