Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2008-02-21 12:46:21 507

Kedves Kis Ádám!

 

A történeti alakulásra való utalásod bátorít arra, hogy felhívjam a figyelmet a wikipedia Duzen (tegezés) címszavára, amelyet röviden ismertetek, remélve, hogy többeknek érdekes.

 

Az nem új információ, hogy az ókorban csak a tegezés létezett, a folytatás viszont érdekes. A németeknél már a VIII. századtól kialakult az "Ihrzen" szokása, vagyis hogy feudális méltóságokat nem tegeztek, hanem az Ihr 'ti' személyes nvévmással szólítottak meg őket. Ez természetesen egyoldalú volt, hiszen lefelé maradt a tegezés (vö. "csendőrpertu"). Ez a forma a pluralis maiestatis használatának tükörképeként alakult ki.* Azt sem tudtam, hogy a XVII. és a XX. század között létezett egy olyan forma, amellyel a magasabb rangú illette az alacsonyabb rangút, ez volt az "Erzen", az er 'ő' személyes névmás használatával.

Az Ihrzen kiveszőben van (itt-ott még létezik). A fentiektől eltekintve a tegezés (Duzen) maradt általános egészen a XIX. századig, amikor is elterjedt a Siezen, a mai németeknél ismert szokásos magázási forma, a Sie 'ők' személyes névmás használata. Ez a szokás a városi polgárság köreiből terjedt el, és vált általánossá, hátterében a polgárosodás, a nemesi előjogok megszűnése állt.

 

*) A franciában, az oroszban és részben az olaszban ma is ez a magázás formája (vous, vü, voi), csak persze általában már oda-vissza irányban. Mindazonáltal az olaszban léteznek egyéb magázási formák is: 'Ön' jelentésű szóként Ella, Lei (tkp. 'ő' nőnemben) alakban is mondják, az "Önök"-et pedig olykor Loro-val mondják (tkp. 'ők')

 

A hozzászólás:
Kis Ádám Creative Commons License 2008-02-19 17:48:49 499

 

Teljesen egyetértek veled abban, hogy a tegeződés nem feltétlen tiszteletlen, és a magázódás sem fveltétlen a tisztelet kifejezése.

 

Nem vagyok benne biztos, hogy a magázódás az úr-szolga viszony mentén jött létre, ez a megállapítás inkább az egyoldalú tegezésre igaz, ahol a tegezés mindig legele, a magázás felfele irányul. Ez az életkor mentén természetesnek tűnik,  de ismerjük a csendőrpertu kifejezést is.

 

Az, hogy a tegeződés nem tiszteltlenség, igazolja pl. a Himnusz, ahol a költő Istent tegezi.

 

A történeti alakulás engem is érdekel, azonban a mai állapot elemzéséhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a kérdés sokoldalúan bonyolult. Például, az egyetemen a  tanár-diák viszonyban érdekes volt már a múlt század közepén is, hogy a fiatal tanárok még hallgatóként tegeződtek későbbi tanítványaikkal, és ez - legalábbis nálunk - megmaradt. Más részről, amikor kikerültem az egyetemről, elmentem egy iskolába tanítani, ahol tegeznem kellett a nyugdíjas korú igazgatót. Most más a problémám, elsőéveseket tanítok, akik - meg ne sértődjenek - még gyerekek. Általában nem probléma magázni őket, de néha becsúszik egy-egy tegezés... én érzem kellemetlennek (nagy részüket biztosan nem zavarná, ha tegezném őket). Régen sem volt probléma, pl. Zöldhelyi Zsuzsa és D. Bartha KAtalin tegezte a hallgatókat (még viszonylag fiatalok voltak). Nem emlékszem, hogy valakit zavart volna.

 

Más részrő, mint ősi internetlakó össze-összefutok a tanteremben olyan fiatalokkal, akiket innen ismerek. Itt mindenkivel tegeződöm, és természetesnek vettem ilyen esetekben, hogy in vivo is folytassuk.

 

Összegezve, én azt hiszem, hogy valóban a tisztelet a fontos  (oda-vissza), és ennek ma két alaptézise van, (1) a nagyjából azonos szinten álló emberek (kor, társadalmi pozíció) tegezik egymást, (2) a tegeződést az ajánlhatja fel, aki magasabb hierarchikus szinten van (az idősebb, a magasabb rangú, a nő - NB. esetemben ez az utóbbi a legmagasabb hierarchikus szint), (3) Az egyoldalú tegezés csak igen nagy korkülönbség esetén fogadható el.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!