Keresés

Köszönöm szépen a válaszodat.

Eriki

Sziasztok!

Az én édesanyám is Kiskovácsiban volt, haláláig. 6 évig ápoltuk otthon úgy, hogy napközben egy nyugdíjas hölgy járt hozzá, amíg én dolgoztam. Végigéltük Vele ennek a betegségnek minden szakaszát, nehézségeit. Mikor felfekvése lett, egy otthoni ápoló szolgálat segített, naponta jártak kezelni a sebét. Szerencsém volt, hogy találtam valakit, aki megbízható, és anyukám is elfogadta. Sajnos egyre nehezebb lett az otthoni ápolás, pedig Ő szelíd, kedves természetű volt, sosem volt agresszív idődaszaka. Mikor már elkerülhetetlen lett, akkor a körzeti orvos írt beutalót a kiskovácsi kórházba. (Területileg oda tartozunk).

Nagyon rendesek, jól kezelték a felfekvését is, etették rendesen.

Hatalmas önfeláldozást igényel a családtól az ilyen beteg ápolása, egyik legnehezebb dolog eldönteni, mikor van itt az ideje, hogy rábízzuk egy kórházra. Utólag úgy látom, hogy ha már azt vesszük észre, hogy a szülőnk, nagyszülőnk nem ismer már meg, és a mi fizikai tűrőképességünk végső határán vagyunk az állandó készenlét miatt, akkor meg kell fontolni az elhelyezést. Nehéz döntés, de a saját egészségünk is veszélyeztetve lesz egy idő után a fizikai és a lelki terheléstől. A körzeti, vagy az ideggyógyász szakorvos segítségét lehet ilyenkor kérni.