Keresés

Részletes keresés

tumormarker Creative Commons License 2008-02-06 20:53:44 225

Az aggódás, a támogatás, és amiket felsoroltál, nem azonos azzal amiről én beszéltem.

Mindössze segíteni szerettem volna. Sajnálom.

 

Ne haragudjatok...

 

Miért haragudnánk? Mi csupán tanácsot tudunk adni, de a döntést mindenkinek magának kell meghozni. 

Sok-sok erőt kívánok anyukádnak a gyógyuláshoz.

A hozzászólás:
k2k Creative Commons License 2008-02-06 10:08:30 224

Tudom, tudom, tudom...

alapjában optimista vagyok, a Reményt mi adtuk eddig is anyukámnak, csak, most mégjobban le vagyunk keseredve.

Tudja és érzi,hogy mellette vagyunk,

tudja és érzi,hogy egyformán aggódunk érte,

tudja és érzi,hogy nem a statisztikából élünk,

tudja és érzi,hogy minden percen támogatjuk, 

tudja és érzi,hogy nagyszerű asszony.

sosem sajnáltuk, erősek és kemények voltunk, de a szíve szakadt meg műtét után az intenzívre beérve, normális vérnyomással látva anyukámat, majd mikor a kezét megfogtam 185/100-ra emelkedett...

Az viszont nem tudja,hogy minden nap attól a telefonhávástól félek, hogy újra gond van...

Ne haragudjatok...

 

Előzmény:
tumormarker Creative Commons License 2008-02-05 23:09:56 223

Elsőként azt tanácsolnám, hogy az un. túlélési statisztikákat és hasonló marhaságokat gyorsan felejtsd el!

A legtöbbet akkor tudsz segíteni anyukádnak, ha reményt adsz neki, hogy bízni tudjon önmagában és abban, hogy meg lehet gyógyulni. Sok-sok pozitív példát kell felmutatni, itt a neten is találsz sokat, főleg, ha tudsz angolul, mert számos példa van a világban arra, hogy nagyon kemény végstádiumból jöttek ki emberek.

Annál rosszabb viszont nincs egy beteg számára, ha mindenki szemében a sajnálatot, a lemondást látja (orvosokéban, hozzátartozókéban egyaránt).

Nem véletlen a mondás, "a remény hal meg utoljára". De ha az embertől ezt még azelőtt elveszik, hogy meghalt volna, akkor bizony sok jóra tényleg nem lehet számítani.

 

Gondolj bele abba, hogy még senki sem nyert úgy például úszó VB-t, hogy előtte mindenki azt mondta neki: "nem fog sikerülni, nincs esélyed", és ezt el is hitte a verseny előtt!! Akiből kiűzik a reményt és a kitartást azzal a szöveggel, hogy biztosan jön az elkerülhetetlen vég, annak valóban nagyon nehéz dolga lesz, és főleg a félelmei, a rettegése miatt.

A sajnálkozásnál rosszabb terápia pedig nem létezik!!!!!!!

Egy betegnek nem együttérzés kell, hanem remény. 

Azt kell megmutatni, hogy van kiút, és hogy ez a betegség sem feltétlen halálos, akárki, akármit mond!

Ez nem mond ellent az orvosi terápiáknak, maximum annyiban, hogy aki így dönt, az nem hajlandó töbé befogadni a tudománytalan szövegelést a biztos végről. 

És ha netán  mégsem sikerülne anyukádnak, hidd el, annál jobbat, mint hogy reményt adsz neki, nem nagyon tehetnél. Mert megszépíted, megkönnyíted az életét azáltal, hogy a borzalmas rettegését lecsökkented. Annál nagyobb erőt semmi nem ad, mint amikor a szeretteinken azt látjuk, hogy bíznak bennünk, szükségük van ránk, és hisznek a gyógyulásunkban.

 

Magamról annyit, hogy közel 3éve sajnos szintén zenész. ;-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!