öhm ... üdvözletem mindenkinek! először írok ide és így még nem mernék tegeződni, mert csak 18 éves vagyok :$
nem is igazán választ remélek csak szeretném valahová kiönteni a szivemet, már az is nagyon jól esett mikor megtaláltam a fórumot és a levelekbe olvasva rájöttem hogy nem vagyok egyedül ... nekem a nagymamámnál fedeztek fel az orvosok kezdődő alzheimer kórt, azóta kezd számomra szokatlanná válni a helyzet. Mikor rosszabbodott az állapota, el kellett hoznunk a budai panellakásából, mert egyedül nem tudta már ellátni magát. Azokban a hetekben, amikor a szüleim még vacilláltak, hogy mi legyen vele, teljesen legyengült, mert egyedül nem evett, nem ivott rendesen, csakhogy ne kelljen neki wc-re mennie; hiába próbáltunk neki segíteni ebédhordással, azis csak rontott a helyzeten. Nekem nagyon gyors ez az egész, csak arra eszméltem föl, hogy a nagymamám aki az utóbbi években sokkal kedvesebb volt velem mint az elmúlt 15-16 évben, egy tehetetlen, aszott valamivé változott. Hozzánk költözött ideiglenesen 2 hétre, aztán anyukám anyukája révén kivittük 3 hétre anyukám öccséékhez, és ez a huzavona azóta is tart. Most van nállunk másodszorra, de azt vettem észre magamon, hogy amíg a múltkor magától értetődően fogadtam hogy akkor most mi vigyázunk rá, addig most tiltakozom belül azellen hogy itt legyen. Próbáltam magyarázni saját magamnak hogy ez azért lehet, mert a múltkor nevetgélt velünk meg kedves volt többé-kevésbé; addig most mióta ittvan egyfojtában van valami baja, sose jó az amit csinálunk, nem nevet, pedig ittvagyunk neki, kiakad ha egy kicsit a másik nagymamámra bízzuk, és a karácsony is így telt el. Érettségi előtt vagyok és azt hittem most végre tudok egy kicsit pihenni de állandó a feszültség miatta. És azért néha gyűlölöm. Nagyon rossz imondani meg leírni, szégyellem is magam miatta és próbálom úgy nézni hogy ez egy betegség, amiről nem tehet, de minden "megmozdulása" fáj! Olvastam a többi hozzászólást, az éjjszakai toporzékolást a konyhában, és rettegek hogy egyszer nállunk is bekövetkezik. A szüleim egyáltalán nem azt érdemlik hogy annyi évnyi segítség után a sárga föld alá hordja őket anyukám anyukája! Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem tudok segíteni, nem tudom elfogadni, nem merek belegondolni hogy mi lesz ezekután ... most is csak azt érzem hogy el itthonról minél messzebbre, hogy ne kelljen néuzni ahogy "szerencsétlenkedik" de ezt meg ő nem érdemli tőlem hiszen nem tehet róla ...
szeretnék elnézést kérni hogy saját magammal tömködöm tele a fórumot, mégis jólesett leírni ami a szívemet nyomja ... és erőt meríteni, hogy akármi is lesz, valahogy csak megoldjuk :) |
