Keresés

Részletes keresés

showtimes Creative Commons License 2007-12-20 09:52:20 238
A hivatalos név egyik kedvenc témám, tehát egy picit kifejtem álláspontom, amennyiben zavarja az urakat, nyugodtan töröltethetik.

Jó hírem van, több okból is nyugodtan használhatod a Kolozsvár nevet.
1, tudomásom szerint magyar vagy, s a magyar helyesírás szabályai szerint minden földrajzi név, amelynek van magyar megnevezése, ott azt kell használni

2, hivatalos név: az állam hivatalos nyelvén, nyelvein alkalmazott nevek, de Romániában kicsit bonyolultabb a helyzet.
A román kisebbségi történy biztosítja a kisebbségek saját nyelvhasználatát, amibe beleértendő a megnevezés is. Tehát ezért olvashatod pl. a kolozsvári magyar lapok fejlécén magyarul a település nevét. Sőt, ahol a 20 százalékot eléri az adott kisebbség aránya, ott már nem csak lehet, hanem amennyiben a kisebbség kezdeményezi, KÖTELEZŐ a kisebbségi névhasználat feltüntetése, ezért láthatsz több száz erdélyi település határában magyar nyelvű névtáblát. Ezt már kiterjesztették a CFR-re is, vagyis a vasúti állomásokra, ha elég ehhez elmennes Szatmárnémetibe, hogy meggyőződj róla, a román mellett ott van magyarul is!
( ha részletesen érdekel, ajánlom Romania minore topicot)

Az északafrikai arab-francia nyelvhasználat teljesen más alapokon nyugszik.
A hozzászólás:
Of Creative Commons License 2007-12-19 23:23:49 232
1. Az alagút:
Ezt rajtad kívül senki nem hasonlította össze a bányászati mesterművekkel, Billy csak annyit mondott róla, hogy a kedvenc hőstette. És nem értem mit kell azon leszólni, ha 40 építészetben abszolút képzetlen ember kiás egy ilyet, zokszó nélkül. Megnézném a mai amerikai katonákat, ha nekik adnának ilyen parancsot...

2. A hivatalos név:
Kolozsvárt meg a mai térképek Cluj Napocának írják, nekem mégis Kolozsvár marad, és teszek a hivatalos verzióra.

3. A bűnöző múlt:
A Légió nem apácazárda, ezért hagy ne legyenek már ugyanolyanok a toborzási alapelvek! Nem az erkölcsi bizonyítvány tesz valakit jó emberanyaggá, ezt már 180 éve bizonyítják a harctéren.

4. A parancsok demokratikus megvitatása:
Azért nem vitatják meg, mert ez egy katonai alakulat, azon belül is a jobbik fajtából. Ilyen parancsot megvitatós katonaságra a XVII. század végi végvári vitézeken kívül nem is tudok példát mondani, azoknak meg olyan is volt a minőségük. De ez a kiszólás egyébként is a kötözködés csúcsa volt, ha voltál katona, hagy nem magyarázzam, hogy miért.
Előzmény:
showtimes Creative Commons License 2007-12-18 19:20:44 186
Hozzászólásod ékes példája a nemzetközi PISA teszt (Programme for International Student Assessment) legutóbbi felmérésére, amely megállapította, hogy a magyarok szövegértési szintje az európai átlag alatti, sajnos. A megértést megkönnyítendő zanzásítom számodra vitával kapcsolatos eredeti álláspontom.

2 dolgot kifogásoltam:
1, a 40 méteres alagút műszaki, bányászati jelentőségét, 1927-ben. Olvass a témában bányászati, műszaki tanulmányokat, ugyais ebben a témában ez a mérvadó.
2, az út hivatalos neve volt amire bizonyítékot kértem, mint kiderült egy kőomlás táblán kívül más nem jött össze, ugyanis - mint egyik légiós írta - most hivatalosan egészen más, arab neve van.

A többi meg szubjektív, amivel mint mondtam nem kívánok foglalkozni.
A történelem nem a tiszteletről, hanem a valóságról szól. Jó példa egyébként erre az utóbbi időben kissé elfelejtett waffen SS topic.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!