Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
scasc Creative Commons License 2007-11-29 09:48:48 996
"Az írás és a kultúra viszonyát ebben a tekintetben tartom fontosnak: úgy gondolom, hogy a monumentális írás, az epigráfia nem igazán kultúraörökítő. Másképp fogalmazva, az elsősorban írás, és nem igazán olvasmány."

Egyetértünk.

"Ilyen értelemben gondolom, hogy a magyar rovásírás aligha volt a magyar kultúra közvetítője (bár kétségtelenül, a része)."

Egyetértünk.

Csak úgy emlékeztem, hogy "nem részének" minősítetted. Természetes, hogy nem közvetítője. Teljesen marginális szerepet játszik. Az is igaz, hogy célja valóban inkább az írás maga, mint az olvasás lehetett.
Előzmény:
Kis Ádám Creative Commons License 2007-11-28 21:52:27 994

Kedves scasc!

 

A kultúra értelmezésére szeretnék picit visszatérni. Ezen egyáltalán nem azt értem, amit Te, ilyannyira nem, hogy nem is tekintem minősítő szónak. A kultúra alatt én egy embercsoport hagyományozódó közös tudását értem. Ennek során a csoportképző tényező sokféle lehet, akár etnikai, akár nyelvi összetartozás, de képezhető a csoport ezektől függetlenül, pusztán földrajzi szempontok szerint is. (Persze, a nyelvi összetartozásnak van elsődlegessége, mivel a nyelv a kultúra egyik örökítője, de az a zene és a tánc is, továbbá az ornamentikus szokás is.)

 

Ha a nyelv felől vizsgáljuk a kultúrát, különleges szerepet kell adnunk a narratívának. (Ez az, ami pl. metszetet hoz létre a nyelv és a földrajzi helyzet között, hiszen köztudott, hogy a mesék, mítoszok az érintkező népek között mozognak, nyelvi konverzióval (ami nem biztos, hogy fordítást jelent)). 

 

Az írás és a kultúra viszonyát ebben a tekintetben tartom fontosnak: úgy gondolom, hogy a monumentális írás, az epigráfia nem igazán kultúraörökítő.  Másképp fogalmazva, az elsősorban írás, és nem igazán olvasmány. A rovásírás, bár nem mélyedtem el a dologban, valószínűleg nem igazán alkalmas narratíva közvetítésére. Emlékeztető, de nem olvasnivaló. A régi pásztor a tűz mellett fejből mesélt, és nem a botról, hiába "beszélt a nyele".

 

A kommunikáció egyik nagy forradalma volt, amikor Platonék elkezdtek igazából írni. (Nem véletlen, hogy kiátkozták Homéroszt). Az volt az oralitás vége - de a monumentális írás, az epigráfia végigkísérte az oralitás századait, évezredeit.

 

Ilyen értelemben gondolom, hogy a magyar rovásírás aligha volt a magyar kultúra közvetítője (bár kétségtelenül, a része).

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!