Nem éppen közkeletű a használata, de a történettudományban 'katonai demokráciának' nevezik ezt a formációt, ami főleg, de nem kizárólag passzolt a nomád népek leírására. Ahogy a gótokra, vikingekére, indiánokéra, etc. is; lényege éppen az, hogy a megegyezéses hatalommegosztás rendjét a közös katonai akciók megszervezésével fenntartsa, a végére viszont rendre kisül, hogy ez csak a hierarchia megnyúlásához, az egyeduralom kialakulásához vezet el.
A mükénéi, pláne a dór társadalmakra detto illik ez a fogalom, ők viszont a helyszűke miatt kevés kirabolni való népet találtak, Trójában is majdnem otthagyták a fogukat; egyeduralom eztán is kialakult az államok nagyobbik részénél, de később vagy a szolgák munkaerején alapuló, erőltetett egyenlősdit választották (Spárta) vagy rablás helyett kereskedelem útján javított az egzisztenciáján az a relatíve szűk réteg, amelyik a demosz vezetőjévé vált. Ezekben a háború közakarat tárgya volt, egy ember kevés volt ahhoz, hogy katonai ügyekben célszerűen és hatásosan döntsön. El is buktak idővel a hellén államok.
A germánok hódította kora középkori államok valahol a köztes helyzetben voltak: a vegyes barbár-római elit rendszeresen hadakozott, hogy harci sikerekkel javítson a hatalmi egyensúlyon, a zsákmányszerzés 'kényszere' viszont enyhe volt: míg ők befelé adóztattak, megsarcolásra képtelen munkaerő híján a nomádok kifelé tették ezt, megdobva némi szabadrablással a történetet.
 |
