|
|
 |
JanFan
2007-11-18 08:48:24
|
7463
|
DEKE - Bp. Honvéd 77-65 (23-16, 16-14, 22-15, 16-20)
DEKE: Sormaz, ÁDÁM 13/6, VARRÓ 12/6, GÓCS 20/6, Kovács I. 4. Cserék: Hegedűs 2, Gorácz 4, Erdei 14, Becsky 3/3, Kollár 4, Vas 1. Vezetőedző: Walke Károly.
Walke Károly: Jobb Honvédot kaptunk, mint amire számítottunk. Sajnos nem volt megfelelő videónk róluk, így nem is tudtunk tökéletesen felkészülni a játékukból. Egyébként nagyon jó meccset vívtunk, mivel a Honvéd felszívta magát, ez látszott rajtuk. Sajnos húsz pontos vezetésünknél megint elkezdtünk egy kicsit lezserkedni, de a rutinos kosarasok, elsősorban Ádám Béla és Gócs Lajos rendbeszedték a srácokat. Varró Levente is dicséretet érdemel (és nemcsak a pontjai miatt), de a meccs vége felé Hegedűs Krisztián és Vas Viktor is tökéletesen megvalósította azt, amit kértem tőlük. Örüljünk a győzelemnek, ami nem volt olyan mértékű, mint a Jászberény ellen, de meg kell ezt is becsülni. A szerdai, Szeged elleni meccsre már remélhetőleg még jobban fel tudunk készülni, és ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk.
A Honvéd ellen nem dobtak annyi triplát a mieinik, mint mostanában szoktak, ám ez nem baj. Sőt, ha azt is belevesszük az értékelésbe, hogy Tóth Gábor még mindig nem játszott, akkor egyértelművé válik, hogy a csapat kezd kilépni a "csak hármasokkal tud nyerni" kategóriából. Ez nagyon fontos dolog, mert a kinti dobások bizony kétélű fegyverként foghatók fel. Ha futószalagon jönnek, akkor hamar megléphet általuk a gárda az ellenféltől, ám ha sorra maradnak ki, akkor az elmaradt pontok mellett az emiatt kialakuló kedvtelenség is visszavetheti a kosarasokat.
Az NB I/B keleti régiójában A Honvéd ezzel a vereséggel hátrébb csúszott, míg a DEKE továbbra is az élen tanyázik. A következő, november 21-én Debrecenbe látogató ellenfél, a Szegedre mindenesetre azért is vigyázni kell, mert a legutóbbi négy mérkőzését igencsak szerencsétlen körülmények között, kis pontkülönbséggel veszítette el, így vélhetően nagyon várnak már egy szép eredményre.
További hír, hogy a Magyar Kupában a Nyíregyháza NB I/A-s alakulata lesz a következő vetélytársunk. Savicékat november 23-án 19 órától fogadjuk az Oláh Gábor utcában.
www.deke.hu |
|
 |
Frizuravarjú
2007-11-18 04:00:35
|
7461
|
| Gabeszt ma láttam a Chicagoban, szerintem minden idegszálával a következő meccsre készül:) |
|
A hozzászólás:
 |
Baumka
2007-11-17 23:22:59
|
7459
|
Ma is simán hoztuk a meccset, Gabesznak nem is kellett játszania. Egyszer ijedetem meg a meccsen, amikor a negyedik negyedben -17-ről feljött -7-re a Honvéd, Karcsi pedig behozta hármasnak Hegét, ötösnek pedig Vas Viktort. A két fiatal nagyszerűen megoldotta a feladatát, ha jobban büntetőzünk a végén (és meccs közben is), még simább lett volna a győzelmünk. Megint jó volt Varró Levi, Béla, és újra Gócs. Remélem Gabi játszik majd szerdán, és ne felejtsük el Kungler Sanyit sem, aki a hírek szerint jabuárban már játszhat.
Az U20-at is simán hoztuk Ambrusz nélkül is, engem ott is Hege játéka fogott meg. Ha kellett triplát dobott, lepattanózott, hármastól ötösig minden pozícióban játszott. Ha megmarad ez a csibészsége, sok örömünk lehet még benne. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|