Számítástechnika szót zárjuk le. Én az életben nem hallottam az "automatic data processing" kifejezést használni a gyakorlatban a számítástechnika semmilyen ága-bogára, soha, pedig 5 évet töltöttem kinti nyelvi és szakmai környezetben, és 15-öt napi szinten kommunikálva a számítástechnika legkülönbözőbb ágaiban. (Németül ellenben van EDV: Elektronische Datenverarbeitung, ha nem is Automatisch).
=========
A vitánk terminológiai felszíne mögött van egy fontos tartalmi kérdés, csak nehéz volt róla beszélni a terminológia tisztázása nélkül -- és ez nem valódi vita, csak hosszas egyeztetés, hiszen nem vitatom el a jogát a nyelvészetnek, hogy ne pontosan ugyanúgy használja a terminológiát, mint a tudományfilozófia, de láthatóan tartalmi, értelmezésbeli különbségek vannak. Mintha a nyelvészek legalábbis erős gyanakvással tekintenének a tudomány bármiféle alkalmazására.
Végső soron a tudomány definiciója a döntő, én ezt nyelvészektől tanultam, és a nyelvész felfogása szerint a tudomány célja a megismerés. Nem az eredmény minősít, hanem a szándék.
Mintha a szívemből szóltál volna, hozzátéve, hogy a tiszta tudományról (pure science) beszélsz. És valóban, nem az eredmény számít, hanem a szándék. Ez nagyon fontos. Hiába alkalmazható a matematika sok eredménye a gyakorlatban, a megismerésükhöz csak a kíváncsiság vezetett, akkor az tiszta tudomány volt. De megfordítva is igaz: Az orvos akkor is tudományos volt, ha voluntarista törekvései adott esetben eredménytelenek lettek. A módszertan minősíti tudományossá, nem az eredmény. A tudományos szempontból önkényes szándéktól pedig alkalmazott tudomány amit művel (és a szándék rögvest ad mértéket is jó/rossz minősítéshez), az eredmény meg érdektelen. Azt, hogy mi lehet cél, ami érdekében az alaptudományt használjuk, és mi nem lehet a cél, azt az erkölcs, az esztétika, a társadalmi igény, bármi más dönti el, nem az alaptudomány. Se pro, se kontra(!).
Néha úgy tűnik, ez a kettő keveredik: Az hogy beláttuk, hogy a tudomány nem tudja alátámasztani azt, hogy jó dolog a nyelvet művelni (az ember életét hosszabbítani), abból nem következik, hogy akkor azt láttuk volna be, hogy azt rossz!
És ezt azért emelem ki, mert itt IRL beszélgetésben beleszaladtam abba, hogy itt van egy nem triviális lépés, amit nem matematikusok nem könnyen tesznek magukévá. Az axiomatikus dolog olyan, ami az eddigi axiómáinkból és következtetési szabályainkból nem következik, se pro, se kontra, azaz a tagadása sem. Sőt, ha belátjuk, hogy nem levezethető (v.ö. Gödel), akkor abból még mindig nem azt láttuk be, hogy akkor nem igaz, hanem azt, hogy nem tudunk mit kezdeni vele. Amikor mondom, hogy a cél, és az erkölcsi/esztétikai minősítés axiomatikus az alaptudomány szempontjából, akkor éppen ezt értem alatta: a tudomány nem tud mit kezdeni a céllal. Nem tudja bizonyítani (még ha Grétsy úgy is próbál tenni, hogy a cél tudományosan megalapozott), de az, hogy nem tudja bizonyítani, sőt, belátja, hogy nem tudja bizonyítani, az nem jelenti azt, hogy akkor a tagadását bizonyította (miszerint ilyen célt - ill édestestvérét, a jó/rossz mércét kitűzni tudományos marhaság, ahogy Nádasdy néha mondani tűnik). Ezért tetszik sokkal inkább az 1) -ben kiemelt rész, mert ezen a nyomon látszik haladni: széttárja a karját, és azt mondja, mint tudós nem tudok mit kezdeni a célokkal: de ha valaki a célokhoz a tudományt használja (megteheti, kiindulásként elfogadom alkalmazott tudománynak vagy a tudomány alkalmazásának), de résen leszek, és helyesen a metodikába és az alaptudományra való hibás hivatkozásokba kötök bele (például ha a cél alátámasztására citálgatják) -- nem pedig a célba magába és a minősítésbe, amíg azt az alaptudományon kívülről hozzák, vagy az alkalmazás eredményességbe.
Aztán persze később csak beleköt ezekbe is :-(
|