|
|
 |
the soft cushions
2007-10-01 12:20:49
|
68
|
" A tudományfilozófiával akkor kezdtem foglalkozni, amikor egy tudóscsoport vezetője valami eredményük kapcsán mesélte, hogy miután elvégezték a kísérleteket, és betápláltak mindent a gépbe, meglepetésükre először nem az jött ki, amit vártak, hanem épp fordított korreláció jött ki. Három éjjel és nap vizsgálták át tüzetesen a programot, és lám, meg is találták az előjelhibát, aminek megjavítása után minden "rendben" lett, és mindenki boldog volt, publikáltak, stb. És erre mind nagyon büszke is volt.
Akkor nagyon szomorú lettem. (gy.k. ha kijött volna, amit akartak, akkor is kerestek volna lehetséges hibákat ilyen lelkesedéssel három napig; illetve ezután miért nem aggódtak, hogy további három nap után újabb hibák is felmerülhetnek, stb.)"
ez vmi urban legend, v toled olvastam vmikor ugyanezt?
amugy ilyesmin elszomorodni felesleges, es nemcsak azert, amit utana irtal (tehat, h vannak masok, akik majd gondosan ellenorzik az eredmenyeket), hanem azert is, mert nagyon kicsi az eselye, h rossz a model _es_ a szamitogepes szimulacio programjaban pont egy olyan hiba van, ami miatt a modellnek tokeletesen megfelelo eredmeny jon ki. ha meg esetleg vki addig modositgatja a kodot, amig az azt az eredmenyt hozza, ami az o rossz modelljenek megfelel, akkor meg mindig ott van a masok altali ellenorzes lehetosege. a tudomanyos kutatas modszere ugyanugy nem tokeletes, ahogy a demokracia es a piacgazdasag sem, egyszeruen csak senkinek sem sikerult ennel jobbat kitalalnia. |
|
A hozzászólás:
 |
gligeti
2007-09-30 23:23:19
|
60
|
OFF
Eltekintve attól, hogy nem értem, miért értékesebb egy kísérlet, ha pozitív eredményt
itten egy kis irónia volt. Ritkán szoktak publikálni negatív eredményt, pedig valóban, ugyanolyan tudományos eredmény. Mert ugye tudományos szempontból nincs is negatív meg pozitív, legfeljebb a gyakorlati szempontból értelmezhető az alkalmazott tudományban...
A tudományfilozófiával akkor kezdtem foglalkozni, amikor egy tudóscsoport vezetője valami eredményük kapcsán mesélte, hogy miután elvégezték a kísérleteket, és betápláltak mindent a gépbe, meglepetésükre először nem az jött ki, amit vártak, hanem épp fordított korreláció jött ki. Három éjjel és nap vizsgálták át tüzetesen a programot, és lám, meg is találták az előjelhibát, aminek megjavítása után minden "rendben" lett, és mindenki boldog volt, publikáltak, stb. És erre mind nagyon büszke is volt.
Akkor nagyon szomorú lettem. (gy.k. ha kijött volna, amit akartak, akkor is kerestek volna lehetséges hibákat ilyen lelkesedéssel három napig; illetve ezután miért nem aggódtak, hogy további három nap után újabb hibák is felmerülhetnek, stb.)
Egy kicsit vidámabb vagyok azóta, amióta tudom, hogy azért a tudomány van annyira jó, hogy a saját korlátait is meg tudja mutatni (Jacobson-Rosenthal, aminek a tudományfilozófiai következményei lényegesen fontosabbak és súlyosabbak, mint a PC-motivált pedagógiaiak és társadalomtudományiak; és amelynek a fenti példa egy konkrét megvalósulása), és hogy elvileg a kritikai szellem miatt valahol a tudóstársadalomban lehet valakinek érdeke, hogy kimutassa a metodikai hibákat egy régebbi eredményben. Persze az elvileg nem véletlenül van kiemelve, sajnos a tudomány erősen átpolitizált. És akkor félve jegyzem meg, hogy már majdnem ON is vagyunk megint. |
|
Előzmény:
 |
Kis Ádám
2007-09-30 21:36:02
|
57
|
Azt hiszem, valahol itt ragadható meg a lényeg:
Az alkalmazott tudomány (tudomány alkalmazása) nem feltétlenül tudományos eredményeket, hanem definíció szerint leginkább gyakorlati eredményeket kíván felmutatni (adott esetben persze szerintem ezek is tudományos eredmények: mondjuk egy gyógyszerkísérlet eredménye teljesen gyakorlati, eközben tudományos eredmény is lehet, főleg, ha pozitív).
Eltekintve attól, hogy nem értem, miért értékesebb egy kísérlet, ha pozitív eredményt ad, mintha negatívat (és úgy vélem, ez a felfogás összefügg a minősítés előtérben tartásával), az a tevékenység, amelyik nem tudományos eredmények elérésére irányul, nem tudományos tevékenység. Attól lesz a tudomány alkalmazása, hogy
a) használja a tudományos eredményeket (kiindulásként vagy referenciaként)
b) tudományos módszereket alkalmaz.
A b) pont miatt tudományos az orvos és az agronómus tevékenysége, annak ellenére, hogy nem a tudományt művelik. Érdekes, hogy a mérnökkel nem példálózol, pedig mondjuk az agronómus tevékenysége nagyon hasonló a mérnökéhez, de ad absurdum, az orvoslás is analógiába hozható.
Kezdem azt érezni, hogy ez presztízsvita. A tudomány, a tudományosság presztízsadó dolognak tűnik, ezért muszáj mintegy felemelni a technológiát a tudomány szintjére.
Ami a nyelvi kérdést illeti: lennél szíves megmondani nekem, hogy ki és mikor fogalmazott meg magyar nyelvi normát (a helyesírást leszámítva, de a másik topikban ennek vitáját is láthatod). Nevet, művet kérnék. Lexikai előírást. A vicc éppen az, hogy a norma nem önkényes. Ez a nyelvművelés tragédiája: a suksükölés, a nákolás elítélésének nincs nyelvtudományos alapja, tudományosan megalapozott megfogalmazása. Remélem, a középiskolai tankönyveket nem emeled fel a normaképző kiadványok rangjára. Ugyanis akkor rögtön melléjük kell tenni Szepessy Gyula bácsi könyvét is a nyelvi babonákról.
Írod:
A normát viszont valamikor ki kellett alakítani, és karban kell tartani (hiszen a nyelv változik, így a norma sem lehet statikus) -- és ezt elvben lehet tudományosan tenni [persze mindig csak törekvés van, semmi sem 100%-osan tudományos, minden tudomány képviselői csak többé-kevésbé tudományosak]
Légy szíves, mondd már meg nekem, ki foglalkozik ezzel és milyen művekben van lefektetve.
Ez is érdekes mondás:
Lehet továbbá igény arra, hogy a magyar nyelv megőrizze sajátosságait (megint csak axiómatikus célként, nem azért, mert jobb nyelv az, ami kevesebb szót kölcsönöz, hanem mert van valami társadalmi indíttatás, már ha van),
A helzyet az, hogy igény lehet arra, hogy a magyar nyelv megőrízze a sajátosságait, de kérdés, hogy a magyar nyelv figyelembe veszi-e ezeket az igényeket. Hiába tömte tele az irodalmi nyelvhasználat a magyar nyelvet igeidőkkel, a nyelv kivetette ezeket magából, bár sokan hiányolják.
Bocsáss meg, de úgy tűnik, a Salamon-Nádasdy vita egy konklúziója általánosítható: a tudományfilozófusok nem tudnak eleget a nyelvről, nem mélyednek el a nyelvfilozófiában. Ez Rád is vonatkozik, teljes tisztelettel, a voluntarista hajlamok utalnak erre. Magam például, nem egy magyar szó szüetése mellett bábáskodtam, de sosem tudtam rájönni, miért terjed el egy szó, és miért nem terjed el egy másik.
Úgy tűnik, olvastad Nádasdy válaszát, vagy csak általánosságban támaszkodsz a munkásságára?
Tulajdonképpen nem igazán érdemes a tekintélyeket összeugrasztani, de a nyelvész nem tud kibújni a bőréből. Nincs az a tudományfilozófus szaktekintély, aki Boppot, Himboldot, Saussure-t, Chomskyt kiütiu a nyeregből egy nyelvésznél. Jól írta Nádasdy - Salamon hivatkozhat Wittgensteinre, ezzel egy nyelvészt nem győz meg, mert Wittgenstein nem sajátította el Saussure gondolatait. De nem is cáfolta. Félek egy kicsit attól, hogy a gnosszeológia elhanyagolja a nyelv tudományos tényeit. Ami nagy hiba, mert a nyelv nem filozófia, hanem az emberi gondolkodás valamiféle szondája, tükre. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|