|
|
|
|
 |
sierra
2007-09-04 10:44:34
|
242
|
"igen, és szokás elfelejteni, hogy valójában ezzel óriási szolgálatot tett,"
-- Ezt én nem vitatom. De a topic témája és az első felütés nem úgy szólt, hogy bűnös-e, vagy megszabadító az egyház, hanem hogy van-e (volt) hatalma, vagy sem.
"egy egységes és könnyen emészthető ideológia (és a korábbi, rómaiak által felhalmozott tudás közvetítése) nélkül koránt sem biztos, hogy csak 6-800 évig tartott volna a kontinentális európa civilizálódása."
-- Már ahogy civilizáltak vagyunk. Kereteket biztosított.
|
|
 |
Első Polgár
2007-09-04 10:44:08
|
241
|
Nem egészen erre gondoltam, hanem arra, hogy a középkori háborúkban inkább csak főhatalomváltás történt nem pedig a meghóditott területek barbár módra való kifosztása (nyilván ez is volt), mivel volt némi pókháló, ami a megszerzett területeket megtarthatóvá tette, ezzel a lakosság rövid távú kizsákmányolása (=kiirtása) értelmetlenné vált.
A másik még magasabb szintü eredmény az, amit irtál, hogy az egyház a középkori Európa katonai erejét olyan térségekbe tudta csatornázni, amelyek hasznosak voltak az egész közösségnek, ha legalább annyiban, hogy a lovagok nem otthon gyilkoltak és raboltak. |
|
A hozzászólás:
 |
Joranne_Sutt
2007-09-04 10:25:22
|
239
|
"az egyház nemcsak mikro, de makroszinten is szabályozta a viselkedésformákat."
igen, és szokás elfelejteni, hogy valójában ezzel óriási szolgálatot tett, mivel egy rakás barbár népet változtatott ezzel civilizálttá, a germánoktól kezdve a szlávokon , magyarokon át a baltiakig. egy egységes és könnyen emészthető ideológia (és a korábbi, rómaiak által felhalmozott tudás közvetítése) nélkül koránt sem biztos, hogy csak 6-800 évig tartott volna a kontinentális európa civilizálódása. |
|
Előzmény:
 |
Első Polgár
2007-09-04 10:05:10
|
238
|
ezzel nagyon egyet tudok érteni.
az egyház nemcsak mikro, de makroszinten is szabályozta a viselkedésformákat.
ezenkivül kézzelfogható világi vagyona is volt rengeteg föld formájában.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|