|
|
 |
negyedikk
2007-09-02 21:35:22
|
207
|
"az egyház alatt a római katolikus egyházat értem. Világi hatalom alatt pedig azt, hogy az itt érvelők állításaival ellentétben nem csupán az erkölcsi iránymutatásokra korlátozódott a tevékenységük, hanem komoly politikai tőkét is kovácsoltak ebből, ergo világi hatalmi pozoicióra törekedtek, amit el is értek. "
Érdekes ez a két mondat így egymás után. Az egyház alatt egyetlen intézményt értesz. A következő mondatban meg "politikai tőkét kovácsolTAK..". Kik? Az egyházak? Milyen egyházak? Vagy az egyház vezető személyiségei? De azok meg nem "egyház", hanem pápák, érsekek stb.
És itt tudtommal az egyház világi hatalma a kérdés. |
|
 |
Törölt nick
2007-09-01 21:05:40
|
205
|
Világi hatalom alatt pedig azt, hogy az itt érvelők állításaival ellentétben nem csupán az erkölcsi iránymutatásokra korlátozódott a tevékenységük, hanem komoly politikai tőkét is kovácsoltak ebből
Bizony.
ergo világi hatalmi pozoicióra törekedtek, amit el is értek.
Nem ergo, ugyanis a két dolog nem következik egymásból. Egyébként nem mindig érték el, sőt.
Igazából nagyon fárasztó evidenciákról, axiómákról eszmét cserélni. Legalábbis nekem.
A probléma az, hogy a történelemben rendkívül kevés az evidencia, főképpen pedig az axióma. Ha annyira legegyszerűsíted az egyenletet, hogy az egyháznak volt világi hatalma, akkor ez igaz. Pont annyira igaz, mint azt írni, hogy az egyház pedofil. Ugyanis volt példa mindkettőre. De attól még nem általános értékű kijelentés. Érted a problémámat?
És ugye egy egyház szervezet csak akkor tud a világiakra is kötelezőérvényű rendeletet hozni, ha van hatalma felettük. Világi hatalma.
Azt hiszem, éppen most tévedtünk a világi hatalom és a lelki hatalom közötti ingoványos területre:) Ha pápa azt mondja, hogy elveszíti a túlvilági boldog életet az, aki nem vesz részt egy tárgyaláson, akkor az világi vagy lelki hatalom? |
|
A hozzászólás:
 |
Vajk
2007-09-01 20:32:25
|
203
|
"Nem az kérdés, hogy tudsz-e olyan példát hozni, amikor tetten érhető az egyház világi hatalma.."
De bizony, mert én arra reagáltam lentebb, hogy azt állították többen: nem volt világi hatalma az egyháznak. Mint ahogy láthatod a hozott példákon: volt világi hatalma. Hogy ez alatt mit értettünk, az lentebb sztem ki van fejtve, de megfogalmazom ismét: az egyház alatt a római katolikus egyházat értem. Világi hatalom alatt pedig azt, hogy az itt érvelők állításaival ellentétben nem csupán az erkölcsi iránymutatásokra korlátozódott a tevékenységük, hanem komoly politikai tőkét is kovácsoltak ebből, ergo világi hatalmi pozoicióra törekedtek, amit el is értek.
Igazából nagyon fárasztó evidenciákról, axiómákról eszmét cserélni. Legalábbis nekem.
"A pápa törvényt csak az Egyházi Állam területére hozhat." És rendeletet? Mert olyan rendelet biztos, hogy volt, miszerint a perekben részt kell vegyenek világi emberek is. És ugye egy egyház szervezet csak akkor tud a világiakra is kötelezőérvényű rendeletet hozni, ha van hatalma felettük. Világi hatalma. :)
|
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2007-09-01 14:08:48
|
201
|
Látom, azért kezded kapisgálni, mire is gondolok...
Nem az a kérdés, tudunk-e olyan példát hozni, amikor nem érhető tetten az egyház/pápa világi hatalma, hanem az, hogy volt-e világi hatalma. Határozottan volt, ahogy a példákat is láthatod, amiket hoztam.
Nem az kérdés, hogy tudsz-e olyan példát hozni, amikor tetten érhető az egyház világi hatalma...
Azt kellene eldöntened végre, hogy te "az" egyház alatt mit is értesz. Mert ezt eddig még nem magyaráztad el. És ahogy azt sem, mit értesz "van-e világi hatalma" kérdés alatt. Azt, hogy középkor majd 1000 éve alatt folyamatosan rendelkezett világi hatalommal, vagy azt, hogy kialakult állandó világi hatalma, vagy azt, hogy néha, ha a pápa vagy egy adott főpap elég erős volt, akkor világi hatalommal is rendelkezhetett. Ha tudnád definiálni - amit eddig nem tettél meg - akkor lehetne érvelni, és nem kellen apróságokon kötekednem:)
Az inkvízíciós perekben nyilván nem mondták meg, hogy Jean vagy Hans vegyen részt, de része kellett legyen a testületnek világi ember is. És ezt törvenyt(rendeletet) a pápa hozta.
A pápa törvényt csak az Egyházi Állam területére hozhat. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|