Keresés

Még valami: a kertészkedés és a kertépítés két nagyon különböző dolog. Számomra a kertépítés legélvezhetőbb része a tervezés. Azt lehet igazán élvezni, amikor születik a szépség. A kivitelezés már csak a szükséges és fárasztó rossz :)) Utána meg ami gyönyörű, ha 3-4 év múlva újra látod, amikor a növények megnőttek, a csoportok összezárnak és természetessé kezd válni a kert - feltéve, ha a gondozás ez idő alatt nem szenvedett hiányt, sajnos nagyon sok helyen pont ez a legnagyobb probléma. Tehát a jól fizetett karbantatás szükséges, hogy évek múltán valóban legyen miben gyönyörködni, ellenkező esetben kidobott pénz volt az egész.

A kertészkedés olyan folyamat, ahol a profi kertépítőnek nincsen semmi keresnivalója :) Azok kertészkednek, akik maguknak, hobbiből alakítják ki kertjüket, idővel változtatják, kísérleteznek, átültetnek, stb. Ők is lehetnének profi kertészek, de nincsenek ilyen ambícióik. Viszont tudásban simán felérhetnek a kertészekkel, vagy idővel akár túk is szárnyalhatják azokat.

Azt hiszem, igazán az a bajom ezekkel a kertekkel, hogy a természettől való elidegenedést példázzák számomra. Műtárgyként tekintenek az élő, változni akaró természetre, szigorú sablonok közé szorítják. Sohasem próbálom a véleményemet senkire ráerőltetni, de ha ilyen kertet látok mindig az az érzésem, mint az állatkertekben: valami természettől mélységesen idegen, fájdalmasan embertelen. A minimál kertek esetében sokkal elfogadóbb vagyok, ezekben van ötlet, forma, nagyon átgondoltak. Nemrégiben láttam egy kerttörténeti filmben egy angliai tájkertet, ahol egy fallal körülhatárolt részen alakítottak ki modern kertet. Teljesen elbűvölt! Olyan érzés volt, mint amikor a Rijksmuseumban a sok hatalmas Rembrandt kép között megpillantottam Vermeer Delfti utcácskáját.

Azt megértem, hogy vannak, akik nem akarják művelni, csak élvezni a kertjüket, esetleg státuszszimbólum számukra, de akkor ez nem is kertészkedés, hanem egy jól fizetett karbantartás.