Hogy Engel mennyire ügyelt ennek a kötetnek is a terminológiájára, s mennyire tudatosan járt el a különféle történeti elnevezések és fogalmak alkalmazásánál, arra álljon itt egy példa a már idézett nyilatkozatából:
"A magyar kiadásban ... a legnagyobb botránykő nem lesz benne. A botránykő tudniillik az, hogy a helyneveket nem a jelenleg használatos alakjukban közlöm, magyarán az angol könyvben nem Kassát lehet majd olvasni, hanem Koicét. Ennek elsősorban praktikus okai vannak, nem lehet ugyanis elkeseríteni az angolokat a mi kis világunkkal, azzal, hogy minden helységnek tudom is én, hány neve van, és mi ragaszkodunk ahhoz, hogy magyarul hívjuk őket, a szlovákok viszont ahhoz ragaszkodnak, hogy szlovákul. Megoldást csak úgy lehetett találni, hogy minden helység mai hivatalos neve került az angol könyvbe. Ki mondja meg másképp, hogy Kassának mi az angol neve. Nincsen angol neve. Van neve, az Koice, mert az rajta van a térképen, azt meg lehet találni. Felmerült még az a lehetőség, hogy latinos alakban írjam a helyneveket, de hát az is eszement dolog lett volna, mert a latin neveket aztán végképp sehol sem lehet megtalálni, semmilyen atlaszban. A dolog mégis nagyon széles körben felháborodást okozott, még szűkebb baráti köröm is el volt képedve az ötlettől. Tulajdonképpen szinte nem is volt senki, aki egyetértett volna ezzel a döntéssel, mert egy magyar számára az, hogy Kassát egy könyvben nem Kassának hívják, egyszerűen felháborító. Nem tudja hova tenni. Vagy hogy még jobb példát hozzak Nagyszombatot, amit minden középkori oklevélben Tirnaviának hívtak, a szlovákok ma Trnavának nevezik. Ennek ellenére azt hiszem, hogy egyetlen magyar történésznek sem jutott volna eszébe, hogy egy angol könyvben ne Nagyszombatnak írja. Az én könyvemben természetesen Trnava van. Elég gyorsan megbarátkoztam ezzel, és most már teljesen természetes, hogy én ezt így használom." |
