A magyar viszonyokkal való összehasonlítás miatt is fontos lehet:
A francia parasztság és a Jacqerie
Részlet Jean de Venette krónikájából
Ebben az évben (1358) Franciaországban és másutt sok falu, amely nem volt megerősítve, saját maga erődítette meg templomát. Lakóik így jó erősséget készítettek maguknak. Árkot vontak köréje, s a várak mintájára a tornyokat és a haranglábakat karókból készült sövénnyel vették körül, továbbá kövekkel és hajítógépekkel rakták meg, hogy megoltalmazzák önmagukat, ha netalán ellenség rohanná meg őket, mert ilyesmiről gyakran hallottak. Éjjelre a templomok tornyaiban őrállást rendeztek be, ahonnan azt ott-tartózkodó ifjak messzire láttak és kémlelték az esetleg felbukkanó ellenséget. Mihelyt megpillantották, megfújták a kürtöket vagy félreverték a harangokat, hogy ennek hallatára a falusiak, akik a földeken dolgoztak vagy más módon voltak elfoglalva a házakban, futva meneküljenek a templomba. Megint mások – a Loire felé eső részeken – a szigetekre vonultak s itt töltötték az éjszakát, vagy a partoktól messzire irányított hajókon rendeztek be lakhelyeket, hogy a hajókon és a szigeteken családjaikkal és állataikkal épségben maradhassanak…
Ezután az angolok sok kis falut és tanyát pusztítottak el a beauvais-i egyházmegye területén: felperzselték, kifosztották a házakat, s az embereket fogságba hurcolták vagy megölték. Az a helység is, amelyben születtem, s amelyet a „Compiègne melletti Venette”-nek hívnak, sok más szomszédos faluval együtt tűzvésztől szenvedett. E vidéken a szőlőhegyeket, melyek a szívderítő, olyannyira kívánatos és kellemes nedűt szokták szolgáltatni, parlagon hagyták, s emberi kezek munkája nem művelte meg. A földeken nem vetettek, nem arattak, a legelőkön nem maradt szarvasmarha és juh. A templomok és házak tetői nem mosolyogtak a friss tatarozástól, mint máskor, hanem a falánk lángok gyakorisága miatt inkább füstös, tépett romok szánalmas képét nyújtották. Az emberi szem nem örvendezhetett a viruló legelőknek, a gabonával és más veteménnyel beültetett földek egykori mámorító színpompájának, hanem csak sóhajtozott a felburjánzott csalán és bogáncs láttán. Nem hallatszott mindenhonnan harangok kellemes zúgása Isten dicséretére, hanem csak az ellenség betörése miatt, hogy így – míg odább nem áll – a lakosság a rejtekhelyen meghúzódhassék. De minek beszélni többet erről? Minden nyomorúság mindenütt csak növekedett, főleg a köznép és a falusiak kárára. Ugyanis uraik, amennyire csak lehetett, sanyargatták őket és kicsikarták tőlük mindenüket, egész nyomorúságos életüket. Ha mégis volt nekik valami kis gulyájuk, vagy nyájuk, akkor uraik arra szorították azokat, akiknek állatuk volt, hogy fizessenek nekik minden állat után, úgy hiszem a szarvasmarha után tíz solidust,[1128] juh után négyet vagy ötöt. Ennek ellenére azonban az ellenséget nem űzték vissza, s mind ritkábban próbáltak rárontani…
Ekkor (1362) az egész népet, mind a városban, mind azon kívül a környéken, nemcsak az ellenség, hanem a barátok és gyámolítók is súlyosan elnyomták, úgy, hogy beigazolódni látszott a mese a kutyáról és a farkasról. Volt ugyanis valamikor egy igen erős kutya, akiben ura megbízott, abban a reményben, hogy a farkast el fogja űzni, ha a juhaihoz a felfalás szándékával közelednék. Így juhai – azt hitte – erős oltalmazóra találtak. Több ízben így is történt. Idő múltán azonban a farkas igen nagy barátságot kötött a kutyával. Ekkor a kutya azt mondta a farkasnak, hogy merészen támadja meg és lopja el a juhokat, ő majd serényen utánaszalad, hogy úgy lássék, mintha a juhokat visszavenni és gazdájának visszaszármaztatni akarná. De minthogy mindketten a ligethez közel, az ügyelő pásztoroktól viszont távol voltak, egy egész juhot kettesben felfaltak. S ezt gyakran megtették. S ahányszor a kutya visszatért, rászedett gazdája megdicsérte, mert azt hitte, hogy a kutya a farkas után futva, minden tőle telhetőt megtett avégett, hogy a juhot visszaszerezze. A gyalázatos kutya ilyenformán többször tettette magát, a végén annyiszor, hogy a farkassal együttesen urának valamennyi juhát álnokul és gazul felfalta…
Tehát más városokkal és Párizs városával is ily rosszul bántak, és korántsem oltalmazták meg őket. Különben Párizs közelében egy másik hallatlan eset fordult elő. Ugyanebben az 1358. évben, nyáron, Saint-Leu d’ Essérent és a beuvaisis-i Clermont körül a falusiak, látván a rosszat és az elnyomást, amelyet mindenki elkövet rajtuk anélkül, hogy megvédelmeznék őket a nemeseik, sőt, ezek oly súlyosan elnyomják őket, mint az ellenséget – felkeltek és fegyvert ragadtak Franciaország nemesei ellen. Nagy tömegbe verődtek, s aztán maguk fölé egy Mello faluból[1129] való, igen eszes paraszt, a Karle-nak nevezett Vilmos személyében kapitányt állítottak. Fegyveresen és zászlók alatt menetelve, keresztül-kasul járták a hazát, s minden nemest, akit útjukban találtak, tulajdon földesuraikat is, megölték, lemészárolták és könyörület nélkül elpusztították. De nem elégedtek meg ennyivel, hanem a nemesek házait és várkastélyait is földig lerombolták. Ami még ennél is sajnálatosabb, a nemes hölgyeket és kisded gyermekeiket is, ahol csak érték, kérlelhetetlenül odavetették a halálnak. Franciaország legerősebb várát, Courville-t, szétrombolták, s a sok nemes urat és asszonyt, akik itt oltalmat kerestek, halálos csapásokkal agyonverték. Ez a támadás annyira erőre kapott, hogy még Párizs környékére is kiterjedt. Ezért nemes ember alig merészelt megjelenni a megerősített helyeken kívül. Ugyanis, mihelyt a parasztok megpillantották, kézre kerítették s vagy megölték, vagy súlyosan bántalmazva hazabocsátották. Ezek a parasztok annyira megsokasodtak, hogy számukat több mint ötezerre lehetett becsülni, azokét ti. akik kutattak a nemesek után, hogy őket feleségestől és gyerekestől, módszerük szerint kiirtsák. Ez oknál fogva a nemesek egy időre visszahúzódtak, s nem lehetett őket járkálva látni, mint annak előtte.
Ám ez a szörnyűséges dolog nem tartott sokáig, minthogy a parasztok maguktól, nem pedig Isten nevében vagy egy felsőbb úrnak kötelező és tiszta elrendeléséből kezdték. Minden kívánságuk, éppen ezért, gyorsan semmivé vált. Ugyanis ezek a parasztok – miként eleinte látszott – mindezt bizonyos igazságszolgáltatási buzgalomtól hajtva kezdték, mivel uraik nem védték, hanem elnyomták őket. De istentelen és hitvány cselekedetekre adták magukat… Gonoszságot követtek el, s így ügyük nem tarthatott sokáig… A nemesek mindezt látták, lassanként egyesültek, s a fegyverek elmés védelme alatt a parasztok ellen indultak. A legfőbb közülük a navarrai király volt, aki egynéhányat kapitányaik közül nyájasan magához hívott, s a mit sem sejtőket és gondolókat meggyilkolta, majd végezvén velük, Mont-Didier falu felé vonulva, Saint-Paul grófjával egyéb összesereglett parasztokra tört s kardélre hányta őket. Így hát az említett esztelenség nem maradt büntetlenül. A lovagok és nemesek visszanyerték erejüket, s hatalmas sereggé egyesültek attól a vágytól vezérelve, hogy az elmondott dolgokért bosszút álljanak. A falvakon átnyargalva számosat közülük felégettek, s a parasztokat, akikről feltételezték bűnösségüket, de másokat is, házukban, szőlők művelése közben, a földeken könyörtelenül leöldösték. A Compiègne melletti La Croix-Saint-Ouen és Verberia gyászol a tűzvész miatt, mint ahogy más mezei helységek, falvak is, melyeket azonban nem láttam s itt nem is jegyzek fel.
Ebben az 1358. évben, mialatt még tartott, mint mondottuk, a normandiai hercegnek, a királyság kormányzójának méltatlankodása a párizsi polgárok ellen, Meaux-ban is nagy volt a polgárság ereje és gyülekezete. Midőn a hercegasszony[1130] a nemesekkel a meaux-i várost elhagyta, a herceg távollétében összetűzésre került sor a várban körülzárt nemesek és Meaux városának elöljárói és polgárai közt. Mert, miként mondják, a városba felfegyverzett párizsiak érkeztek a meaux-i polgárok segítségére, akik gyűlölték sanyargatásaik miatt a nemeseket. Ha jó segítséget kapnak – mondják – Párizsból, akkor örömest fogják fegyverrel megtámadni a nemeseket. Így is történt. Midőn a polgárok megrohanták a nemeseket és a hercegasszonyt, a várban, a kapunál, a hídon kézitusa kezdődött. De minthogy a nemesek járatosabbak voltak a fegyverforgatásban, kardjukkal leverték a polgárokat és győztek. Majd elhagyták az erősséget és Meaux városára rontottak s őrjöngők módjára a népet válogatás nélkül összevissza kaszabolták. Csak azok mentették meg életüket, akik elmenekültek. Az egész várost kifosztották, férfiakat és nőket fogságba hurcoltak és a meaux-i várba zártak. Amit csak tudtak, elszállítottak a templomokból és a házakból. Aztán az egész várost a lángoknak adták át. Amit csak lehetett, leromboltak, az erősség kivételével. Majd dühöngve nyargaltak végig a közel eső hazai földeken, s akiket fölleltek, azokat meggyilkolták és tüzet dobtak sok falura. Ebben az időben a francia nemesek oly felfordulást okoztak a meaux-i részeken, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a haza tönkretételére valóban szükségtelen volt az angol ellenség támadása. Az angolok, akik az ország főellenségei voltak, bizonnyal nem bírtak volna annyit véghezvinni, mint amennyit akkor a hazai nemesek véghezvittek…
[1128] Solidus = 12-15 denárral felérő pénzdarab, nagyjából az angol shillingnek felel meg.
[1129] Párizstól északra.
[1130] Károly trónörökös feleségéről van szó, aki a Marne menti Meaux várában keresett oltalmat. |
Bajban a nemesek...