Keresés

Takács Levente: Karthágó, Numidia és a mezőgazdaság

"Karthagó nemcsak a felemelkedő Róma ellen vívott három háborújával írta be magát az ókori történelembe, hanem a Földközi-tenger mendencéjében szerteágazó kereskedelmi kapcsolataival, az afrikai szárazföldön és Szicília szigetén űzött virágzó mezőgazdasági tevékenységével is. A libyai törzsek gazdálkodásáról viszonylag bőven tudósítanak az ókori források, s ezt Homérosztól Hérodotoszon át Vergiliusig¹ tiszta nomád gazdálkodásnak írják le, bár Hérodotosz megemlíti, hogy a nyugatabbra lakó törzsek letelepült életmódot folytatnak ... A második pun háborút követő időszakban mégis szinte egymást túllicitálva ajánlottak fel a karthagóiak és a numidák egyaránt jelentős mennyiségű gabonát a keleten harcoló római hadsereg élelmezésére. Kr. e. 200-ban a karthagóiak négyszázezer mérő búzát küldtek, a numidák kétszázezer mérő búzát és ugyanannyi árpát (Livius 31.19.2–4). Később Masszinissza segédcsapataival együtt kétszázezer mérő búzát küldött a Görögországban tartózkodó római sereghez (Livius 32.27.2). A III. Antiokhosz elleni háború elõestéjén, Kr. e. 191-ben a rómaiak által megrendelt gabonát mind a numidák, mind Karthagó ingyen ajánlották fel. Masszinissza 800 000 mérõ búzát és 550 000 mérő árpát, Karthagó pedig 1000 mérő búzát és 750 000 mérő árpát (Livius 36.3–4). A harmadik makedón háborúban a karthagóiak egymillió mérő búzát és ötszázezer mérő árpát, Masszinissza szintén egymillió mérő búzát, valamint segédcsapatokat akart küldeni (Livius 43.6.11–13).²

A felajánlások politikai hátterétől függetlenül úgy látszik, hogy Numidia ebben az időszakban gazdasági virágzást élt meg (Polübiosz 36.16), ami – még ha nagyobb erőfeszítések árán is – egyetlen gazdasági ágban, a mezőgazdaságban Karthagó lehetséges versenytársává tehette. Mit tudunk az északnyugat-afrikai terület mezőgazdaságáról, milyen forrásokból szerezhetünk további információkat?

Karthagó létalapját kereskedelmi tevékenysége mellett a mezőgazdaság

jelentette, ami egyfelől a hatalmas város lakosságának élelmiszer-fogyasztásának

kielégítését szolgálta, másfelől közvetlenül vagy közvetve, az ipari

feldolgozás közbeiktatásával, árut termelt. A pun mezőgazdaság termelési

tapasztalatai és birtokszervezési módszerei – a szicíliai és dél-itáliai görögökével

együtt – átkerültek a rómaiakhoz. A gyakorlati ismereteken kívül a

karthagóiak, a görögökhöz hasonlóan, elméleti munkásságukkal is befolyásolták

az elődeinél ismertebbé lett római mezőgazdasági irodalmat. Legismertebb

agronómusuk Mago, akiről meglehetősen keveset árulnak el forrásaink,

és 28 könyvből álló munkája is elveszett. Műve a pun irodalom

egyetlen olyan alkotása, amely iránt a hivatalos Róma érdeklődést mutatott.³

Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Cicero (A szónokról 1, 249) a mezőgazdaságot nem ismerőknek a meglévő görög, illetve római

feldolgozások ellenére is a karthagói Magót ajánlja figyelmébe. Columella

(1, 1, 13) pedig egyenesen a gazdálkodás atyjának nevezi a karthagói szerzőt.

A pun háborúk kora után mintegy ezer évvel a hispániai püspök, Isidorus a

mezőgazdaságnak szentelt 17. könyvében szintén megemlíti Magót és 28

könyvből álló művét, ami azért jelentős, mert a görög szerzők közül mindössze

Hésziodoszt és Démokritoszt sorolja fel.

Jelentőségét már a Kr. e. 2. században felismerte a többnyire földbirtokosokból

álló római politikai vezetõréteg. Az idősebb Plinius szerint a senatus

D. Silanusszal latinra fordíttatta Mago művét, annak ellenére, hogy már

rendelkezésére állt Cato munkája (Naturalis historia XVIII, 5, 22–23). Részben Pliniusnak ezen a közlésén alapul az a feltételezés, hogy Mago művének latinra fordítását a római arisztokrácia Cato-ellenes csoportjai kezdeményezték.⁴ Mago elismertségét mutatja az is, hogy a másik klasszikus nyelvre, görögre is lefordították (Columella 1, 1, 10; Varro 1, 1, 10). A Mago által közvetített ismeretanyag szervesen beépült a római mezõgazdasági

irodalomba,5 és egészen a Kr. u. 3. századig, Gargilius Martialis munkásságáig kimutatható közvetlen felhasználása.⁶

... Varro a mezőgazdaság másik ágazatánál, az állattenyésztésnél is támaszkodik afrikai előfutárára. A szarvasmarhák egészségére vonatkozóan (2, 5, 18) és a jószágtartás két fajtájával (pecus pascendum / genus agreste pastionum és villatica pastio) kapcsolatban (3, 2, 13) utal Magóra. Az állattenyésztés témakörébe, bár nem a valódi mezőgazdaság által alkalmazható eljárások közé, tartozik a bugonia leírása, vagyis a méhek születése elhullt ökrök gyomrából. Legismertebb leírása Vergilius Georgicájának negyedik énekében található. Könnyen meglehet, hogy ennek leírása

először a pun szerző művében tűnt fel, és innen merítettek a görög és római költők.¹⁴

Abból a több mint kéttucatnyi utalásból, amely Mago könyveire vonatkozik, mindössze egy foglalkozik a gabonafélékkel, helyesebben azok őrlésével (pistura; Naturalis historia 18, 23, 97–99). Az antik táplálkozás fő alapanyagát a különbözõ gabonaféleségek jelentették, ami meglepővé teheti ezt a „hiányosságot”. A megoldás kulcsát Mago munkássságának hagyományozási módja jelentheti. A római mezőgazdasági szakírók nem tartották fontosnak a gabonatermesztés jól ismert módszereinek, eljárásainak leírását.

Olvasóközönségük számára ebben a témában nem nyújthattak új információkat, hiszen a gabonatermesztésnek nagy hagyományai voltak Itáliában és nem is bizonyult olyan intenzív, innovációt igénylő ágazatnak, mint a gyümölcsösök.

A mezőgazdasági struktúra közelebbi meghatározásakor a karthagói állam méreteiből lehet kiindulni. A különböző becslések nagyjából 200 000 főre teszik a város lakosságát,¹⁵ jóllehet az ókori források ennek többszöröséről szólnak, aminek alapján Karthagó a Nyugat-Mediterráneum, illetve Afrika egyik legnagyobb városa lehetett. Ellátása nem mindennapi nehézséget jelentett a városi vezetésnek.

... A gabonaföldek kiváltképp a Bagradas folyó (a mai Medjerda) völgyében, Cirta és Theveste környékén voltak elterjedtek, amelyek talán karthagói alapítású városok lehettek.²³ A nagy területű gabonaföldeket és az olajfaültetvényeket részesbérlőkkel vagy rabszolgák felhasználásával műveltették meg ...

A földműves lakosság zöme ... az antik források szerint 300 vidéki

városban lakott ... A Karthagó legyőzése után létrehozott római provincia, Africa (a császárkorban Africa proconsularis) viszonylag magasfokú urbanizáltsága is ezeken az előzményeken nyugodott.25

A Kr. e. 2. századot megelőzően Északnyugat-Afrika csapadékban szegényebb

területeinek jelentős részét pásztorkodó törzsek lakták, amelyeket

etnikailag-nyelvileg a „berber” összefoglaló elnevezéssel illetnek. Az ókori

források többnyire „libyai”-nak nevezik ezeket a nomádizáló csoportokat,

törzseket. Egyes termékenyebb területeken (pl. a Medjerda folyó völgyében)

letelepülve vagy félnomád életmódot folytatva ezek a törzsek is bekapcsolódhattak

a gabonatermesztésbe és -értékesítésbe. Warmington feltételezi,

hogy ők termelték a karthagóiak által értékesített gabona jelentős részét is.²⁶

Úgy tűnik, hogy a karthagóiak gabonatermelésre ösztönözték azokat a népeket

vagy területeket, amelyek uralmuk alatt álltak.²⁷ Akár azért, hogy távoltartsák

őket az intenzív művelés egyéb formáitól, így akadályozva meg a

lehetséges konkurencia létrejöttét; akár azért, mert így akarta a karthagói állam

fenntartani a libyai törzsek gazdasági s egyben politikai függőségét. Talán

ezek közé tartoztak a numidák is, akik azonban – a tenger és a karthagóiak

közelségének köszönhetően – eljutottak az államalkotás szintjére, majd a

második pun háború eredményeképp sikerült megszabadulniuk a karthagóiak

politikai-gazdasági befolyásától.

... A Numidiából kivitt cikkek tulajdonképpen ugyanazok voltak, amiket Karthagó is exportált ..."

PDF

Egyelőre álljon itt Diodórosz néhány sora a libüai amazónokról, később aztán majd folytatom a szicíliai történetíró fejtegetéseinek ismertetését:

„Ajánlatos volna most már az egykori libüai amazonokról is szólnunk. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy nem léteztek más amazonok, csak azok, akik Pontoszban, a Thermódónnál éltek; de igazából ez nem így van, mert a libüai amazonok sokkal régebbiek, és emlékezetes tetteket hajtottak végre. Ám nagyon jól tudjuk, hogy történetüket sokan különösnek és hihetetlennek fogják tartani. Mivel ezeknek az amazonoknak a nemzetsége már sok nemzedékkel a trójai háború előtt teljesen kipusztult, miközben a Thermódón menti amazonok országa röviddel ez előtt a háború előtt virágzott fel, az utóbbiakról feltehető, hogy mint akik később születtek és ismertebbek, megörökölték a régebbi és majdnem teljesen ismeretlen amazonok hírnevét.”

Ebből a híradásból mindössze annyi derül ki, hogy a libüai amazónok hatalma nemcsak hogy lehanyatlott jó pár emberöltővel a Kr. e. XIII. század előtt, de maguk az említett asszonyok fel is őrlődtek a folyamatos küzdelmekben.

Nézzük a szicíliait tovább:

„Azt is mondják továbbá, hogy a nyugati fekvése miatt Hesz­perának nevezett szigeten éltek, amely a Tri­tón-tavon vagyon. Ez utóbbi a nagy óceán közelében hullámzik, és a belé ömlő folyó nevéről mondják Tritónnak. Ez a tó az aitiop­szok közelében fekszik, és egy vidéknek a legnagyobb hegységé­nél van, amely belenyúlik az óceánba, és a görögök Atlasznak nevezik. Az említett sziget állítólag elég nagy, és sokféle fa gyü­mölcsével gazdag, melyekből a bennszülöttek táplálékukat mer­ítik; kecskéjük és birkájuk is van, melyek tejet és húst adnak gaz­dáiknak; gabonával azonban ez a nép nem él, mert még eleddig nem érezte ennek szükségét.”

Lehet találgatni, vajon hol lehetett a Tritón-tó, amelynek egyik szigetén ezek az amazónok éltek. Ma már tudjuk, hogy a Szaharát nagyrészt óceán borította az ősidőkben, s hogy a víz itt fokozatosan tóvá szűkült, végül elpárolgott. A magyar Almásy László volt ezeknek a felismeréseknek az egyik úttörője. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Észak-Afrika nyugati partjaihoz kellett, hogy közelebb essen ez az ősi Amazónia, erről árulkodik legalábbis a Heszpera név (heszperosz = nyugat), és én úgy tudom, hogy az egyiptomiak is kemény küzdelmeket folytattak bizonyos libüaiakkal, akik – feltehetően a kiszáradás miatt – a Nílus-vidékre törtek.