Nos, egyel több, vagy kevesebb fórumozó az Indexnek éppen nem számít. Sajnálom hogy ide fajultak a dolgok. De most érzem azt, hogy nekem ennyi elég volt. Minden szájtépés teljesen süket fülekre talált itt a topicban. Nagy ívben szarnak a fórumozók véleményére. Jópár éve ide jártam a fórumra, igaz, sok hozzászólást nem írtam, mindössze ez az 586. De ahhoz elég időt töltöttem el, hogy rendszeresen benéztem az engem érdeklő témákba. Sok embernek adtam tanácsot, ötletet, én is kaptam segítséget. De úgy látom, ahol taknyos kölyökként kezilik a felhasználót, (noha nem érzem magam annak a 38 évemmel) nekem ott semmi keresnivalóm nincs. Ne erőszakoljanak rám olyat, amire semmi szükségem. Hazudoznak össze-vissza, nagy titkolózás közepette, hogy nekünk milyen jó lesz. Ja, mint a kormány. Hát, én arrra a jóra nem vagyok kíváncsi, nem óhajtok részesülni belőle. Nem akarom most az okokat felsorolni, megtette már ezt más, másról sem szól az egész topic. Csupán egyetlen egy momentum kellett volna, ami nem is lett volna nagy dolog. Ráadásul többen is kérték. Talán ez a topic is fele, vagy negyed annyi hozzászólásból, és sokkal kevesebb elégedetlen felhasználóból állt volna, ha az meghallgatásra kerül. Nevezetesen az, hogy ne faggatózzon az a kibaszott weboldal arról, hogy mit akarok. Jó, kérdezze meg egyszer, de ne minden alkalommal. Ez is csak azt bizonyítja,. hogy az Index üzemeletetői vagy ráakarják tukmálni az emberekre a baromságukat, vagy nemes egyszerűséggel szarnak rájuk.
Én nem kívánok olyan fórumon részt venni (nem csak írni, olvasni sem) ahol ilyen mérvűen tesznek a felhasználók akaratára, véleményére.
Éppen ezért, kérem az illetékesektől a regisztrációm törlését az adataimmal együtt. A jövőben nem kívánom az Index fórumait és a hírportálját látogatni, még olvasási szándékkal sem.
Elnézést kérek azoktól, akiknek esetleg hiányozni fogok, remélem majd egy jobb fórumon még összefutunk. Akik ismernek, hiányolnak, azok kis utána járással úgyis megtalálnak valahol a net kusza hálójában. Nem mondom, hogy nem fog hiányozni egynémelyik fórum, de nem minden áron. Túléltem már pár fórum búcsút, pedig azokra is hosszú-hosszú évekig jártam. Hozzáteszem, egyik helyről sem az én hibámból jöttem el, vagy kellett eljönni. Csupán azt sajnálom, hogy más nem teszi hasonlóképpen mint én, akik nem értenek egyet ezzel az egésszel. Mert akkor talán az Index elgondolkodna, ha drasztikusan csökkenne az olvasótábora, vagy a fórumozók száma. Míg egy-két ember int búcsút, nem számít. (ennél jóval többen, mert nem kéri mindenki a törlését) Inkább hőbörögnak, acsarkodnak. Én nem. Nyugodt stílusban és nyugodt lelkiismerettel állok fel és lépek le. Már nem azokat az időket éljük, hogy megmondják nekünk mi a jó. Majd azt eldönti magának mindenki. Én döntöttem, lelépek.
Aki marad, azoknak további jó fórumozást, aki lelép, azoknak jó utat az új útkereséshez.
Viszlát! Landsmann |