Kedves egy mutáns!
E vers esztétikumával kapcsolatosan a szerző elképzelése történetesen pontosan ismerhető, ugyanis van egy régi rádiófelvétel, amelyen személyesen szavalja ezt a verset. Nemcsak sajátos hangulati alapja van, hanem az is, hogy így jön ki a versláb, és a költő úgy vélte, kicsit megerőszakolhatja a nyelvet a metrum kedvéért. Ez érthető, ő nem nyelvészprofesszor volt, hanem poéta doctus.
A magam részéről nem igazán vagyok oda ezért a felvételért, sőt, bár a nevezett költő csúcsteljesítményeit (pl. az Új leoninusokat, a Jónás könyvét és még jó néhányat) nagyon szeretem. Nagyon gyakran az az érzésem, hogy költőnk nem annyira szuverén ura a magyar nyelvnek, mint sok kortársa, illetve elődje. Ez különösen a nehezen követhető és mondható fordításaival bizonyítható (a fordítói teljesítményét Mészöly Dezső bácsi értékeli a Shakespeare-naplóban). Pontosan ez a nehézkes, neobarokk szemlélet tükröződik mind ebben a helyesírásban, mind a versmondásban.
Amit az előző passzusban írtam, persze, szélsőségesen szubjektív, és bizonyára sokan meg is haragudhatnak érte. A lényeg azonban az, hogy a szerző nem követett el semmiféle hibát. Jól alkalmazta a magyar helyesírási szabályzatot. Szerintem nem gazdagította ezzel a megoldással sem a nyelvünket, sem az irodalmunkat - az Esti kérdés akkor is a magyar líra csúcsa lenne, ha a helyesírása megfelelne az AkH-nak. De joga volt így írni, az akadémia szabályzat szellemének megfelelően. |