|
|
 |
estve
2007-01-15 13:38:28
|
547
|
"Mert nekik lehetőségük volt dönteni, hogy kérnek-e ebből a szolgáltatásból vagy sem"
Pontosan ezért írtam, hogy a környezetvédelmet, és a távfűtést komolyan vevő országokban ez nem szabadon választott. Nálunk is sok mindent előírtak a beruházőknak, pl. a római kori vízvezeték áthelyezése, jelzőlámpás csomópontok, utak, felüljárók megépítése. Csak a távfűtés igénybevétele maradt ki az előírásokból. Pedig a beruházónak tök mindegy, milyen a fűtés, a bérleti díjban űgy is beszedi. Ráadásul, ha a nyári időszakban a hűtését is távhő segítségével oldották volna meg, a nyári hőfelhasználás növekedése miatt az erőművek felé is árcsökkentő alkupozíciót teremthetett volna.
A távhő természetesen nagyon jól szabályozható. A korszerű, megfelelő szabályozókkal ellátott és be is szabályozott központi-fűtés rendszereknek tök mindegy, hogy a hőbetáplálás gázkazánból, távhő-hőközpontból, vagy akár szenes tüzelésű kazánbó történik.
Maga a távhőrendszer a gerincvezetékek tekintetében valóban túlméretezett, hiszen azok építésekor pl. mind az óbudai, káposztásmegyeri, kelenföldi térségekben további lakótelepek megépülésével számoltak. Butaság is lenne ilyen rendszereket a pillanatnyi igényekre méretezni... Az üzemeltetésben ez többletköltséget nemigazán jelent, hiszen ez csak az esetlegesen megnövekvő hőigény esetén fellépő növekvő tömegáram-igény kielégítését biztosítja.
Az erőművekre, és a nagyobb fűtőművekre már engedélyezésükkor is sokkal szigorúbb szabályozások vonatkoznak, mint az 5 mW-nál kisebb teljesítményű kazánokra. Ugyanez a szigorúság az üzemeltetés során is fennmarad. Ráadásul az erőművek nagyobb része már kapcsoltan villamos energiát is termelő gázmotor, vagy kombiciklusos erőmű, ami mé jobb hatásfokot és környezetbarátabb üzemmenetet tesz lehetővé. És ha nálunk is - Bécshez hasonlóan - a távhő több mint mint felét hulladékégetőkben állítanák elő, talán olcsóbb is lehetne. |
|
A hozzászólás:
 |
NeomatiK
2007-01-14 09:57:01
|
545
|
"Nálunk egymás után épültek bevásárlóközpontok és lakóparkok távhővezeték mellett, helyi környezetszennyezéssel járó gázkazánokkal."
Mert nekik lehetőségük volt dönteni, hogy kérnek-e ebből a szolgáltatásból vagy sem. Utánaszámoltak és kijött, hogy nem gazdaságos. Mellesleg nem is vagy nehezen szabályozható a távhő.
Nem hiszem, hogy pl egy új lakópark rákötése a távhőre nem igényel újabb beruházást a távfűtőműveknél. Ha nem igényel, akkor eleve túlméretezett a rendszer vagy moduláris a rendszer. Mindkettőnek a többletköltéségét megfizettetik a jelenlegi fogyasztókkal és nem is biztos, hogy valaha is ki lesz használva.
A helyi környezetszennyezés vs. koncentrált távfűtőművi környezetszennyezés közül nem tudom melyik a kisebb rossz. Azaz van egy sejtésem, szerintem a helyi. Ugyanis a távfűtőművi környezetszennyezést növeli a rendszer alacsony hatásfoka, azaz a fogyasztási helyig bekövetkező hőveszteségek és a szabályozhatatlanság. |
|
Előzmény:
 |
estve
2007-01-13 17:03:02
|
537
|
| Kedves Tasziló!
A józan paraszti ész még ha panelben is lakik, általában jól működik.
Kezdem a végén: sehogy nem tudod lemondani, ebben igazad van. A távfűtés ebből a szempontból majdnem olyan, mint a kötelező közszolgáltatások (szemétszállítás, kéményseprés) Azokat a jogi szabályozás miatt nem lehet felmondani, a távhőt részben jogi, de leginkább épületfizikai, illetve műszaki okok miatt. Ezek az épületek annak idején az olcsó távhőszolgáltatásra épültek. Ennek megfelelő műszaki megoldásokkal. Az olcsó távhő a múlté, az épületek az azóta még jobban elavult műszaki megoldásokkal itt maradtak, sőt, a benne lakók tulajdonába kerültek. Alapjában véve nem a távhővel van a probléma. Bécs, Milánó, Malmö vidáman el van vele. Nálunk a rendszerváltás óta nem bővült a távhő-felhasználók köre. ( Bécsben távhős környezetben csak akkor épülhet alternatív fűtésre épület, ha annak jogosultságát számításokkal igazolják. Így pl. az új Museum Quarter is távhőre épült, sőt, a hűtését is azzal oldják meg.) Nálunk egymás után épültek bevásárlóközpontok és lakóparkok távhővezeték mellett, helyi környezetszennyezéssel járó gázkazánokkal. Márpedig, a sokak által kifogásolt alapdíj annál kevesebb lehetne, minél több fogyasztó között oszlik meg. A távhőrendszerek működtetése ugyanis költséges. A gázlekötési díjtól kezdve a folyamatosan szükséges vezeték-felújításokon keresztül az sem elhanyagolható tétel, hogy a távhővezetékben a forróvíz folyamatos keringetésére van szükség. Az épületeket ellátó hőközpontok is a szolgáltató tulajdonában vannak, azoknak minden költségével együtt. (Áramdíj, keringető szivattyúk, hőcserélők, motoros szelepek karbantartása, cseréje)
Ezt az alapdíjat nyáron is fizeted. Ehhez jön még a vízfelmelegítés hődíja. Ez valóban súrolja tízezret. Ugyanakkor, ne felejtsd el, hogy a gázalapdíj nem tartalmazza a gázkazán beruházási, felújítási, karbantartási költségét, és az áramdíjat. Már egy pohár melegvízhez is bekapcsol a cirko keringető-szivattyúja. Igaz, csak 250 wattos, de tessék kiszámolni, 24 órából mennyit üzemel…
Ennek ellenére, valóban drágább a távfűtés, és ami a legnagyobb probléma, korszerűsítés, beruházás, és a lakók közös akarata nélkül nincs lehetőség a takarékoskodásra. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|