Keresés

Részletes keresés

zividivi Creative Commons License 2007-01-11 10:34:08 340
Szóval, az eredeti kérdés: liberalizmus, vagy konzervatívizmus?

Úgy látom, abban egyetértünk, hogy mindkettőre egyformán szüksége van a humán közösségeknek. Szerintem ugyan egyáltalában nem "izmus" formájában, hanem a maguk természetes folyamatában.

Éppen az ideológikus megközelítés tesszi egymással ellentétessé a két jelenséget.

A konzervatív tényező szerintem inkább egyfajta gyűjtemény, felhalmozás, pihenő, emésztés. Egy sereg szóval lehetne körülírni jelentőségét.

A liberalizmust ma általában a mozgás, haladás, fejlődés, továbblépés szinonímájaként használják, pedig nem az, csupán a felsoroltak IGÉNYE, valamilyen változás szükségszerűsége.

Szerintem az ellenségeskedés, -ma már inkább élet-halál harc is- abból fakad a két irányzat között, hogy az ideológiák nem készletnek, lehetőségnek, alapnak tekintik a konzervatívizmust és szükségszerűségnek a liberalizmust, hanem egymás akadályainak.

Az én meglátásom szerint a liberalizmus jelenleg hasonlatos egy teljesen ismeretlen cél felé tartó eröltetett menethez.

Egyén és társadalom ugyanis időkorlátai miatt nem egyformán fejlődik. Amire a társadalomnak évezrek állnak rendelkezésére, arra az egyén számára csupán évtizedek jutnak.

Minden gyermek valamilyen közösségbe születik bele. (Még Mauglinak szüksége volt a farkasokra, hogy életbe maradjon!) Apró lépésekben sajátítja el környezétől az életbenmaradás feltételeit és élete végéig tanul "élni". Közvetlen környezetétől, -családjától kezdve az oktatóiig- megkap minden ismeretet amire csak szüksége van. A hiányokat tágabb környezetéből képes pótolni, de csupán a felhalmozott ismeretanyag határáig. Azokat már csupán személyes adottságaival képes meghaladni. Ilyenkor jön létre az általam visszacsatolásnak nevezett jelenség.

Tanulmányaim alapján annyit mondhatok röviden, hogy legkönyebben az életet megkönnyítő technika (keréktől az internethálózatig!) csatolható vissza a társadalomba oly formában, hogy az azonnal élni is tudjon vele. (Ismerek nyolcvanas éveiben járó hölgyet, aki internetezik, mint akármelyik kisiskolás, habár egy programot már nem tudna összeállítani.)

A tudomány elfogadtatása már valamivel valóban nehezebb. Ennek az az oka, hogy NEM ÉRINT AKKORA TÖMEGET, mint a technika. Nem minden családból, közvetlen környezetből lehet kezdettől az szükséges alapokat megszerezni hozzá. Legnehezebb az erkölcsi változás beveztése. Ennek pedig az az oka, hogy az erkölcs hosszú idők és több generáció által felhalmozott élettapasztalatok praktukus szabályzata, valamint a társadalmi kapcsolatok, a társadalmi együttélés iratlan törvénye.

Ebből csupán annyit akartam érzékeltetni, hogy MINDENT előbb ÁT KELL ÉLLNIe az egyedeknek ahhoz, hogy társadalmi szinten megtörténhessék valamilyen változás. Átélés, beleélés nélkül legfeljebb erőszakról beszélhetünk, családtól a világtársadalomig minden társadalmi szinten.

A másod-harmadgenerációs rabszolga nem volt okvetlen ugyanolyan boldogtalan, mint az életforma-változásra belekényszeritett rabszolga őse.

Kimaradt még a szolidaritás kérdése. Arra kicsit később térnék ki.


A hozzászólás:
tbando Creative Commons License 2007-01-10 19:07:47 339

Úgy látom tökegyetértünk. Még azokban is amiken látszólag vitatkozunk. Mert ahogy a mostani válaszodban magyarázod az álláspontodat, el tudom fogadni. Mert kétségtelenül igaz, hogy az egyénbe vannak fajvédelmi viselkedési parancsok is  programozva, és kétségtelenül fontos az anyagi javak örökíthetősége is. Ha visszanézed, láthatod, hogy nem egészen ezeket az állitásokat opponáltam.

 

A többit illetően meg még ennyi kiegészítésre sincs szükség. 

Előzmény:
zividivi Creative Commons License 2007-01-10 11:31:05 338
Nem tudtam, hogy elment egy rész válasz, mert valami gubanc volt a kapcsolatban. Akkor folytatom.

//"...Az elsőből ugyan az anyagi javak átörökíthetőségét elhagynám, de a megszerzett tudásét semmiképp. .."//

Szerintem nem elhanyagolható az anyagi javak átörökölhetőségének fontossága sem, a szellemi öröklés mellett. Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy egyéni és csoport szinten hol kellene meghúzni a határt. Mert csoportos öröklés is létezik mind a kultúrában, mind az anyagi javakban. A konzervatívizmusnak egyik alapja az átörökíthetőség. Az egyén élete korlátozott, a társadalomé elvileg korlátlan, s csupán attól függ, mennyi ideig képes megtartani az előd generációktól örökölt szellemi és természeti kincseit. De erről bővebben most nem tennék említést.

//"... Csak a te követelményeidet szem elött tartva (az utóbbiak nélkül), a racionális egyéni viselkedés a közösségi források leszívását preferálja a közösségi források létrehozása helyett. ..."//

Nem tanulmányt írtam, hanem rövidített formában közöltem ismereteimet, annak tudatában, hogy nem lehet mindenre egy ilyen fórumon részletesen és precízen kitérni.

Szóval, semmiféle követelményt nem állítottam. Megállapítottam, hogy az örökségnek, tradicíóknak sokkal nagyobb jelentősége van a társadalom életében, mint amennyit ma a politológusok elismernek belőle. És főleg NEM AZ UTÓBBIAK NÉLKÜL, hiszen éppen mindhárom közösségszervező erő együttes fontosságát bizonygatom egyfolytában.

De sejtem, mire akartál kitérni.

A racionális egyéni viselkedés valóban a közösségi források minél nagyobb igénybevételére irányul, de emellett kénytelen új forrásokat is létrehozni. Ahogyan egyénileg él a "leszívott" közösségi javakkal, már egymagában is egy új forrást jelent és csírája továbblépésnek, vagy ahogyan magad megfogalmaztad, a dinamikus együttműködésnek, iletve a szimbiózisnak.

Viszont a közösségi javakkal lehet élni és lehet visszaélni. Ha van visszacsatolás, a közösségnek megnő a választási lehetősége (gyarapodik a "kincstár"), ha a visszacsatolás megszűnik, a kincstár ki lett fosztva. Szükséges tovább magyarázni, vagy egyértelmű, mire utaltam?

(Sajnálom, megint be kell fejeznem, de most nem technikai okokból! Később visszatérek.)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!