Keresés

Részletes keresés

zividivi Creative Commons License 2007-01-10 11:31:05 338
Nem tudtam, hogy elment egy rész válasz, mert valami gubanc volt a kapcsolatban. Akkor folytatom.

//"...Az elsőből ugyan az anyagi javak átörökíthetőségét elhagynám, de a megszerzett tudásét semmiképp. .."//

Szerintem nem elhanyagolható az anyagi javak átörökölhetőségének fontossága sem, a szellemi öröklés mellett. Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy egyéni és csoport szinten hol kellene meghúzni a határt. Mert csoportos öröklés is létezik mind a kultúrában, mind az anyagi javakban. A konzervatívizmusnak egyik alapja az átörökíthetőség. Az egyén élete korlátozott, a társadalomé elvileg korlátlan, s csupán attól függ, mennyi ideig képes megtartani az előd generációktól örökölt szellemi és természeti kincseit. De erről bővebben most nem tennék említést.

//"... Csak a te követelményeidet szem elött tartva (az utóbbiak nélkül), a racionális egyéni viselkedés a közösségi források leszívását preferálja a közösségi források létrehozása helyett. ..."//

Nem tanulmányt írtam, hanem rövidített formában közöltem ismereteimet, annak tudatában, hogy nem lehet mindenre egy ilyen fórumon részletesen és precízen kitérni.

Szóval, semmiféle követelményt nem állítottam. Megállapítottam, hogy az örökségnek, tradicíóknak sokkal nagyobb jelentősége van a társadalom életében, mint amennyit ma a politológusok elismernek belőle. És főleg NEM AZ UTÓBBIAK NÉLKÜL, hiszen éppen mindhárom közösségszervező erő együttes fontosságát bizonygatom egyfolytában.

De sejtem, mire akartál kitérni.

A racionális egyéni viselkedés valóban a közösségi források minél nagyobb igénybevételére irányul, de emellett kénytelen új forrásokat is létrehozni. Ahogyan egyénileg él a "leszívott" közösségi javakkal, már egymagában is egy új forrást jelent és csírája továbblépésnek, vagy ahogyan magad megfogalmaztad, a dinamikus együttműködésnek, iletve a szimbiózisnak.

Viszont a közösségi javakkal lehet élni és lehet visszaélni. Ha van visszacsatolás, a közösségnek megnő a választási lehetősége (gyarapodik a "kincstár"), ha a visszacsatolás megszűnik, a kincstár ki lett fosztva. Szükséges tovább magyarázni, vagy egyértelmű, mire utaltam?

(Sajnálom, megint be kell fejeznem, de most nem technikai okokból! Később visszatérek.)
zividivi Creative Commons License 2007-01-10 01:42:55 337
//"....a szimbiózisában valósul meg....."//

Pontosan erről van szó!!!! Én ugyan harmóniának neveztem, de a harmónia alapja a szimbiózis. "Élek, de nem élősködöm rajtad/belőled, s te hasznomat veszed."

A jelképre visszatérve, azért néha vakarózni kell! :-)) Olyankor, amikor terhessé válik az együttélés.

Nem hiszem, hogy csak egyénre lenne programozva az életparancs. Állati közösségek is védelmezik a fajt. Utódvédelem, utódgondozás, valamint támadás esetén csoportos védekezés is létezik.

Nyilván, az humán társadalom avval, hogy ösztönei mellé értelmet is szerzett, előnybe került a faunával szemben és fajilag életképesebbnek bizonyult. Ha azonban figyelembe veszed, hogy eddigi működése során csupán az utolsó száz-kétszáz évben pusztítja természetet, felsejlik az emberben, hogy a szimbiózis kiterjed az egész bioszférára sok-sok áttétellel ugyan, de zárt rendszert alkot.

Természetesen nem vitatom, hogy amennyiben egy-egy emberi közösséget jelképesen fajnak veszünk, akkor arra is vonatkozik a természetes szelekció: a gyengébb közösség kihullik.


//"....Fajok azonban vannak. Emberi közösségek is vannak. Ami azt jelenti, hogy mégiscsak kialakultak azok az egyéni viselkedési parancsok, amelyek ezek fennmaradását biztosítják. ...."//

Pontosan ezeket a követelményeket szeretném minél pontosaban felderíteni.
A hozzászólás:
tbando Creative Commons License 2007-01-08 12:20:57 336
Zivi!

 

Kezdjük azzal amit írtál:

 

A biológiából jól ismert ön- és fajvédelem az emberre is kötelező. Ez alól kibújni senki sem képes. A humánszféra számára megadatott, hogy az életminőséget is akceptálja, de élet és életminőség között is prioritást kap az élet. Az életminőség csak akkor játszhat szerepet, ha az életet nem fenyegeti veszély.

Hát igen. Az élet él és élni akar. Ez bizony alaptörvény. A természet parancsa. De csak az egyénre vonatkozik. A fajra nem. Ha az egyén úgy van programozva, hogy a viselkedése fajt eredményez, akkor kialakul a faj, ellenkező esetben meg nem. Illetve, ha már kialakult, de a megváltozott körülmények miatt már nem adekvát az egyedek viselkedése, akkor a faj befejezte. A kutya sem fog sírni utána.

 

Fajok azonban vannak. Emberi közösségek is vannak. Ami azt jelenti, hogy mégiscsak kialakultak azok az egyéni viselkedési parancsok, amelyek ezek fennmaradását biztosítják. Melyek ezek? Vegyük az emberi közösségeket, és induljunk ki a „szentháromságodból”:

 

1,) A megszerzett tudás és anyagi javak átörökíthetősége.
2,) A szolidaritás.
3,) Az empátia.

Szerintem is mindhárom követelményre szükség van. Az elsőből ugyan az anyagi javak átörökíthetőségét elhagynám, de a megszerzett tudásét semmiképp. Ez utóbbit ugyanis, mint  konzervatizmust értelmezem, azaz mint a már biztos működőképesség ismeretét. A járt út biztonságát a járatlan kockázatával szemben. A másik kettő még ennyi értelmezést sem igényel. Mert magától értetődőek. De az alapvető dilemmánkat nem oldják meg. Ugyanis nem az a probléma, hogy e követelmények fontosságát bárki is kétségbe vonná (bár persze ilyenek is akadnak), hanem hogy az antitéziseikre is szükség van az egészséges társadalmakban. Csak a te követelményeidet szem elött tartva (az utóbbiak nélkül), a racionális egyéni viselkedés a közösségi források leszívását preferálja a közösségi források létrehozása helyett. Ez pedig a közösség életképtelenségéhez vezet, azaz kontraproduktív. E szempontot te is érinted a következő bekezdésedben, amikor azt írod, hogy :

 

„A három feltétel egymáshoz való viszonya azonban koronként és helyenként változhat, mégpedig az életkörülmények függvényében. Minél fejlettebb valamely társadalom, annál inkább előtérbe kerül az első pont szerepe, minél veszélyeztetettebb, annál inkább rászorul a szolidaritásra, a homogenitás mértéke pedig a társadalom empátiaigényét határozza meg.”

Most eltekintve attól, hogy az egymáshoz való viszonyuk szvsz indifferens, abban maximálisan egyetértünk, hogy a körülményektől függően az egyes követelményeid optimuma eltérő. Erre az optimumra kell beállni. Mégpedig úgy, hogy nincs mód  mesterségesen beállítani, mint mondjuk egy termosztátot. Hanem csak úgy, ha biztosítódik a közösségi és egyéni szempontok DINAMIKUS egymásra hathatósága. Ha a járt útról senki sem tér le, akkor nincs fejlődés (sem alkalmazkodás a változó körülményekhez), de ha egyesek állandóan új normákat kívánnak bevezetni, azzal frankón szétverhető a működőképesség. Ezért a társadalom megszabhatja, hogy mennyi devianciát tolerál, azon túl szankcionálhatja, sőt akár ki is vetheti magából a deviánsokat. De fordítva is igaz. Ha a társadalom nem tolerálja az újat, akkor az egyén kiléphet a közösségből (szarhat rá mi lesz vele, jogosan). Bármelyik tendencia is válik túlsúlyossá, egyre többen lesznek akiknek ez kényelmetlen, akiknek ez hátrányos, és ezért elmozdulnak a másik irányba. Ezzel megindul a közösség felbomlása. Amennyiben ez mindkét oldalnak káros, akkor az egészséges társadalmakban a túlsúlyossá vált tendencia lefékeződik. A rosszul működőkben erre nincs garancia. Hasonlóan mint a szervezetünkben. A sejtjeink folyamatos osztódásra vannak programozva, aminek mértékét a többi sejttől kapott információ szabályozza. Mármint az egészséges szervezetben. Ahol azonban ez a kontrol nem működik, ott a sejtek szaporodása rákos burjánzásba megy át, ami aztán felfalja a szervezetet.

 

A sikeres társadalmakban a fenti dinamika a másik 2 követelményednél is hasonlóan működik, így állítva be a szolidaritás és a versengés, illetve az empátia és az önérvényesítés végpontjai közötti optimumot. A lényeg tehát az ellentétes irányzatok dinamikus egymásra hathatósága. A természetben ez radikálisan oldódik meg.. Az Úr amikor megteremtette a világunkat ökoszisztémában gondolkodott. Az pedig rövid úton helyre teszi a nem jól reagáló populációkat pusztán azáltal, hogy a sikereseket díjazva hátrányba szorulnak a sikertelenek. Az emberi társadalmakban ez nem megy ilyen magától értetődően. Persze ne legyünk igazságtalanok magunkkal. Az Úrnak könnyű dolga van, neki mit se számít, ha a korrekciók 1-2 millió évig tartanak. Nekünk azonban nem ártana valami gyorsabb mechanizmus. Van-e ilyen egyáltalán?

 

Van bizony. És bizony közismert. Úgy hívják: demokrácia. A jól működő, gyorsan fejlődő közösségek sajátja. Minél fejlettebb formában valósul meg, annál inkább domesztikálja a természet ökoszisztéma modelljét. Ez úgy érhető el, ha a demokrácia-autokrácia tengelyen olyan döntéshozatali és visszacsatolási mechanizmus alakul ki, amelybe a közösség tagjai a közösségi léthez való hozzájárulásuk arányában kapcsolódhatnak be. Azon kell lennünk, hogy ez minél inkább így legyen.

 

Összegezve az elmondottakat: A prosperáló közösségekben mindhárom követelményednek jelen kell lenniük. De az ellentétpárjukkal dinamikus kölcsönhatásban. Ami

 

-  a ragaszkodás a beválthoz  ill. az újak kipróbálásának (konzervatizmus vs liberalizmus),

-. a szolidaritásnak és a versengésnek,

- valamint az empátiának és az önérvényesítésnek

 

a szimbiózisában valósul meg. Leghatékonyabban a demokrácia szabályai szerint. Anélkül meg elég keservesen.

 

 

Előzmény:
zividivi Creative Commons License 2006-12-18 01:23:42 325
Nem tartom valószínűnek, hogy a kérdést ideológiai alapon valaha is el lehet dönteni. Filozófia mentén talán könnyebb.

Felajánlom átgondolásra többéves kutatómunkám eddig elért eredményét, kivonatosan. Elvetitek, vagy elgondolkodtok rajta, a ti dolgotok. Az élet még nem igazolta felvetésem létjogosultságát, de nem is cáfolta meg.

Kiindulási alapnak a nagybetűs életet vettem, és ehhez igazítottam a jelenségek vizsgálatát, abból a meggondolásból, hogy a teljes bioszférát az életparancs vezérli, és ez a parancs minden más parancsot felülír.

A biológiából jólismert ön- és fajvédelem az emberre is kötelező. Ez alól kibújni senki sem képes. A humánszféra számára megadatott, hogy az életminőséget is akceptálja, de élet és életminőség között is prioritást kap az élet. Az életminőség csak akkor játszhat szerepet, ha az életet nem fenyegeti veszély.

Rétérve a felvetett kérdésre, az élőlények társulása ismert jelenség mind a növényi, min pedig az állatvilágból. Az emberi faj is társas lény. (Aki nem hiszi, járjon utána!) A bioszféra valamennyi társulása az életet védelmére és fenntartására keletkezett. Más okát eddig nem találtam. A humántársadalom sem kivétel ez alól, csupán jóval bonyolultabb a többi szerveződésnél, hiszen az értelem is szerepet játszik benne.

A természetes módon kialakult humánközösségeknél három alapfeltételt találtam, ami hosszútávon (tehát generációkon át) képes összetartani a társadalom egyedeit:
1,) A megszerzett tudás és anyagi javak átörökíthetősége.
2,) A szolidaritás.
3,) Az empátia.

A sorrend lényegtelen, mert mindhárom feltétel egyidejű megléte szükséges ahhoz, hogy a humán társadalom funkcionálni tudjon. Az első feltétel csak az emberi közösségekre vonatkozik, a többi kettő ösztönként a többi fajnál is szerepet játszik. (Jobb híján e három alapfeltételt „szentháromságnak” szoktam baráti körömben nevezni, de ők nem értik félre)

A három feltétel egymáshoz való viszonya azonban koronként és helyenként változhat, mégpedig az életkörülmények függvényében. Minél fejlettebb valamely társadalom, annál inkább előtérbe kerül az első pont szerepe, minél veszélyeztetettebb, annál inkább rászorul a szolidaritásra, a homogenitás mértéke pedig a társadalom empátiaigényét határozza meg.

A felsorolt feltételeknek nem okvetlen van tudatában minden társadalom, reakcióiból azonban azonnal kimutatható, amint a társadalom életében, vagy életminőségében változás áll be.

Már a legkisebb, vagy legprimitívebb közösségeknél is megfigyelhető a hierarchia. Ismereteim szerint ez szükséges a társadalom működtetéséhez, de nem feltétele a társadalom szerveződésének. Célszerű is lenne a társadalomszerveződés feltételeit a társadalmi hierarchiától elválasztani, de az ideológiák mentén ez szinte lehetetlennek tűnik. Ugyanis az első alapfunkciója, a második pedig működtető funkciója a társadalomnak, de az ideológiák nem veszik figyelembe a különbséget.

Hierarchikus berendezkedés és a társadalom fejlődése között általában fáziseltolódást tapasztalhatunk, de ez nem azt jelenti, hogy a hierarchikus viszonyok megváltoztatása egymagában képes helyreállítani a társadalom által megkívánt harmóniát az empátia, szolidaritás és az örökölhetőség (hagyomány) között.

Ha valaki észreveszi, hogy modern korunk fő ideológiái sorra valamelyik alapfeltétel megerősítésének társadalmi igényéből keletkeztek, akkor ideológiai nevükön is megnevezhetjük a szervező alapokat:

1,) Nacionalizmus
2,) Kommunizmus
3,) Liberalizmus.

Ezek az „izmusok” kutatásaim szerint kimutathatóan abban különböznek az örökíthetőség, szolidaritás és empátia „szent” hármasától, hogy a másik kettőt ellenséges jelenségnek vélik, holott csupán a hierarchikus fáziseltolódás akadályozza érvényesülésüket.

Még nem született meg az az ideológia, amelyik egyformán tiszteletben fogja tartani mindhárom alapelvet, és csupán maximális kiegyensúlyozásukra törekszik. Az ideológiák egymáshoz való ellenséges hozzáállásukkal rendre bomlasztanak, vagy méginkább felbomlasztanak minden humánközösséget.

Örökíthetőség alatt értek minden tudást, tapasztalatot, materiális javakat, életformát, életvitelt, kulturális sajátosságot, amit csak valamely társadalom az idők folyamán felhalmozott magának, azok összes változatával együtt! Vagyis mindent, ami valamelyik humánközösség sajátja, sajátossága. Tudom, erre fognak megrémülni azok, akik valamelyik „izmusban” vélik megtalálni az élet harmóniáját. Szerintem nem kell ettől megijedni. Az általam „szentháromság”-nak nevezett társadalmi szervezőerő ugyanis eleven, minden változásra képes tulajdonság, míg az „izmusok”, az ideologikus rendezőelvek változásra képtelen, merev dogmák.

Mint ahogyan az egyének között is eltérő lehet egyes érési szakasz, úgy társadalmak érettségi foka is lehet különböző. Empátia és türelem kell ahhoz, hogy bevárjuk a lemaradottakat, jó példával járva előttük.







Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!