Kedves Galqadio!
Érdekelne, hogy milyen lényegesebb különbség a szunnita és a síita irányzat között?
Nem teológiailag, mert annak utána tudok nézni, hanem pl. életvitelben, temperamentumban, gondolkodásmódban, kultúrában van-e érzékelhető, megfogható különbség?
Őszintén szólva én alapvető, nem teológiai jelegű különbséget nem nagyon látok szunnik és shiiták között. (Ha már itt tartunk, a fldrajzi különbségek sokkal lényegesebbek).
Bár nem temperamentumhoz tartozik, de talán általános jelenségként lehetne megfogalmazni, hogy a shiizmusban gyakorlatilag területtől függetlenül - nagyon erős az elnyomottságtudat, az üldöztetéstudat, és a mártírtudat.
Ennek persze a részben történeti okai vannak, azonban magát a shiita teológiát, filozófiát és világlátást is eléggé áthatja. Olyan területeken is, (pl. Perzsiában) ahol a shia már 600 éve államvallás, szóval túl nagy elnyomottságról nem beszélhetünk.
Más részről viszont az arab térségekben ez mai napig élő tapasztalat, sőt a jelenlegi iraki válság számos jelensége is ennek köszönhető.
Itt gyakorlatilag arról van szó, hogy Irakban mint az arab civilizáció központjában a történelem folyamán folyamatosan szunnita elit volt hatalmon, függetlenül attól, hogy a demográfiai viszonyok hogyan alakultak.
Szaddam (bár amikor hatalomra került éppen nagy cucilista volt) természetes módon támaszkodott a szunni klánok támogatására, ilyen módon a korábbi hagyomány folytatója volt. (bár idejében a szunni/shiita nem annyira vallási, hanem inkább nacionalista szempontból volt érdekes.
Hasonlóan,mint Indiában, ahol a konfliktus ateista "muszlimok" és szintén ateista "hinduk" között zajlott)
Talán könnyebben megérthető a felfordulás, ha figyelembe vesszük, hogy Szaddam megdöntése, és a shiiták képbehozása egy, az iszlám kezdetétől meglévő 1400 éves hatalmi viszonyrendszert borított fel.
A shiiták 1400 év után most először kerültek "korlátlanul" (tehát nem valamely szunni vezető beosztottjaként) pozícióba. Természetesen ennek minden frusztrációjával együtt.
A szunni törzsek szintén új helyztbe kerültek, hiszen most először szorultak ki a hatalmi pozíciókból. ennek minden frusztrációjával együtt.
Nem véletlen, hogy a vallásellenes diktátorból a körülmények miatt így válik egyre hangsúlyosabbá a szunnita vezető jelleg. (a szunniknak pozitív jelleggel, a shiitáknak negatívval)
Ráadásul kivégzésének módja és ideje... asszem erre mondják, hogy több, mint bűn... hiba. gyakorlatilag egy tökéletesen felépített szinpadi mártíriumot láthattunk. (amit éppen Szaddam ellenségei építettek fel.)
Hogy érthetőbb legyen. Szaddamot éppen az iszlám legszentebb ünnepén az Eid al Adha első napján végezték ki. - hogy érthető legyen... mondjuk kivégzés dec. 24-én szent este.
Sőt! Az Eid al Adha az "áldozat" (Ábrahám és iszmail áldozata) és Isten kegyelmének az ünnepe... Innen már nem kell túl nagy fantázia a párhuzamhoz. Az ádozat ünnepén végzik ki az Istenért meghaló "áldozatot" a mártírt.
De a kivégzők még ennél is tovább mentek. Felvették videóra a kivégzést, és a kivégzők a kiabálással, láthatóan ideges hangoskodással szinte kifejezetten statisztáltak ahhoz, hogy Szaddam eljátszhassa utolsó nagy alakítását.
A nyugodtan, Koránt mormolva, utolsó nagy beszéddel búcsúzó, a kivégzőinél láthatóan nyugodtabb, őket egy mondattal "elintéző mártír mellett mintegy kontrasztot képztek az álarcos, ideges agresszív és hangoskodó kivégzők...
Basszus, ha ikon akartak volna faragni "Szent Szaddámnak", akkor sem tudták volna jobban intézni a dolgot. |