Keresés

Látom hogy jó régi a hozzászólás, de Alíz még jár erre, a téma is aktuális..

Én ugyanis szeretek bevásárolni karácsonykor, és a bevásárlásaim mögtt kizárólag a szeretet és az adnivágyás van.

A gyerekeknek én is szeretek vásárolni, kicsi varázslatot vinni az életükbe (nyuszi, fogtündér, Télapó, stb), és megadni azt, amire vágynak. De felnőttként nem nagyon vágyom az ajándékozásra. Nekem kész kínszenvedés hogy másoknak ajándékokat találjak ki - és őszintén szólva én sem nagyon vágyom arra, hogy kapjak valamit a távoli rokonoktól, barátnőktől. Mindenkire nem tudok annyit költeni, kis apró vackok meg csak  pénzköltés.. Viszont mivel sokan ilyenkor veszik ki a szabadságukat, így többet lehetnénk együtt, de vannak akiknek ez kész rémálom, hogy jaj ez is jön hozzánk, na venni kell neki valami vackot, mert ő is hoz....

Van egy barátnőm, aki ugyanígy gondolkodik ahogy én. Egyik Karácsonykor megbeszéltünk, hogy összejövünk az ünnepek alatt, de nem veszünk egymásnak ajándékot. És jól éreztük magunkat! Nem volt előtte rohanás, kapkodás és fejtörés, hogy mi a fenét vegyek, vajon milyen értékben kapok, nehogy alá- vagy fölélőjek árban.. Dumáltunk, sütiztünk, a gyerekek meg játszottak.

Elmondta, hogy egyik évben olyan kellemetlen volt mert egy barátnője erőltette a közös ajándékozást, ő vett pár illatgyertyát, viszont  cserébe valamilyen drága háztartási gépet kapott. Szóval ha nem kölcsönös az ajándékozási vágy, akkor nem az sül ki belőle ami a lényeg.

Attól hogy te szeretsz boltokban nézelődni, tervezgetni meg ajándéklistát írni, más nem biztos hogy szereti. És ez nem azt jelenti, hogy ne kedvelném azokat az embereket akik közel állnak hozzám. Sőt, van olyan rokon, akivel ilyenkor tudnánk nyugodtan leülni családostúl. Imádom őket, tök jó fejek (egy lábfájást is úgy tudnak előadni, mint egy stand up comedy est, fetrengek a röhögéstől) és sajnálom hogy év közben mindenki rohan és kevesebb időnk van egymásra.

De ilyenkor karácsonykor ez a kötelező ajándékozás elveszi a találkozás örömét, mert előtte rohanni kell, hogy valamit találjak nekik, nyomorgás, stb.

Szóval semmi bajom azzal, ha két olyan ember talál egymásra, aki szeret egymásnak örömöt okozni az ajándékokkal. Viszont nekem azt nem veszi be a gyomrom, ha az egyik bele van kényszerítve egy olyan helyzetbe, amiben nem érzi jól magát.

És a házastársak között is kell lenni egy napnak, amikor kizárólag azzal törődünk, hogy uygan mit is szeretne a másik, minek örülne  alegjobban?

Szerintem nem csak egy napnak.... De ha már egy nap, az akár lehet a szülinap is.

Mivel te vagy a második, aki marylou-val óhajt azonosítani, ezennel megesküszöm, hogy nem én vagyok! Remélem, elhiszed, ha nem, kénytelen vagy kísérni a munkásságomat! :-)

(És utánanézek ennek a marylounak, mert ha jól veszem ki, nem egy nagy dicsőség vele egy tálból cseresznyézni!)

Szóval: nem az ajándékozás ellen van persze kifogásom, sokkal inkább a hajsza iránt, ami elkezd folyni most már november közepén, csilli-villi az egész város, reklámhegyek, hülye giccsek, az utcánkban rettenetes fénydíszek felszerelésének versenye indul, mértéktelen költés, zabálás, ivászat.

A munkahelyemen vannak, akik már az egész karácsonyi dizájnt lecserélik évente (díszek, étkészlet!!!, poharak, abroszok, terítők, függönyök, stb.), a karácsonyfa évenkénti díszváltása már szinte természetes.

Ehhez képest én most azon túráztatom az agyam, hogy hogyan mentsem meg az örökölt, 1926-ban nászajándékba készült 12 személyessé nyitható étkezőasztalhoz a hozzápasszoló karácsonyi abroszt, amit lehet, hogy eme kollégák kidobnának.

Ajándékozni persze jó dolog, de horribilis összegeket rákölteni is az?

Hello,

kérlek legeslegelőször biztosíts róla, hogy te nem marylou valamely ezredik pótnickje vagy... tegyük fel hogy nem, de ha igen átok reád ezer évig bazdmeg.

Ez a "bensőséges pénz nélküli avagy vásárolunk mit az őrültek " problema már nem újkeletű, mióta olyan 20 évemet megértem (most töltöttem be az 58.-at) már ezen szarozik az fél világ.

Nos én elmondom, hoyg mi az én felfogásom.

Én ugyanis szeretek bevásárolni karácsonykor, és a bevásárlásaim mögtt kizárólag a szeretet és az adnivágyás van.

Mert pl. a gyerekeknek kell az évben legalább egy nap, amikor úgy látszik, hogy minden vágyuk teljesül (persze, ha a szülők ezt bírják... de ha nem, akkor menetközben le lehet szelidíteni ezeket a vágyakat...) . És kell a szülőknek is egy nap egyszer az évben, amikor ők mindenhatónak érzik magukat, akik mindent meg tudnak adni a gyereküknek.

És a házastársak között is kell lenni egy napnak, amikor kizárólag azzal törődünk, hogy uygan mit is szeretne a másik, minek örülne  alegjobban? És igyekszünk ezt megszerezni, gyüjteni rá stb.  És a rokonoknál st is ugyanez a helyzet... kell egy nap, amikor valaki arra készül, hogy hogyan okozhatna a másiknak örömet akár úgy is, hogy pénzet ad ki rá jujj borzasztó!!!  Útálom a kifejezetten anyagi gondolkodást, de legalább úgy viszolygok attól, hogy jaj semmi pénz csak sok szeretet - ilyenkor legszivesebben egy jót köpnék nyílt szinen, mert ez annyira de annyira képmutatás, hoyg ezt az én ygomrom nem bírja bevenni!

(Persze amit írok azt csak azokra a családokra értem, akik ezt anyagilag meg tudják engedni maguknak, de akik nem ill. egyáltalán nem, azok úgysem neteznek....)

Többé-kevésbé leírtam a topicnyitóban, hogy mit nem tartok lényegesnek.

A lényeg a bensőséges, otthoni együttlét lenne szerintem, és nem a csiricsáré, utcára kihordott, ablakba kirakott, bejárati ajtóhoz drótozott giccsparádé. Például.