|
|
|
|
 |
Galgadio
2006-12-01 12:05:26
|
195
|
Későbbi keresztény legendák szerint a Brit-szigetek első keresztény templomát Gastonburyben építette Arimáthiai (Szent) József, aki a Biblia szerint Jézus számára a sírboltot adományozta, ill. keresztény legendák szerint a megfeszített Krisztus vérét egy keheylben fölfogta.
Egyes legendák még azt is tudni vélik, hogy Arimáthiai József és követői Kr. u. 50 körül szálltak partra Gastonbury környékén, de a régészek egyenlőre nem erősítették meg, hogy Britanniában ilyen korai keresztény templom lett volna. |
|
A hozzászólás:
 |
tündi-bündi
2006-12-01 11:20:13
|
194
|
| Maga Glastonbury a primordiális tradíció egyik centruma volt, amit egyfajta hatalmas csillag-templom nyomainak jelenléte bizonyítani látszik, melyet a csillagképet ábrázoló, a földön körben elhelyezett gigantikus képekből álló alaprajz határoz meg: ebben próbálták látni még a Kerekasztal mintáját is. |
|
Előzmény:
 |
tündi-bündi
2006-12-01 08:36:14
|
193
|
| Glastonbury volt a kereszténység terjesztésének fő központja Angliában, és ahhoz, hogy erre a presztízsre szert tegyen, krisztianizált formában magába próbálta olvasztani a korábbi észak-kelta hagyományokat, sőt magáénak követelte az ősi Avallon jelentését is. Glastoniát, vagyis Glaston-buryt korábban ygnis gutrin-nak hívták; ygnis bretonul szigetet jelent, gutrin pedig üveget... |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|