Keresés

Részletes keresés

miszega Creative Commons License 2006-11-06 14:40:43 284

 

hát éppen hogy a szakosodás lenne fontosabb, inkább egy területen legyen nagyon jó, minhogy mindenben

 

egyébként nincs olyan aki szakosodás mellett is, ne érdeklődne magánszorgalomból , úgyhogy ez a megállapításod nem stimmel

 

amúgy se kell aggódni, hmm

hiszen mint többször írtam, 2:1 arányban nem szakos órákat kell teljesíteni

 

meg van heti átlag 20 óra, ha nem vagy fizetős egy bukás és rögtön fizetős vagy

ami könnyű, hiszen az oktatók között még egy se találtatott akit érdekelt volna hogy van énnekem más 10 tárgyam is, amire készülnöm kell

és annyi elolvasandó anyagot ír fel, ami önnmagában egy félévnyi

és hogy egy órára nem 20-na hanem 50-en vagyunk

szegeden pl az is jó, hogy a töriórákon más szakosok tömörülnek, mert kell a kredit

a törisek meg nem jutnak be töriórára

 

amúgy finanszírozáshoz

 

egy töris évi költsége esetleg van 200 / év

 

azonban az egyetemeken átlagosan egy hallgató költsége fél milla

 

pl ha 1000 000-ba kerül a képzése, ebből a hallgató 400-at fizet ki

a fizetősek a bölcsészkarosokat kivéve felét se fizetik ki a képzési költségnek

 

a hiányt kivetik a többire is= egyetemi pénzügyi gondok

 

amit pedig valahonnan ki kell fizetni

 

szerintem akkor legyen, hogy mindenki fizesse ki utólag a teljes képzési költséget!!

egy se fog belerokkanni, ha normális osztásban kell visszafizetni

 

egyébként meg marhaság, hogy annyi jó eszű jár felsősbe, a helyett hogy szakmát tanulna!!

simán bevennék azt az anyagot, utána sokkal jobb fizetős munkához juthatnának

csak a munka-munkás az szarszerű egyénként jelenik meg

 

holott pl csőszerelő komám tavaly 10 millió tiszta bevételt könyvelt el, csalás nélkül

és az ilyen munkák azok amelyek pl az egész UNIÓ-ban is hiányszakmák

 

 

igen7 Creative Commons License 2006-11-06 14:11:52 281
ja, még egy dolog: az hogy a tananyagot az adott tanár hogy adja elő (a romsicsos példára utalnék), az független a tananyagtól. általános anyagot is lehet érdekesen avagy unalmasan előadni.
A hozzászólás:
igen7 Creative Commons License 2006-11-06 13:58:49 280
szerintem ezen a vitán már végigmenünk egyszer :)

az nem középiskolás szint ha egy előadásnak van eleje és vége és átfogó ismereteket ad. az a középiskolás szint, hogy a tanár kérdezget és csinálj házifeladatot.
tetszik vagy nem tetszik, az egyetemi képzésnek az a feladata, hogy egy adott tudásanyagra megtanítson. ameddig 200 embert vesznek fel a szakra, vagy akár csak 50-et, addig az nem elitképző. az a feladata hogy a felvett 200 avagy 50 embert az átlagosnál lényegesen nagyobb tudással lássa el a történelem tárgykörében. ebbe szvsz az beletartozik, hogy ismerd Athén történetét mondjuk Drakóntól II. Philipposzig, az viszont nem, hogy a görög buzik helyzete milyen volt. Az, hogy téged a korszak nem érdekel, az irreleváns. nem újkor, hanem történelem szakról van szó. ha a matematikában valakit nem érdekel az analízis és utálja is, az sem érdekel senkit: meg kell tanulni, el kell végezni, pont. a történelemben viszont előfordul oktatói szinten is, hogy az illető nem ért semmi máshoz a saját korszakán kívül! na ez a nonszensz!

amiről te beszélsz, hoyg elmélyedj a saját szakterületedben, az a doktori iskola feladata hogy ezt biztosítsa. az egyetemi történelem szaké nem ez, ott ugyanis nem kizárólag kutatókat képeznek. ha majd országosan összesen évente 50 embert vesznek fel történész (a történelem tanárokat nem számítom bele) képzésre, akkor _talán_ megengedhető az hogy a korszakokról ne adjanak átfogó képzést, mert mindeki magától megtanulja. addig nem.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!