|
|
 |
ftonyo
2006-10-17 17:31:10
|
16
|
Azt érte retorzió, akinek volt vaj a füle mögött, és ehhez hülye volt elpucolni, amig lehetett.
MUSZ-keretlegényt igazoltak 45-ben úgy, hogy 5 zsidaja igazolta, hogy velük nagyon-nagyon emberséges volt a törm. úr.
Sőt, azt is kideriteték e derék kerettagról, h 1919-ben még vöröskatona is volt. :-)
És ezért kapott szép plecsnit 1959-ben a 40. évfordulón. :-))
(Nota bene: mivel pl. 19-ben a falusi csendőrkirendeltségeket központi utasitásra vörösőrségekké szervezték át, nem is volt bonyolult dolog ilyen alibit kitalálni. .-) )
Nemrég volt az Aranysasban egy életútinterjú egy olyan pilótával, aki Ju-87-esen és Fw-190-en repült a 2. vh-ban, több igazolt légi győzelmet is elért. Ennek ellenére 45 után is maradthatott katona, repült Il-10-.en, Il-28-ason, Li-2-esen végül Mi-1-es helo pilotaként ment nyugdijba.
Szentgyörgyi Dezső is nyugodtan lehetett közforgalmi Malév-pilóta a kötelező börtöngyakorlata után, nem lőtték a Dunába.
Aki a leg vészterhesebb időkben - 1948 és 1953 között és 1956 oktüberében - nem "ugrált", nem volt Magyar Közösség tag, nem volt Forradalmi bizottsági tag, nem járkált össze népellenes bűnökért elitélt volt kollégáival, jó eséllyel pályázhatott rá, hegy az álamhatalom békén hagyja.
Sok ilyen ember aktáját olvastam, ahol a BM-ers ráitrta, hogy érdektelen személy. |
|
A hozzászólás:
 |
showtimes
2006-10-17 07:37:48
|
13
|
A 89 utáni váltásra igaz a megállapítás, a 48-50 közöttire nem, igen nagy tisztogatás folyt minden fegyveres testületnél. Szép számmal végeztek is ki közülük, még rendőröket, csendőröket is. Egyik idősebb barátom apja fiatal, falusi csendőr volt és nem diszidált 44-45-ben. Nos, neki egészen más véleménye lenne, ha még élne a tovább dolgozásról. Azt nem tudom az '50-es éveket hogyan vészelte át, nem beszéltek róla. Tudod, soha, sehol, senkinek... Amit tudok: nyugdíjazásáig csak fizikai munkásként dolgozhatott, s még a 60-as években is csengőfrászban éltek.
"Volt VKF/2 és Gestapo ügynökök vedlettek át III/3-assá." - a VKF ügynökökkel dolgozott, a III/3 meg spiclikkel. A kettő nem azonos. Ahogy a nemzetbiztonság és a totalitárius, mindenkiről mindent tudni akaró belbiztonság sem. De ez már nem ebbe a topicba való, hanem a kém-gamebe. |
|
Előzmény:
 |
ftonyo
2006-10-17 02:51:06
|
11
|
showtimes!
Nem fogod elhinni - és Te sem István - Mo. nem volt a Szovjetunió!
Alsóbb beosztású tissztek, tiszthelyettesek tömege szolgálta végig arákosi és a kádár érát, és vonult nyugállományba ezredesként.
Ja, ők nem verik magukat, h őket üldözték. ezért nem hallasz róluk. .-) Meg ma már éppen "bűn", ha vki épp 45-89 közöt volt a"komcsikkatonája".
Azok rendőrök, akikről irtam, azok biz 60-as években kezdték a szakmát. Pech. Ugye?
Újszászy sorsáról biztosat nem tudni - de azt igen, hogy kiadta a VKF/2. hálózatát az ÁVO-nak.
Volt VKF/2 és Gestapo ügynökök vedlettek át III/3-assá.
89 után is csak aa legexponáltabb komcsikat dobták ki a nemzetbiztonságtól, az összes "régi káder" most is ott ül a régi heylén. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|