Diodórosz:
„Mürina, az amazónok királynője, úgy mondják, harmincezer gyalogos és húszezer lovas nőből álló sereget gyűjtött, akik főként a lovas gyakorlatokra fordítottak nagy figyelmet, ezeknek a háborúban való hasznossága miatt. Védőfegyverként kígyóbőröket hordtak, mert Libüában óriás hüllők [krokodilok?] tenyésznek. Támadó fegyverük a lándzsa, a dárda és az íj volt. Ez utóbbival szerfölött ügyesen bántak, nemcsak támadásban, hanem azok visszaverésénél is, akik őket menekülés közben űzőbe vették. Miután betörtek az atlantisziak területére, először Kerné lakóit verték meg nyílt csatában, majd a menekülőket egészen a város faláig üldözték. Azután hatalmukba kerítették a várost, és megkínozták foglyaikat, hogy a szomszédos népekben rémületet keltsenek. Minden felnőtt férfit megöltek, az asszonyokat és a gyerekeket rabszolgaságba hurcolták, a várost pedig lerombolták. A kernéiek balsorsának híre az egész vidéken elterjedt, és olyan rémületbe ejtette a többi atlantisziakat, hogy valamennyien átadták városaikat, és megígérték, hogy azt fogják tenni, amit parancsolnak nekik. Mürina királynő kegyesen bánt velük, biztosította őket barátságáról, és a lerombolt város helyén újat alapított, melynek saját nevét adta, majd azokkal a bennszülött foglyokkal népesítette be, akik ott akartak maradni.
Ezután az atlantisziak pompás ajándékokat adtak neki, és nyilvános megtiszteltetésekben részesítették; ő pedig elfogadta jóindulatuk eme jeleit, és megígérte, hogy megvédelmezi őket. Mivel az atlantisziakat gyakran megtámadták a szomszédságukban élő gorgók, akik minden időkben ellenségeik voltak, Mürina királynő az atlantisziak kérésére a gorgók ellen indult. A gorgók csatába szálltak vele, a harc elkeseredett volt, de végül az amazonok győztek, ellenségeik közül számosat megöltek, és nem kevesebb, mint háromezer foglyot ejtettek. A többiek az erdőkbe menekültek, ezért Mürina felgyújtatta azokat, hogy ezt a népet teljesen megsemmisítse. Mivel ez a terve nem sikerült, visszavonult országuk határára.
Az amazonok, sikerüktől büszkeséggel eltelve, egyik éjjel elhanyagolták az őrszolgálatot. Az elfogott gorgók elragadták lándzsáikat, és sokat lemészároltak közülük, de az amazonok hamarosan bekerítették, és túlerejükkel legyűrték őket, majd a heves ellenállást leküzdve valamennyiüket megölték. Mürina megölt társnői holttestét három máglyán égettette el, aztán három nagy sírhalmot emeltetett nekik, amelyeket mind a mai napig az amazonok sírhalmának neveznek. A gorgókat, akik a rákövetkező időkben újra elszaporodtak, később Perszeusz, Zeusz fia támadta meg; királynőjük akkor Medusza volt. Később aztán a gorgókat, akárcsak az amazonok nemzetségét, Héraklész irtotta ki. Nem tudta ugyanis eltűrni, hogy annyi sok jótétemény után, amivel az emberi nemet elhalmozta, fennmaradjon egy olyan nemzet, amelyet nők kormányoznak. A Tritón-tó pedig, állítólag, egy földrengés következtében eltűnt, mivel partjai az óceánba dőltek és összeomlottak.
Mürlna időközben, amint beszélik, átvonult Libüa nagy részén, és Egyiptomban barátsági szövetségre lépett Hórosszal, Iszisz fiával, aki akkor az ország királyaként uralkodott. Ezután háborút viselt az arabok ellek, sokat megölt közülük, és meghódította Szíriát. Amikor azonban a kilikiaiak ajándékokkal járultak elébe, fogadkozván, hogy mindent megtesznek, amit csak parancsol nekik, azokat, akik saját jószántukból kezére adták magukat, szabadon bocsátotta, és minden szolgaságtól mentesnek nyilvánította. Állítólag innen ered, hogy ezeket mind a mai napig »szabad« kilikiaiaknak nevezik.
Ezután a Taurosz hegység harcias bátorságukról ismert népei ellen indított háborút, keresztülvonulva Nagy-Phrügián a tengerig. Amikor aztán a tengerpart országait egymás után meghódította, hadjáratainak határául a Kaikosz folyót tűzte ki. A harcban elnyert országban kiválasztotta azokat a helyeket, amelyek új városok alapítására alkalmasak voltak, és többet fel is építtetett közülük.
Ezek közül a városok közül egyeseket saját nevéről nevezett el, másoknak viszont legfőbb parancsnoknői, Kümé, Pitané, Priéné nevét adta. Ám ezek csak ama városok, melyeket a tengerparton emeltetett; még több várost alapított a belső területeken. A szigetek némelyikét is hatalma alá hajtotta, mindenekelőtt Leszboszt, ahol megalapította Mütiléné városát. Ezt nővére után nevezte el, aki szintén részt vett a hadjáratban.
Amikor ezután a többi szigetet is szerette volna uralma alá vonni, vihar lepte meg, és miután megmeneküléséért fogadalmat tett az Istenanyának, egy lakatlan szigetre vetődött.
Miután egyszer álmában megjelent előtte, szentként tisztelte az Anyaistennőt, oltárokat emeltetett, és pompás áldozatokat mutatott be neki. A szigetet pedig Szamothrakénak nevezte el, ami görög nyelvre lefordítva »szent sziget«-et jelent. Ezzel szemben egyes történetírók azt állítják, hogy a szigetet, melyet addig Számosznak neveztek, az ott egy időben letelepült thrákok után nevezték el Szamothrakénak.
A mítosz azt is elbeszéli, hogy miután az amazonok visszavonultak a szárazulatra, az Istenanya, aki kedvét lelte a szigetben, sokakkal, egyebek közt saját fiaival, az úgynevezett korübászokkal együtt maga is a szigeten telepedett le; misztériumokat vezetett be, melyeket ma is megünnepelnek, és a szent területet menedékhellyé tette. Ugyanebben az időben történt állítólag, hogy a thrák Mopszosz, aki Lükurgosz thrák király elől menekült, a száműzöttek seregével együtt betört az amazonok földjére. Amikor sor került a csatára, Mopszosz serege diadalmaskodott, Mürinát, az amazonok királynőjét pedig a többiek nagy részével együtt megölték. A thrákok továbbra is sikeresen hadakoztak, ezért végül az amazonok visszavonultak Libüába.” |
