Keresés

Takács Levente: Karthágó, Numidia és a mezőgazdaság

"Karthagó nemcsak a felemelkedő Róma ellen vívott három háborújával írta be magát az ókori történelembe, hanem a Földközi-tenger mendencéjében szerteágazó kereskedelmi kapcsolataival, az afrikai szárazföldön és Szicília szigetén űzött virágzó mezőgazdasági tevékenységével is. A libyai törzsek gazdálkodásáról viszonylag bőven tudósítanak az ókori források, s ezt Homérosztól Hérodotoszon át Vergiliusig¹ tiszta nomád gazdálkodásnak írják le, bár Hérodotosz megemlíti, hogy a nyugatabbra lakó törzsek letelepült életmódot folytatnak ... A második pun háborút követő időszakban mégis szinte egymást túllicitálva ajánlottak fel a karthagóiak és a numidák egyaránt jelentős mennyiségű gabonát a keleten harcoló római hadsereg élelmezésére. Kr. e. 200-ban a karthagóiak négyszázezer mérő búzát küldtek, a numidák kétszázezer mérő búzát és ugyanannyi árpát (Livius 31.19.2–4). Később Masszinissza segédcsapataival együtt kétszázezer mérő búzát küldött a Görögországban tartózkodó római sereghez (Livius 32.27.2). A III. Antiokhosz elleni háború elõestéjén, Kr. e. 191-ben a rómaiak által megrendelt gabonát mind a numidák, mind Karthagó ingyen ajánlották fel. Masszinissza 800 000 mérõ búzát és 550 000 mérő árpát, Karthagó pedig 1000 mérő búzát és 750 000 mérő árpát (Livius 36.3–4). A harmadik makedón háborúban a karthagóiak egymillió mérő búzát és ötszázezer mérő árpát, Masszinissza szintén egymillió mérő búzát, valamint segédcsapatokat akart küldeni (Livius 43.6.11–13).²

A felajánlások politikai hátterétől függetlenül úgy látszik, hogy Numidia ebben az időszakban gazdasági virágzást élt meg (Polübiosz 36.16), ami – még ha nagyobb erőfeszítések árán is – egyetlen gazdasági ágban, a mezőgazdaságban Karthagó lehetséges versenytársává tehette. Mit tudunk az északnyugat-afrikai terület mezőgazdaságáról, milyen forrásokból szerezhetünk további információkat?

Karthagó létalapját kereskedelmi tevékenysége mellett a mezőgazdaság

jelentette, ami egyfelől a hatalmas város lakosságának élelmiszer-fogyasztásának

kielégítését szolgálta, másfelől közvetlenül vagy közvetve, az ipari

feldolgozás közbeiktatásával, árut termelt. A pun mezőgazdaság termelési

tapasztalatai és birtokszervezési módszerei – a szicíliai és dél-itáliai görögökével

együtt – átkerültek a rómaiakhoz. A gyakorlati ismereteken kívül a

karthagóiak, a görögökhöz hasonlóan, elméleti munkásságukkal is befolyásolták

az elődeinél ismertebbé lett római mezőgazdasági irodalmat. Legismertebb

agronómusuk Mago, akiről meglehetősen keveset árulnak el forrásaink,

és 28 könyvből álló munkája is elveszett. Műve a pun irodalom

egyetlen olyan alkotása, amely iránt a hivatalos Róma érdeklődést mutatott.³

Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Cicero (A szónokról 1, 249) a mezőgazdaságot nem ismerőknek a meglévő görög, illetve római

feldolgozások ellenére is a karthagói Magót ajánlja figyelmébe. Columella

(1, 1, 13) pedig egyenesen a gazdálkodás atyjának nevezi a karthagói szerzőt.

A pun háborúk kora után mintegy ezer évvel a hispániai püspök, Isidorus a

mezőgazdaságnak szentelt 17. könyvében szintén megemlíti Magót és 28

könyvből álló művét, ami azért jelentős, mert a görög szerzők közül mindössze

Hésziodoszt és Démokritoszt sorolja fel.

Jelentőségét már a Kr. e. 2. században felismerte a többnyire földbirtokosokból

álló római politikai vezetõréteg. Az idősebb Plinius szerint a senatus

D. Silanusszal latinra fordíttatta Mago művét, annak ellenére, hogy már

rendelkezésére állt Cato munkája (Naturalis historia XVIII, 5, 22–23). Részben Pliniusnak ezen a közlésén alapul az a feltételezés, hogy Mago művének latinra fordítását a római arisztokrácia Cato-ellenes csoportjai kezdeményezték.⁴ Mago elismertségét mutatja az is, hogy a másik klasszikus nyelvre, görögre is lefordították (Columella 1, 1, 10; Varro 1, 1, 10). A Mago által közvetített ismeretanyag szervesen beépült a római mezõgazdasági

irodalomba,5 és egészen a Kr. u. 3. századig, Gargilius Martialis munkásságáig kimutatható közvetlen felhasználása.⁶

... Varro a mezőgazdaság másik ágazatánál, az állattenyésztésnél is támaszkodik afrikai előfutárára. A szarvasmarhák egészségére vonatkozóan (2, 5, 18) és a jószágtartás két fajtájával (pecus pascendum / genus agreste pastionum és villatica pastio) kapcsolatban (3, 2, 13) utal Magóra. Az állattenyésztés témakörébe, bár nem a valódi mezőgazdaság által alkalmazható eljárások közé, tartozik a bugonia leírása, vagyis a méhek születése elhullt ökrök gyomrából. Legismertebb leírása Vergilius Georgicájának negyedik énekében található. Könnyen meglehet, hogy ennek leírása

először a pun szerző művében tűnt fel, és innen merítettek a görög és római költők.¹⁴

Abból a több mint kéttucatnyi utalásból, amely Mago könyveire vonatkozik, mindössze egy foglalkozik a gabonafélékkel, helyesebben azok őrlésével (pistura; Naturalis historia 18, 23, 97–99). Az antik táplálkozás fő alapanyagát a különbözõ gabonaféleségek jelentették, ami meglepővé teheti ezt a „hiányosságot”. A megoldás kulcsát Mago munkássságának hagyományozási módja jelentheti. A római mezőgazdasági szakírók nem tartották fontosnak a gabonatermesztés jól ismert módszereinek, eljárásainak leírását.

Olvasóközönségük számára ebben a témában nem nyújthattak új információkat, hiszen a gabonatermesztésnek nagy hagyományai voltak Itáliában és nem is bizonyult olyan intenzív, innovációt igénylő ágazatnak, mint a gyümölcsösök.

A mezőgazdasági struktúra közelebbi meghatározásakor a karthagói állam méreteiből lehet kiindulni. A különböző becslések nagyjából 200 000 főre teszik a város lakosságát,¹⁵ jóllehet az ókori források ennek többszöröséről szólnak, aminek alapján Karthagó a Nyugat-Mediterráneum, illetve Afrika egyik legnagyobb városa lehetett. Ellátása nem mindennapi nehézséget jelentett a városi vezetésnek.

... A gabonaföldek kiváltképp a Bagradas folyó (a mai Medjerda) völgyében, Cirta és Theveste környékén voltak elterjedtek, amelyek talán karthagói alapítású városok lehettek.²³ A nagy területű gabonaföldeket és az olajfaültetvényeket részesbérlőkkel vagy rabszolgák felhasználásával műveltették meg ...

A földműves lakosság zöme ... az antik források szerint 300 vidéki

városban lakott ... A Karthagó legyőzése után létrehozott római provincia, Africa (a császárkorban Africa proconsularis) viszonylag magasfokú urbanizáltsága is ezeken az előzményeken nyugodott.25

A Kr. e. 2. századot megelőzően Északnyugat-Afrika csapadékban szegényebb

területeinek jelentős részét pásztorkodó törzsek lakták, amelyeket

etnikailag-nyelvileg a „berber” összefoglaló elnevezéssel illetnek. Az ókori

források többnyire „libyai”-nak nevezik ezeket a nomádizáló csoportokat,

törzseket. Egyes termékenyebb területeken (pl. a Medjerda folyó völgyében)

letelepülve vagy félnomád életmódot folytatva ezek a törzsek is bekapcsolódhattak

a gabonatermesztésbe és -értékesítésbe. Warmington feltételezi,

hogy ők termelték a karthagóiak által értékesített gabona jelentős részét is.²⁶

Úgy tűnik, hogy a karthagóiak gabonatermelésre ösztönözték azokat a népeket

vagy területeket, amelyek uralmuk alatt álltak.²⁷ Akár azért, hogy távoltartsák

őket az intenzív művelés egyéb formáitól, így akadályozva meg a

lehetséges konkurencia létrejöttét; akár azért, mert így akarta a karthagói állam

fenntartani a libyai törzsek gazdasági s egyben politikai függőségét. Talán

ezek közé tartoztak a numidák is, akik azonban – a tenger és a karthagóiak

közelségének köszönhetően – eljutottak az államalkotás szintjére, majd a

második pun háború eredményeképp sikerült megszabadulniuk a karthagóiak

politikai-gazdasági befolyásától.

... A Numidiából kivitt cikkek tulajdonképpen ugyanazok voltak, amiket Karthagó is exportált ..."

PDF

Diodórosz ezután előadja, hogyan hódították meg az amazonok Heszpera szigetét. Először az itteni városokat igázták le, ki­véve Méné (görögül: a Hold) városát, melyet szentnek tartottak. Ezután hadat viseltek a szomszédos törzsek ellen, és nagy várost alapítottak maguknak, melyet alakja után Kherszoné­szosznak (félszigetnek) neveztek el.

Innen már nagyobb vállalkozásokat is terveztek, uralmuk alá szándékozva vonni a lakott Föld nagy részét. Először az atlantisziak ellen vonultak, akiknek gazdag országában szintén sok város emelkedett.

Egyelőre álljon itt Diodórosz néhány sora a libüai amazónokról, később aztán majd folytatom a szicíliai történetíró fejtegetéseinek ismertetését:

„Ajánlatos volna most már az egykori libüai amazonokról is szólnunk. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy nem léteztek más amazonok, csak azok, akik Pontoszban, a Thermódónnál éltek; de igazából ez nem így van, mert a libüai amazonok sokkal régebbiek, és emlékezetes tetteket hajtottak végre. Ám nagyon jól tudjuk, hogy történetüket sokan különösnek és hihetetlennek fogják tartani. Mivel ezeknek az amazonoknak a nemzetsége már sok nemzedékkel a trójai háború előtt teljesen kipusztult, miközben a Thermódón menti amazonok országa röviddel ez előtt a háború előtt virágzott fel, az utóbbiakról feltehető, hogy mint akik később születtek és ismertebbek, megörökölték a régebbi és majdnem teljesen ismeretlen amazonok hírnevét.”

Ebből a híradásból mindössze annyi derül ki, hogy a libüai amazónok hatalma nemcsak hogy lehanyatlott jó pár emberöltővel a Kr. e. XIII. század előtt, de maguk az említett asszonyok fel is őrlődtek a folyamatos küzdelmekben.

Nézzük a szicíliait tovább:

„Azt is mondják továbbá, hogy a nyugati fekvése miatt Hesz­perának nevezett szigeten éltek, amely a Tri­tón-tavon vagyon. Ez utóbbi a nagy óceán közelében hullámzik, és a belé ömlő folyó nevéről mondják Tritónnak. Ez a tó az aitiop­szok közelében fekszik, és egy vidéknek a legnagyobb hegységé­nél van, amely belenyúlik az óceánba, és a görögök Atlasznak nevezik. Az említett sziget állítólag elég nagy, és sokféle fa gyü­mölcsével gazdag, melyekből a bennszülöttek táplálékukat mer­ítik; kecskéjük és birkájuk is van, melyek tejet és húst adnak gaz­dáiknak; gabonával azonban ez a nép nem él, mert még eleddig nem érezte ennek szükségét.”

Lehet találgatni, vajon hol lehetett a Tritón-tó, amelynek egyik szigetén ezek az amazónok éltek. Ma már tudjuk, hogy a Szaharát nagyrészt óceán borította az ősidőkben, s hogy a víz itt fokozatosan tóvá szűkült, végül elpárolgott. A magyar Almásy László volt ezeknek a felismeréseknek az egyik úttörője. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Észak-Afrika nyugati partjaihoz kellett, hogy közelebb essen ez az ősi Amazónia, erről árulkodik legalábbis a Heszpera név (heszperosz = nyugat), és én úgy tudom, hogy az egyiptomiak is kemény küzdelmeket folytattak bizonyos libüaiakkal, akik – feltehetően a kiszáradás miatt – a Nílus-vidékre törtek.

Kedves Agum III.!

Ráérő időmben elovastam a líbiai (?) amazonokra vonatkozó mítoszokat, regéket.

Ebben az áll, hogy Myrine, a líbiai amazonok királynője egy 30 ezer gyalogosból és 3 ezer lovasból álló hadsereget gyűjtött maga köré.

Ezzel meghódította Egyiptomot, majd szétverte az arabokat és meghódította Szíriát is.

Ezután Kisázsia ellen fordult, ennek nagy részét szintén az uralma alá vetette.

Ezután kissé homályos a szöveg, de az a lényeg, hogy egy görög (?) király nagy sereget gyűjtve nagy győzelmet arat az amazonok fölött. Myrine is elesik a csatában, sírja a későbbi Trója környékén van.

Te szerinted van ezeknek a mítoszoknak valami reális történelmi alapjuk és ha igen, akkor a történelem időrendjében hova helyezed őket?