Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
anglofil Creative Commons License 2006-08-21 20:44:37 483
Ha már azt mondtam, hogy azoknak írom a beszámolót, akik nem látták a filmet, talán annyit még elárulhatok, (hogy értsétek is, miről van szó :-)), hogy a film három - éppen üzleti úton lévő - ügynökről szól, akik ipari kenőanyagot árulnak és az a céljuk, hogy a városban világra szóló üzletet kössenek egy nagy hallal. De ez csak körítés egy csomó fontos, alapvető emberi probléma boncolgatásához. Az egész film gyakorlatilag egy hotelszobában játszódik egyébként. Ez az érdekes beszélgetések filmje. :-)
Előzmény:
anglofil Creative Commons License 2006-08-21 20:19:19 482
Sikerült megvennem a szörnyű (!) magyar című és ugyanilyen rossz borítójú Tutiseft c. Kevin filmet. (Az akciós DVD-k között is a lehető legolcsóbb volt.) Korábban nem tudtam SEMMIT a filmről, így nem tudtam, mit várjak tőle, de elhatároztam, hogy megveszem, bármennyire rossz film is esetleg.

Amikor a főcímnél kiderült, hogy Kevin egyben a film producere is, ráadásul az Amerikai szépség után készült, már gyanakodtam, hogy annyira azért nem lehet rossz, aztán negyed óra után már csak bámultam, hogy hogy nem hallottam erről a szuper filmről korábban. (Meg azon, hogy hogy lehet olyan borítót és címet adni egy filmnek, ami véletlenül sem utal arra, hogy az milyen stílusú.) Na mindegy, szóval remek film, 10-ből 9-est adnék rá.

Tetszik a film, olyan hangulatú, mint egy kis kamara darab, színházban is jó lenne. (Látszik, hogy Kevin imádja a színházat, ide is becsempészi.) Azoknak írom, akik erre járnak, de talán nem látták a filmet, hogy a film vicces is, de komoly is egyben. Van benne 1-1 érzelgősebben tálalt gondolat, ami így talán egy kicsit túl "amerikai" nekem, de ez abszolút elhanyagolható a flm egészéhez képest, amiben mindenkitől szuper alakítást láthatunk. (Danny de Vito meglepett, mert nem tudtam, hogy komoly szerepben is jó tud lenni és Peter Facinelli sem rossz.)

Kevin zseniális szerintem a szókimondó és izgága Larry szerepében. Nagyon vicces is. Végig állati jó, de ezen felül is van 1-2 kiugróan emlékezetes jelenete, amivel képtelen vagyok betelni. Például tökéletes, ahogy a végefelé az asztalnál vitázik Bobbal. Egyszerűen félelmetesen jó!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!