|
|
A hozzászólás:
 |
ir6
 2006-08-11 21:24:33
|
152
|
Sajnos a személyiségzavar az egyik alapvető jel. Nekem szerencsém van, mert anyám velem nem erőszakos, és nem agresszív, de az én aranyszívű anyukám, aki mindenkit szeretet és jóban volt mindenkivel, mindenkit gyűlöl, mert szerinte meglopják, utálják őt stb. Késsel jár, hogy megvédje magát....
Sajnos akár tetszik neki, akár nem szükség lesz az állandó felügyeletre. Reálisan megbeszélni szerintem nem igazán lehet vele, mert a valóságot egészen furcsán látják. Most még anyukád érzékeli szerintem, hogy nincs minden rendben saját magával, de nem tudja elfogadni, illetve nem is érti. Később már "könnyebb" lesz, mert teljesen elveszti a valósággal a kapcsolatot, és akkor neked már teljesen egyértelmű, hogy nem tárgyalópartner, de odáig eljutni nagyon nehéz. Ameddig tud kommunikálni, addig az ember azt gondolja, hogy tud gondolkodni is, de sajnos nem. Mi már ott tartunk, hogy nem tud egy értelmes mondatot elmondani, de amíg rendesen beszélt, addig senki nem mondta volna, hogy nincs nála rendben valami, a kérdésekre korrekt választ adott, csak az tudta, hogy mi a baj, aki együtt élt vele.
Jó megoldás nincs sajnos. Nálunk úgy tűnt, hogy a gyógyszer néha rosszabb állapotba hozta, tehát jobban kijött a személyiségzavar. Nem tudom, hogy milyen gyógyszert írtak, de szerintem próbáld ki. Neki sem jó, ha zaklatott, talán ettől jobb lesz neki. |
|
Előzmény:
 |
|
ekiri
2006-08-06 14:50:03
|
151
|
Sziasztok! Két év telt el az elso bejegyzésem óta. Sok dolog változott. Tortént jó is, rossz is. Tanácstalan vagyok ismét, a segítségeteket kérném.
Anyukám 60 éves, de sajnos a betegség már 8 éve jelen van az életében, életünkben. Még a közép stádiumban van, "egyedül" lakik, ellátja még magát, de persze csak nagyon sok segítséggel! Az öcsém otthon lakik, de a munkája miatt eltérő időszakokban (hosszabb-rövidebb) van otthon. Én minden hétvégén rohanok haza. Főzök, mosok, pakolok, irányítom anyát. Szeretne segíteni, próbálom is bevonni mindenbe, de sajnos nehezen mennek mar a dolgok. Mivel mostanában ismét egy fokkal romlott az állapota, Keresnünk kellett valakit, aki vele lenne napközben. Igazából egy "társalkodót" kerestünk, akivel beszélgethetne, sétálhatna. Egyedül nem szívesen engedjük el. A szomszéd nénihez átjár, de van, hogy egy hétig ki sem jön a házból. Már újságot sem olvas, nem fejt rejtvényt. Csak a tévét nézi... Az összes reklámot, műsort betéve fújja, mindent kommentál, viszont néha elég ijesztő képzelgései is vannak (kijöttek a tévéből, itt voltak a szobában, stb.). Próbáltam felkészíteni anyát az új helyzetre, de közölte, neki nem kell senki, ő mindent tud, egyedül is megvan, NEM KELL NEKI SENKI ÉS SEMMI... Nem tudtam mit lépjek, de mégis úgy döntöttem, hogy elhívom a nénit egy kis ismerkedésre. Na, innentől datálódik a már 3 hete tartó kálvária...
A néni eljött, anyukám tüntetőleg kiment a szobából, rá sem nézett, az orra alatt mormogott. Miután elment, bőgő rohamott kapott. Mondtam neki, hoigy csak segíteni akarunk, nem marad nálunk, csak egy-egy órára jön el naponta. Sétálnának, beszélgetnének, stb. Úgy látszott megnyugodott, megértette. Éjfél körül viszont arra keltünk, hogy üvölt és toporzékol a konyhában, hogy mi el akarjuk őt cserélni egy öregasszonyra, hogy be akarjuk vinni egy otthonba... Soha nem volt szó ilyenről, nem tudjuk hogy jött ez. Nyugtatóval bírtuk csak lecsitítani. A nénit lemondtam, nem jön. Megkértük anyukám testvérét, aki egyedül él, rokkantnyugdíjas, hogy jöjjön el hozzánk, legyen ő anyával egy kicsit. Kipróbáljuk, működne-e a dolog. A kiborulás óta naponta sírógörcs jön rá. Gyűlöl engem, az öcsémet, mindenkit (ezt mondja is) Ő jó anya volt és mi meg rosszat akarunk neki, el akarjuk cserélni, elvitetni őt...
Nehezen viseljuk ezt az új állapotot. Tanácstalanok vagyunk. Beszéltem az orvosával, aki egy brutális gyógyszert írt fel neki. Nem merem beadni (nem akarom leszedálni), de néha már azon vagyok. Már nem tudom mit csináljak. Próbálom megbeszélni vele a dolgot újra és újra, nem érti vagy nem akarja megérteni. Semmi nem jó. A testvére sem jó már. Minden idegesíti, bármit csinál... Pedig ez lett volna az utolsó reményünk, hogy talán egy családtagot könnyebben elfogad. Soha nem volt agresszív, rosszindulatú. Most teljesen megváltozott. Tudom, hogy a betegséggel sok minden együttjár, de ekkora személyiségtorzulásra nem gondoltam soha. Valaki járt már hasonló cipőben? Ötlet, javaslat? Köszönettel várok minden hozzászólást! |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
