DuDoR, megmondom őszintén, nekem Watson még a jelen klasszikusai között sem jutna eszembe, mert szinte nem is ismerem. Utánanéztem: ameddig én figyelemmel kísértem a dolgokat, öt novelláját láttam a Galaktika magazinban, és ezek közül csak egyre emlékszem. De nem is az ő személye - vagy az én műveletlenségem - a vitatni való, nekem az, ami az utóbbi években megjelent, nem elég. Egy részük olyan újrakiadás, ami számomra érdektelen, ezért, igazságtalanul, nem tudom a megjelent jó könyvek közé számítani. Vannak korábban ismeretlenek is, ez tény, de elég szórványosan. Említetted például a Reklámhadjáratot: hát, az már 2001 ben jelent meg, nem sokat dob az arányon. Én tudom, hogy sok olyan könyv jelenik meg még mindig, amit a SCI-FI polcra tesznek a boltokban, de az a bajom, hogy sem a másodosztályú akciófilm-könyvek, sem a vámpírtörténetek, mágikus ásványok és parafenomén krimik nem képesek lenyomni nálam a mérleg serpenyőjét. Oké, az én hibám, előítéletes vagyok, és amikor a polcokon csak azt a sok szart látom sorakozni, már nincs türelmem végigbogarászni őket, hogy hátha közéjük keveredett egy-egy említésre méltó könyv is. Ezért aztán lemaradok a mai menőkről. Ráadásul, sajnos, ha a könyveken látok egy-egy ismeretlen angol nevet, már le kell küzdenem az értelmetlen gyanakvást amiatt, hogy azok mögött csak újabb magyar szárnypróbálgató vagy megélhetési írók lapulnak, amivel viszont tele van már a púpom.
Azt írtad az Agave vezetőjéről, hogy a kijelentése miatt a régi rendszer visszasírásával vádolják. Én visszasírom a régi rendszert, a könyvkiadásban. Mint olvasó, nem tudtam ugyan sokat a szerzők és kiadók között zajló egyenlőtlen viaskodásról, meg a szürkelistára tett szerzőkről. Én csak azt láttam akkoriban, hogy jó könyvek jelennek meg. Olcsón, viszonylag. Mivel az állam akkor még a költségvetésből támogatta a könyvkiadást. Mondhatnánk, hogy hát ez a dolga, a könyv nem luxus, pontosabban nem szabadna annak lennie. A feleségem többször is elmesélte már nekem, hogy gyerekkorában, pedig nem éltek jómódban, karácsonykor kapott egynéhány ajándékot, és mellesleg mindig kapott mellé egy kupac könyvet. Csak úgy, az ajándékokon kívül. Hiszen akkor az ember elmehetett, és bevásárolhatott a könyvesboltban a gyerekének anélkül, hogy heti fizetéseket kellett volna otthagyni értük. És lehet, hogy valaki erre azt mondja, hogy akkor is a dolgozó fizette ki a könyvek támogatását is, csakhogy a dolgozó ma is sok pénzt tesz a költségvetésbe, viszont abból ma már nem jut könyvekre. Hogy miért, azt nem tudhatjuk, de nekem a régi helyzet vonzóbb volt.
Azt, megjegyzem, képtelen vagyok felfogni, hogy ha drága a könyvek kiadása - és azt látom, hogy az áruk gyakran elég magas is -, akkor hogy lehetséges, hogy olyan rengeteg könyv megjelenik, mindent egybevéve. Nem tudom, honnan van annyi eladás, amennyi fedezi a kiadást és a megkívánt hasznot, hiszen úgy néz ki, hogy az embereknek kevés pénze lehet ilyesmire. És mégis. (Persze láttam már párszor a tévében gyerekeit egyedül nevelő, rossz keresetű embereket a sorsukon keseregni, akiknek az asztalán azért ott feküdt egy nem is ősrégi mobiltelefon. Nem értem a dolgokat, de hagyjuk.)
Érdekes viszont, hogy már több olyan könyvet is megemlítettél, amelyekkel én nem találkoztam. Mégiscsak jobban körül kell néznem. Vagy rá kell szoknom, hogy a "normális" könyvesboltokon kívül alternatív boltokat is felkeressek időnként, mert a kiadók egy része szemlátomást nem tud üzleti viszonyt létesíteni az uralkodó Libri hálózattal. |
