Keresés

Részletes keresés

kvadrát Creative Commons License 2006-06-03 05:08:26 479

Hú, Attila, ez egy nagyon jó kiemelés. Márványba kellene vésni, és kitenni néhány könyvkiadó ajtaja elé, emlékeztetőül. Csak az a kár, hogy az egész riportban ez az egyetlen igazán becsülendő részlet, a többi kevésbé bíztató. De legyünk jók az Agavéhoz, eddig jó irányba mentek, úgy tűnik. Még lehet belőle valami.

 

Egyébként azt elég furcsának találom, hogy a kiadók kevésszer próbálkoznak olyan szerzők műveivel, akiknek a nevét régebbről már ismerem. Nem a "nagy"-okra gondolok, hanem azokra, akiktől egy-egy jó könyv megjelent már, vagy pár jó novella itt-ott, és feltehetően van még magyarul kiadatlan, ugyanakkor hasonlóan jó írásuk. Mintha a régiek ma már nem lennének jók. Pedig azt hiszem, egyetérthettek velem abban, hogy nem ártana néha kissé visszanyúlni a régebben írt művek közé is, jócskán frissítené a stílust. Elismerem, azt nem tudom, hogy a manapság futó írók mind újnak tekintendők-e, de sok ismeretlen névvel találkozom.

eolomea Creative Commons License 2006-06-02 06:31:05 474
"Én azt hiszem, hogy legalább öt, ha nem nyolc-tíz év kell ahhoz, hogy elérjük az 1989-90 előtti szintet. Akkor volt egy mérhetetlenül tájékozott, intelligens, művelt olvasói réteg, amelyet a kiadók a kilencvenes években förtelmes kiadványaikkal elfordítottak az SF-től. Tehát azt hiszem, hogy a felelősség legalább annyira a miénk, mint a többieké, akik science-fiction kiadással foglalkoznak, és hiszem azt, hogy szívós, hosszú, kitartó munkával vissza lehet állítani a science-fiction becsületét és olvasótáborát is."

Sajnos, en ugy latom, ez olyan, mint egy lepest elorelepni egy futoszalagon, ami ket lepesnyit mozdul kozben hatrafele... (Egyebkent intelligens emberek nem nottek ki csak ugy a foldbol; az akkori magasabb muveltseg a kor szinvonalas kulturpolitikajanak kovetkezmenye volt.)
A hozzászólás:
tillA Creative Commons License 2006-06-01 12:43:33 473

Érdekes interjú az Agave kiadó vezetőjével a

http://www.fantastic-book.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=122&Itemid=9

internetoldalon - belőle egy párt sort ide is idéznék:

"Én azt hiszem, hogy legalább öt, ha nem nyolc-tíz év kell ahhoz, hogy elérjük az 1989-90 előtti szintet. Akkor volt egy mérhetetlenül tájékozott, intelligens, művelt olvasói réteg, amelyet a kiadók a kilencvenes években förtelmes kiadványaikkal elfordítottak az SF-től. Tehát azt hiszem, hogy a felelősség legalább annyira a miénk, mint a többieké, akik science-fiction kiadással foglalkoznak, és hiszem azt, hogy szívós, hosszú, kitartó munkával vissza lehet állítani a science-fiction becsületét és olvasótáborát is."

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!