Sziasztok! Most jutottam nethez, és végigolvastam a hozzászólásaitokat.
Nick! Èn is tudnék mesélni- másfél évig voltam, ennél a "jóembernél". A mindenese voltam - és ezt szó szerint vedd! Én is gondolkodtam a könyv megírásán. Nem lenne egy lányregény.
Tény hogy sokat kaptam, de még többet veszítettem - a családomat férjestöl, gyerekestöl...
Sokat kaptam - de nem töle, hanem az emberektöl, akiket "kezelt". Túl nagy árat fizettem azért a kevés jóért!
Én is azt a hibát követtem el, amit Te, Nick! Az emberben hittem, hozzá kapcsoltam mindent. Azt hittem a dolgok csak akkor müködnek, ha az ö közelében vagyok - ez HAZUGSÁG!!
A hit, a szeretet, az öröm, a szakrális "lét" mindannyiunkban van - nem helyhez, idöhöz és föleg nem személyhez kötött.
Te 10 éve voltál nála, mikor már az Andi volt a felesége. Én az esküvöjük után egy héttel jöttem el tölük törött pofacsonttal.
A rendör a kórházban azt mondta, sajna úgysem tudom bebizonyítani, hogy az épp aktuális "seggnyalója" törte el egy jobbossal a bal állkapcsom. Ha mégis sikerülne, a "kivitelezöre" 3 év, a felbújtóra kicsit rövidebb "hüsölés" várna...
Hát ennyit a szeretetröl....hitröl, emberségröl, szakrális királyságról, katasztrófa elméletekröl, ufókról, a hiszékenység vámszedöiröl, a bort ivó, kétpofára zabáló, kétségbeesett embereket kifosztó prófétákról (itt a sort még böven tudnám folytatni - de talán tényleg egy könyvben)
Egy tény - LÉTEZIK VALAMI; AMINEK FELFOGÁSÁHOZ TÚL KICSIK VAGYUNK..
Èn már valóban hiszek - de nem egyházban, nem templomban és legföképp nem a Gyurcsókban!
|